Mindegyik családban van egy hülye?
2 lány testvérem van. Az egyik közgazdász egész életében kitűnő, jeles, mindig minden díjat megnyert...gimiben is emlék táblán van mint minta tanuló. 2 diplomája van 2 nyelvvizsgája felső fokú.
A húgom szó szerint egy őrült ha tanulásról van szó ő is szintén emlék táblára került, kényszer beteg annyira maximalista, szintén mindenből jeles ha kapott egy kezemen meg tudnám számlálni hány 4 est kapott egész életében, biomérnök.
Erre itt vagyok én általánosba örültem ha megvolt a 3-as, gimiben konkrétan minden fél évben megbuktam egész 11 ig, és egyszer úgy évet is kellett ismételnem...ezért átmenetem szakmunkás képzőbe és géplakatos lettem (ezt is nehezen csináltam meg)
És akkor van ez a mondás...lehet hogy az összes észt ők kapták meg tőlem? Gyakori az ilyen családon belül?
Most figyelj
Az életnek több területe is van
Lehet szerencséd ebben jól tanulsz de lehet a magánéleted borzalom nem tudsz párt találni, magányos vagy
Lehet jo a magánéleted de kulimunkáid vannak nem jön össze
Lehet az egészségeddel gond de közben hatalmas szociális életed van pl egy közösségben
Annyi területen teljesíthetünk jól ettől vagyunk emberiek. És van akarat erőnk hogy változtatni tudjunk ha van rá lehetőségünk.
Sajnos van amire nincs befolyásunk nem választhatjuk meg hová születünk milyen betegséget ötöklünk v alakul ki.
De amin tudsz alakítani azon próbáld meg a te bőrödben csak te érezheted jól magad
Nem mindenkinek jön be a megalázó oktatás, meg a vsrsenyeztetés.
Meg pl én is bukdácsoltam, amikor semmi motivációim nem volt. Aztán kitaláltam, hogy mit szeretnék tanulni (a világ legfeleslegesebb képzése) és a motiváció miatt az utolsó két gimis évben, ami számított, kitűnő lettem.
A második diplomámat, amit azért csináltam, mert az elsőnek ugye nem volt értelme, nehezen szereztem meg és gyűlöltem minden pillanatát. Az egyik államvizsgán vagy 5ször megbuktam. Végig a megaláztatások és a versenyeztetés miatt volt rossz. De a munkámban,a gyakorlatban meg jól érzem magam és kevésbé számít az elmélet, inkább a gyakorlat.
Az én tesóim is állandóan ezzel jönnek, hogy ők hülyék én meg okos vagyok. Ez nem igaz. Én csak eggyel többször próbálkoztam.
Szóval nem vagy buta, az iskolarendszerünk ezt nem képes megmutatni. Egy fajta embernek kedvez, és nem mindenki tud hozzá alkalmazkodni.
Kívánom, hogy találd meg a motivációdat és azt, ami lelkesít. Nem vagy buta. Eljön a te időd is.
Az összes papírjukkal kitörölhetik, - amit szeretnének, - ha egy fémekkel összeköthető házi jellegű projektet kell megvalósítaniuk és nem szeretnék ingüket-gatyájukat erre költeni.
Azért, mert nem vagy elhalmozva mindenféle végzettségekkel, vannak olyan élethelyzetek, amikor sokkal nagyobb hasznodat lehet venni, mint nekik. Vagy olyan értékes ember a társadalomnak, mint bárki más, - ne nézd le magadat akkor sem, ha nem vagy lángész.
Legyél tisztában a határaiddal, az ismereteiddel, ismerd fel, hogy hol, melyiket, ill. hogyan lehet a leginkább alkalmazni, - ha van egy egészséges önbizalmad és nem felejted el soha, hogy honnan indultál, akkor rendben lesz minden.
Hidd el, hogy a maguktól "elszállt" emberekkel sokkal több a probléma, mint azokkal, akikben működik az egészséges önértékelés!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!