Egy családban vagy mindegyik gyerek sikeres vagy egyik sem: mennyire gyakori ez?

Azt mondják mindenki a saját életének a kovácsa. Ezért nem igaz, hogy minden esetben úgy van ahogy írod, hogy egy családban minden gyerek vagy sikeres vagy sem.

Nyilván ahol minden gyerek sikertelen azért van, mert egyik gyerekben sem volt meg az a kitartás, erő, hogy jobb legyen.

A mi családunkon kívül is nagyon sok családot ismerek ahol a gyerekek közül van aki sikeres van aki nem.

A mi családunk esetében pl: 4-en vagyunk testvérek. A legidősebb nővérem a felső tízezerben van. Nem házasság révén hanem tudása révén. Már 10 évesen mondogatta, hogy sikeres orvos lesz. Sokan nevettek, mert paneldzsungelban, alkoholista szülők mellett nőttünk fel. De ma felnőttként plasztikai sebészként kint él Amerikában, gazdag emberként. A húgom szintén sikeres. Cukrászatot nyitott, és mint mestercukrász dolgozik Budapesten. Én nem mondom sem sikeresnek sem kudarcnak az életem. Külföldön élek, boldogulok, elégedett vagyok, de nem nevezném magam gazdagnak vagy munkájában sikeres embernek. Az öcsém akárcsak a szüleink alkoholista. Ha nem segítenénk, ha nem fizetnénk helyette a számlákat már rég hajléktalanként élne valahol az utcán.

A lehetőség mindannyiunknak adott volt. Ki élt a lehetőséggel ki nem.

Mint írtam sok családot ismerek ahol hasonló a felállás. Az egyik gyerek sikeres a másik nem. Rajtunk múlik.

Én tudom, hogy ha megtennék mindent, ha nem lennék lusta, ha nagyon akarnék valamit akkor megtudnám szerezni, tudnék érte keményen dolgozni. Ezért sem nyafogok az életem miatt mert én ezt fogadtam el, jó nekem így.

Hamar megtanultam: Sírással, nyafogással csak kifogásokat gyártunk és nem haladunk előre.

Van az életünknek egy szakasza egy életkor amikor már nem a szülők hibás nevelési módszerével kell takaróznunk a saját sikertelenségünk, szerencsétlen sorsunk miatt.

Ha valaki felnőttként sikertelen az már rég nem szülői nevelés miatt van.

Egyáltalán nem igaz, hogy egy családban vagy mindegyik gyerek sikeres, vagy egyik sem.

30 felett már kapja magát mindenki annyira össze, hogy nem a szüleire jeni a dolgokat.

Hát most olyat mondok amit a legtöbben nem szeretnek hallani: genetikán és neveltetésen múlik milyen lesz az ember. Nagyon ritkán tud valaki ezzel szembe menni és akkor is valószínűleg mentalitásbeli okokból. Az emberek szeretik saját életben elért helyüket a saját sikerüknek betudni, de az amit az előttem válaszoló említett, hogy négy gyerekes alkoholista szülők gyerekei kitörnek a panelból és külföldön csinálnak karriert... most őszintén mennyire gyakori ez? Mint amikor kiemelt afrikai szegényekről van szó akik nyugaton mindent elértek amit akartak. Mindegyikre jut millió másik aki meg a mocsokban éli le az életét és megfelel neki. A gyerekkori élmények pedig öntudatlanul végigkísérik az embert élete folyamán (bocsi szülők, nem lehet azzal takarózni hogy 18 elrontott év után mindenki maga szerencséjének a kovácsa).

Az én családom alapján azt tudom mondani, hogy a mentalitás nagyon sokat számít. Anyámat mindig megalázta az apja amikor nem kiválóra teljesített valamit és már egy négyesnél azzal fenyegette, hogy utcaseprő lesz. Ezért anyám százszor úgy hajtott, hogy ez ne történjen meg mert annyira félt tőle. Utána nálam is szinte öntudatlanul alkalmazta ugyanezt a nevelési módszert, amiből (persze utólag hiszen utólag okos az ember) én meg azt szűrtem le, hogy felesleges bármit is csinálni, mert sohasem lesz senkinek elég jó. Csak a kiváló az elfogadható és ha már egy centivel is alább teljesítek akkor nem fognak szeretni.

Röviden mi hárman voltunk testvérek, szüleink nem igazán foglalkoztak velünk a sok munka miatt. A vége az lett, hogy ketten teljesen függők lettünk a szüleinktől felnőtt korunkban (és most is azok vagyunk), céltalanul elvagyunk. A harmadik testvérünk meg talált egy nagyon jó párt és az a támogatás és szeretet amit tőle kapott sikerre ösztönözte. Megkapta azt a célt amiért érdemes küzdenie és vár az iskolában ő is csak lődörgött most egy multinál van felső vezetői pozícióban és évről évre feljebb jut.

Én amúgy pszihomókust javasolnék a kérdezőnek, mert bizonyos vagyok benne, hogy sok dologra rá tudná ébreszteni, csak az a gondom, hogy én személy szerint egy bizonyos kor után nem tudom elképzelni, hogy változást tudjon elérni. A szülőknek meg javaslom utánaolvasni a tudatos gyermeknevelésnek.

A szomszédaimnál elég érdekes ez a helyzet:

Rendes, normális felfogású család 2 gyerekkel. Nem alkoholisták, semmi ilyesmire nem költenek, csak épp el vannak adósodva devizahitelekkel, napról - napra élnek.

A lányuk: a suliban jó tanuló volt, bár nincs diplomája, csak egy 2 éves OKJ szakmát végzett, de aztán dobbantott külföldre. Most épp egy irodában dolgozik, az évek alatt jól megszedte magát. Ehhez az kellett, hogy gátlástalanul átgázoljon és kihasználjon mindenkit (beleértve a szülőket is!). Bár pénze van, a "legjobb barátait" hetente cserélgeti. Aki az egyik percben még jó barátnő, az már 2 hét múlva hülye k*rv@. Most épp egyedül él egy garzonban, mert nincs már senki, aki összeköltözne vele, hosszú távú párkapcsolata sosem volt, a hisztis kibírhatatlan természetével elüldözte az összes pasiját. Szóval mondhatni a munkájában sikeres, meg tud ide - oda utazgatni, mert pénze van, viszont a magánélete egy nagy nulla.

A fiuk: Sosem érdekelte a tanulás, úgy bukdácsolta végig az általánost is, aztán a középsulit ott hagyta, végül tanfolyamokon tanult ki gépkezelő szakmát, és teherautós jogosítványt. Rengeteg helyen dolgozott már, eddig egyik helyen sem maradt ott pár évnél tovább. Jelenleg is munkakereső. Viszont a szüleivel nagyon jó viszonyban van, ha épp dolgozik, mindig segít nekik, hogy tudják fizetni a hiteleket. A barátai is kedvesnek és segítőkésznek tartják, ugyanazokkal lóg már hosszú évek óta. A barátnőjével már 7 éve együtt van.

Én nem tudom pontosan megítélni, melyik testvér a sikeresebb. Hiszen az egyik tele van pénzzel, mégis a magánélete nagy nulla. A másik pedig elég csóró, de vannak barátai, és egy szerető párja.

Szerintem a "sikeresség" nem csak a jól fizető álláson múlik.