Miért van annyi magányos és társaságtalan ember?

"Szerintem ezt nem lehet a felgyorsult világra fogni."

Részben mégis, ugyanis manapság annak is alkalmaszkodnia kell a felgyorsúlt világhoz, aki azelött sürübben megtehette hogy műszak végén dolgozgasson a kis veteményeskertjében. Vagy éppen horgászgasson egy közeli halastavon.

#31

Nem, de ha jól tudom már bizonyították is, és el is kezdtek ezzel egyre komolyabb szinten kutakodni, hogy negatív hatással van ez is.

Szóval nyilván nem ez az oka, de ad még 1 jókora lökést.

Magamon is észrevettem, hogy már egyre kevésbé érdekel a társalgás. Pont a felgyorsult világ miatt, pedig én mindig ilyen net b*zi voltam.

De egyszerűen túl gyors, és mindig ugyanazok a baromságok vannak, csak mindig új köntösben. Unalmas, és a franc sem akar ezekkel lépést tartani.

Meg mindenből már minden éven jön új, új kollekció, új verzió, új kiadás, új folytatás.

Semmi sem forr ki, mert mindenből már jön az új.

És így minden annyira apró, de nagyon gyors ütemben fejlődik, ahelyett hogy ritkábban, komolyabb lépéseket megtéve fejlődne.

És ez pl. számomra unalmas, meg szerintem sokak számára is. A valódi fejlődés egy izgalmas dolog, de ez a hangyaf@sznyi előrelépés mindig, és mindig roham tempóban új minden, ez nem az.

Szerintem nagyon fontos, hogy legyen közös érdeklődési kör, mert ha nincs, akkor érdektelenségbe fog fulladni a beszélgetés, nem lesznek közös programok. Lehet, hogy külön-külön értékesek vagytok, csak egymást nem érdeklitek. Ebben speciel pont segítene a mai világ, hogy nem vagyunk arra kényszerítve, hogy a közelünkben lévőkkel próbáljunk barátkozni, akkor is, ha amúgy tök mások vagyunk.

Van egy szomszédasszonyom, neki a legfőbb témája, hogy milyen problémák vannak az albérlőjével, meghallgatom, de nem érdekel mindig, unalmas, nekem sokkal érdekesebb téma mondjuk az aktuális teljesítménytúrám, kirándulásom, őt meg ezek nem érdeklik.

#34 Azzal egyetértek, hogy az információcsere és információ áradat megöli az mindennek a mélységét.

Régen volt egy téma az hetekig kitartott. Ma meg egyszerűen ráborul az emberre az információ sokszorosa.

De ettől függetlenül az valahol rajtad áll, hogy miként követed vagy nem követed a fejlődést, és miként veszel részt benne.

Na meg ha valaki a veteményesben akar tevékenykedni vagy éppen horgászni akar, az most is pontosan ugyanúgy megteheti.

"Van egy szomszédasszonyom, neki a legfőbb témája, hogy milyen problémák vannak az albérlőjével, meghallgatom, de nem érdekel mindig, unalmas, nekem sokkal érdekesebb téma mondjuk az aktuális teljesítménytúrám, kirándulásom, őt meg ezek nem érdeklik."

Na, pontosan erre írtam hogy mindenki a saját társaságát keresse, te a teljesítménytúrázókét, ő pedig valami "idős hölgyek összejövetele" csoportot.

Amúgy azt vettem észre, hogy egyszerűen a kommunikáció és társalgás nagy része felesleges. Régen is az volt.

Csak annyi, hogy régen muszáj volt háttér tudás a kommunikációhoz, most meg bárki elolvas bármit és azonnal elő tudja adni. Meg mindig megvoltak a nagy hangúak akik csak a magukét hangoztatták.

És valahol ez a kommunikáció problémája, mindenkiben annyi információ gyűlik össze, hogy ettől a társalgás átmegy egy "csatába" hogy ki tud magából minél több mindent kipréselni.

"Na meg ha valaki a veteményesben akar tevékenykedni vagy éppen horgászni akar, az most is pontosan ugyanúgy megteheti."

Nem azt írtam hogy nem teheti meg, csak azt ogy kevwesebb ideje jutt rá, mert a cég több munkát követel tőle.

Amúgy magamat nézem:

Már gyerekkoromban ment a "kuss a nevem", mert szüleim inkább a TV-t bámulták. Egyetemen, amikor hetekig nem találkoztunk, hazatértem élményekkel tele, bele kezdtem egy sztoriba, rögtön lepisszegtek, vagy konkrétan úgy válaszoltak, hogy "fogd már be a pofád".

Aztán meg ment a lecseszés, hogy egész hétvégén a pofámat nem toltam le hozzájuk és két szót nem váltottunk. Hát rohadjanak meg.

Illetve a mai napig azt látom, hogy egyrészt nem érdeklek senkit, másrészt engem sem igazán érdekel senki.

Vegyünk egy példát, rokonok:

Mindig megkapom, hogy alig beszélek velük, nem keresem őket. De ha össze futunk azt érzem, hogy 1 mondatot nem tudok elmondani, mert közbe vágnak, elkezdenek másról beszélni, és úgy vagyok, minek legyek ott, ha a kutyát nem érdeklem.

Vagy van túrázós ismerősöm, szerintem egy "sztorit" nem hallgatott még tőlem végig, mert csak a magáét fújja. Mondja, mondja, mondja... Ha próbálok rá reflektálni, akkor az első 2 szóig jutok, mert abból azonnal eszébe jut egy újabb valami és már mondja is tovább.

De ez régen is így volt, csak akkor még vágyott az ember a társaságra, kommunikációra. Most meg valahogy nem köt le.