Ez hálátlanság lenne? Más is van így?

Alapjáraton viszonylag segítőkésznek mondanám magam: mindig átadom a helyem a buszon az időseknek, várandósoknak, átsegítem a vakokat az úton, segítek idősek szatyrát cipelni. Nem azért, mert várnék cserébe valamit és nem is az illem miatt, hanem, mert jó érzés a lelkemnek.

Ezzel ellentétben teljesen másképp érzem magam, ha egy ismerős, rokon megkér valami piti dologra, amit egyébként ő is megtudna csinálni, csak neki lehet egy picit több idő lenne. Utálom, ha megkérnek valamire.

Pl: A barátom keresztanyukája sokat segítkezett már nekünk (közel lakik, többször főzött, stb), segített takarítani, ha vizsgáim voltak. Mindig ránk erőltette a segítségét. Körülbelül 10-edszerre erősködik mire elfogadjuk. (Nyilván akkor is lehet nemet mondani, de bevallom addigra már belefáradok.) Na senki ne értsen félre, mert sokan mindent megtennének, hogy segítségük legyen, csak én valahogy azt érzem, hogy tartozom neki és szerintem jogosan is érzem ezt, mert "cserébe" olyan piti dolgokat kér, amiket nehezemre esik megcsinálni, mert tudom, hogy ő is megtudná. Pl: rendeljek neki parfümöt, regisztráljam be oltásra stb... Persze anyagilag a saját dolgait ő állná, de van elég nyűgöm és idegesít, ha ilyenekre kérnek meg. Az más, ha magamtól felajánlom, hogy segítek neki főzni. Akkor nem érzem ezt, csak ha megkérnek valamire.

Nem csak vele vagyok így: bárki bármilyen ilyen jellegűt kér megcsinálom, de nem szívesen. Biztos azt gondolják, hogy fiatalabb vagyok, gyorsabban megcsinálom a netes rendelest, stb-t, de könyörgöm! Pl a keresztanyu nem dolgozik, ráér, csak lusta hozzá és nincs türelme.

Csúnya dolog, hogy ezt érzem, ugye?