Normális dolog, hogy ha én boldogtalan vagyok, akkor azt akarom, hogy mások is azok legyenek?

Megvertek. Egy szóval sem mondom, hogy engedd el a múltat, ne tedd, NE ENGEDD EL A MÚLTAT!Hanem keresd meg benne azt a hasznot, ami a jelenre pozitív hatással lehet.

Ugyanis biztos most ebben a pillanatban is van egy gyerek, aki otthon stresszel, hogy mindjárt itt a hétfő és vissza kell mennie oda, ahol verik és nagyon jó lenne, ha lenne valaki, aki ezen átment és így nem érezné magát egyedül.

Lehet, ezért kellett átmenned ezen, hogy segíthess, ahogy Beth Thommas bántalmazott volt, majd a pszichés állapota miatt kezelt lett és most olyanokon segít, aki olyanokon ment át, mint ő. Keress rá YouTubeon, van róla dokumentumfilm.

Szóval gondolj bele, ha visszamehetnél az időben és a riadt fiút látnád, mit mondanál neki? Hiszen azt akarod, hogy megnyugodjon, hogy legyen egy halvány remény benne.

Nem tudom mennyire vagy nyitott ilyenekre, de pl egy word dokumentumban írhatnál a régi énednek leveleket. Mintha a régi éned valamire panaszkodott volna és arra reagálnál, hogy bíztasd, segítsd, tanácsot adj. Ez lehet egy felelevenedett emlék, amit elmesél a régi éned és te aki ezt szintén átélted, most írsz neki, persze azzal a céllal, hogy megnyugtasd. Hiszen hiába vagy frusztrált a múlt miatt, segíteni szeretnél a fiúnak.

És hidd el, segíteni is fogsz, mert nem valami olyan ember ír ökörségeket és ad használhatatlan tanácsokat, akit sisem bántalmaztak, hanem TE írsz neki, aki ugyanazon átment, amin most ő.

Aztán egyszer közzéteheted valahol. YouTube esetleg, valamilyen blog, Insta vagy akárhol.

Mivel sok az iskolai bántalmazott, ezzel sok gyereknek segítenél, hogy érezzék, nincsenek egyedül. Hogy érezzék, valaki megérti őket. Hogy tudják, hogy hogyan bírkózzanak meg ezzel anélkül, hogy valaki hiú ábrándokat kelt vagy buta tanácsokat ad, hiszen te őszintén írnál és a tanácsaid is okosak lennének, elvégre, ahogy írtam, ezen te is átmentél egyszer.

Képes lennél nem gyűlöletet és bisszúvágyat kelteni bennük, hanem megnyugvást, hiszen az kell, hogy a célod legyen.

Ez rengeteg pozitív energiát adna neked és egyre kevésbé éreznéd a szükségét annak, hogy másnak árts.

Tulajdonképpen nem adtad fel, hiszen nem írtad volna ki a kérdést, ha feladtad volna, így bíztatlak a fent leírtakra. Hajrá!

Próbáld ki akár most.

Emlékezz vissza az első vagy az egyik verésre, de most kegyél külső szemlélő.

Akár új nevet is adhatsz a régi énednek. Például Matyi.

Te most érsz oda a helyszínre, látod, hogy megverték Matyit és el van keseredve. Odalépsz hozzá és ő néz téged csüggedten, segélykérően.

Te tudod, mit érez, hiszen ez veled is megtörtént. Te tudod, mit akar hallani, mert te is ezt akartad volna hallani.

Szóval szedd össze a gondolataidat, nyisd meg a wordot és írd le, hogy mit mondanál neki.

Nem lesznépszerű a válaszom, de nem érdekel.

Nekem is volt időszakom, mikor így éltem és éreztem, mint te. Jó sokáig tartott, és elég nehéz is volt elviselni. Akkor jött össze minden. Elfordult a családom, nem maradtak barátaim, rossz helyen/körülmények közt éltem, alig volt pénzem stb. Akkor elég undok, utálatos voltam. Bár én mindig csak belülről.

Aztán ahogy telt az idő, a helyzetem megváltozott, és vele együtt a gondolkodásom is. Azóta kedvesebb vagyok. Empatikusabb. Lett saját házam, megtakarításom, párom és a rokonaim X része is mellettem áll. Sokkal másabb ez, mint a korábbi életem. Úgyhogyjah, létezik a jelenség és ki lehet jönni belőle. Ha akarsz. Ha nem, nyüglődj tovább. Végülis, nekünk aznem fáj.