Ez vajon azt jelenti, hogy valamiért képtelen vagyok túljutni a gyász utolsó fázisain?

Szia!

Nagyon megértelek, fogadd őszinte részvétemet! (Én is úgy vagyok vele, hogy a gyász nem minden esetben csak egyetlenegy év.)

Nekem két és fél éve halt meg édesanyám, de éppen az imént vegyes érzésekkel nézegette a legutóbbi fényképét (önéletrajzot csináltattam, hogy dolgozni tudjon még közel a 60.-dik életévéhez anno...)

Szinte tegnap kora estétől még ma délutánig is sírva fakadtam gyakran, hogy ő már nincs az élők között. Időnként hullanak a könnyeim, mint a záporeső...

Elhunyt állatkák? Néha nekem is hiányzik a kicsivel több, mint 3 éve elhunyt cirmos macskám. Időnként eszembe jut, hogy pótolni kellene másik állatkával a hiányát, de nem tudom megoldani... és igen, a fényképére nem is olyan régen rápillantottam. Jó volt látni.

A halandóság elfogadása nehéz. Kb ennek feloldására jötek létre a vallások. Te a sajátodat nem akarod elfogadni, ezért nem mersz szembesülni vele.

Hidd el muszáj. Jobb előbb, mint később. Akkor tudod majd értékelni a mostot.

Addig csak menekülsz.

A buddhizmus érdekes lehet, én annó nézegettem oldalakat pl napihalal, már nincs.

De igazából ezt belül kell rendbe tenned, mert nem szoronghatsz tőle örökké, és menekülni se tudsz előle.

Képzeld el h holnap azt mondják rákos vagy, max 3 éved van. Élj ezzel a tudattal egy ideig. Nálam talán ez hozott a legtöbb eredményt.

Fogadd őszinte részvétemet! :(

A gyász feldolgozása nagyon, de nagyon nehéz.

De ha időnként nézegeted a képeket, vagy egy szép emléket róla, akkor egy idő után megszokod, hogy már nincs veled többé. Megtanulod uralni a helyzetet. De elsősorban belül kell rendbe tenned. Nem menekülhetsz el örökké ez elől.

Én, amikor 9 éves voltam, a Nővérem 11 évesen halt meg, nagyon fájt... nem tudtam nézegetni a képeket, se beszélni róla több évig. Mostanában (15 év fölött) amikor szóba jön a nővérem nem tudok könnyek nélkül (szinte záporoznak a könnyeim) végig hallgatni, beszélni róla és képeket nézegetni, amikben ő is benne van.

14, 15, 16 évesen plusz 3 szeretteim mentek el örökre. Annyi gyász érte hozzám, hogy lelkileg tönkrementem. A családom lelke is. (18/N vagyok)

Nemrég voltam pszichológusnál, szeptemberben először az egyéb dolgokat építettük fel, beszéltük meg, amit egy pszichológus csinál a páciensével, év végén (júniusban) eljutottunk a gyászfeldolgozásig, mert csak akkor tudtam kinyögni úgy, hogy akkor vágjunk bele, hogy beszéljük végig a gyászfeldolgozást. De nem sikerült. Azóta nem is mentem. :( Nem merek.

De nagyon erősen koncentrálok arra, hogy erős legyek. Ne mutassam ki a fájdalmamat, mert attól nem lesz jobb.