Az élekor előrehaladtával, unalmassá vagy inkább kifinomulttá váltál, hogy érzed, kevesebb dolog érdekel vagy mondhatni, letisztult lett az orientációd?

Én 28 éves vagyok csak ugyan, de nem hiszem, hogy a "kifinomultságot" objektíven lehet értékelni önmagunkkal kapcsolatban.

A kérdés másik részére válaszolva, én inkább könnyebben el tudom dönteni, hogy látok-e valamiben potenciált, vagy sem. Nem csökkent az érdeklődési köreim száma, sőt, inkább nőt, de elég gyorsan el tudom dönteni, hogy mi az, amibe van értelme időt és erőt feccölnöm. Ez tizenévesen egyáltalán nem ilyen volt nekem.

Viszont munka mellett már nincs időm mindenre, ami érdekel, ezért prioritást kell felállítanom, hogy mi fér bele napi szinten, mi csak heti szinten, vagy még ritkábban. Így vannak olyan kedvelt hobbijaim, amiket régen is szerettem és most is, de nem élvez akkora prioritást, ezért van, hogy akár hónapokig nem jutok oda, hogy csináljam (pl. festés), mert nem látok benne elég potenciált, hogy ezt csináljam munka után vagy bármilyen fáradtan is minden nap.

Én jobban megtaláltam a helyem és úgy érzem, jobban kibontakoztam. Inkább gyerek/tini koromban éreztem magam unalmasnak, kevés dologhoz tudtam hozzászólni, kevés dologról tudtam beszélni. Sok dologgal foglalkoztam, de nem elég mélyen ahhoz, hogy értsek is hozzájuk. Mostanra van az életemben kb 4-5 terület, amire azt mondom, hogy szívesen és bármennyit tudok róla beszélni, segíteni azzal kapcsolatban és még emellett is fogyasztok olyan tartalmakat, amiket a többség szokott és amikről ebből adódóan jobban tudunk beszélgetni. Alapvetően rendszeresebbek az elfoglaltságaim, de törekszem rá, hogy ne zuhanjak bele a móskuskerékbe. Sportolok rendszeresen a munkám mellett, csinálgatok tanfolyamokat, fejlesztem magam a hobbimban, keresem jobban a társaságot.

Szociálisabb lettem, sokkal. És nagyobb az önismeretem, önbizalmam. Helyesebb döntéseket hozok, jobban választok, jobban el tudom engedni a fülem mellett a dolgokat, nem érzek kényszert arra, hogy magyarázkodjak vagy bizonygassam, hogy milyen vagyok, mert elég, hogy én tudom, milyen vagyok.

Egyértelműen a szakmámban lettem szofisztikáltabb, de többet költök olyan dolgokra, amiken nem érdemes spórolni. Például nem sajnálom a pénzt egy drága sportcipőre, ha tudom, hogy jobban védi az ízületeimet futás közben a talpa, nem sajnálom a pénzt egy krémre vagy vitaminra, ha tudom, hogy sokkal jobb a hatóanyagtartalma. Nem akarok már spórolni olyan dolgokon, amik csak elrontják az élményt vagy amik miatt hosszú távon nagyobb árat fizetek. Alkoholt kevesebbet iszom jelentősen, de akkor minőségit, kellemes ízűt, nem valami ablakpucolót.

A társadalmi konvenciókba fáradtam bele a leginkább. Annyi dologgal próbáltak beszaratni, hogy konkrétan elfáradtam abban, hogy félek és már inkább leszarom. Nem érdekel, hogy más mit gondol arról, hogy milyen a családom, mivel foglalkozom, mennyi idős vagyok és annak mit kellene jelentenie. Teljes mértékben leszarom, hogy mi lesz akkor, ha mindmeghalunk, nem tud érdekelni az sem, mikor vészmadárként rám szállnak, hogy mit fogok megbánni később. Nem stresszelek dolgokon, amiken nem tudok változtatni, mert tökmindegy. Úgyis megöregszem. Úgysem lesz gyerekem. Úgysem fogok megfelelni mindenkinek. Elfáradtam abban, hogy ezekkel a dolgokkal hadakozzak és nem engem minősít, ha valaki ezek miatt kevesebbnek tart.

Vannak dolgok, amikben unalmasnak tartom magam, másban... ha nem is kifinomultat mondanék minden téren, de önazonosat és stílusost igen.

Pl. ruhát egyre kevésbé hordok divatosat, bár nem tudom, hogy csak a jelenlegi divat irritál-e, vagy nagyjából megtaláltam a stílusom. Ől. most, 32 éves nőként jobban tetszenek azok a dolgok még mindig, amik kb. 10 évvel ezelőtt voltak divatosak, mint most... most rengeteg gendernonkonform, alaktalan, böhöm ruhát lehet kapni a boltokban... én meg jobban érzem magam csőfarmerben, alakkövetősebb (viszont nem cuppanós) felsőkben és ruhákban, strukturáltabb táskákkal.

Ami a kulturális részleget illeti, zene terén meg is találtam a stílusomat, viszont a tinédzser zenei ízlésemhez képest "unalmasabb", "konformistább" ízlésem van. Akkoriban főleg rockot, pop-punkot, viszonylag underground zenét szerettem, popzenét alig... manapság meg inkább hallgatok könnyebben hallgatható, dallamosabb poposabb zenéket, még ha nem is mindig slágereket, és kevésbé tartok lépést az új zenékkel.

Filmek terén kifinomultabb lettem - mondjuk régen nem is néztem sok filmet, mert a család nem volt olyan... így az utóbbi 7-8 évben hoztam be egy csomó lemaradást... és minél több filmet néztem, annál több apró nüansz tűnik fel, amitől szerintem egy film technikailag, művészileg jobb / érdekesebb; ill. bizonyos művészibb filmeket jobban tudok értékelni (attól még van csomó dolog, ami az én ízlésemnek még mindig túl elvont). Színházi előadások dettó - ott azért nagyon megváltozott az ízlésem... musicalektől és kosztümös sztoriktól eljutottam a művészszínházakig, és jobban szeretem az alternatívabb műfajokat (itt is azért van nálam egy határ, de nagyobb eséllyel találok nekem tetsző előadásokat pl. a Katonában vagy az Örkényben, mint az Operettszínházban pl.).

Viszont régebben többször tértem vissza régi könyv/filmkedvencekhez, most meg szívom magamba az újakat.