Irigylem a nálam szebb nőket, más tudja ezt kezelni?

Én is úgy voltam, mint az egyik előttem szóló. Tizenévesen nagyon fiús voltam, a bátyám levetett holmiait hordtam, főleg mert azok márkásak voltak, míg én csak olcsó ronda holmikat kaptam. A tesóm meg nem elég, hogy állandóan agyba-főbe vert, még pluszban minden egyes nap a tudomásomra hozta, hogy mennyire ocsmány förtelem vagyok, ápolatlan, fogszabályzós, szemüveges, olyan ragyás vagyok, hogy sajtot lehet reszelni a homlokomon, soha nem lesz senkim, és hogy ő sokkal szebb nálam. Meg hogy a barátai mindig azt hiszik, hogy én sokkal idősebb vagyok nála, mert úgy nézek ki mint egy 40 éves.

Anyukám se mondott soha semmi biztatót, ideje se volt rám.

Egyébként se volt túl nagy önbizalmam, de ezzel teljesen eltörölték azt a keveset is. Nem volt könnyű így felnőni, hogy folyton lehúztak és semmivel se bíztattak. Úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legrondább, legselejtesebb, legnullább embere.

Sosem irigykedtem a szép lányokra, egyszerűen tudomásul vettem, hogy ők milyen szépek, én meg ocsmány vagyok, változtatni nem tudok rajta.

Elvonultam a világtól, nem szocializálódtam, nem érdekelt semmi és senki.

Aztán pár év múlva, amikor már nem volt ragyám, fogszabályzóm, és kontaktlencsét kezdtem hordani, úgy éreztem hogy már nem is vagyok olyan ocsmány.

Elkezdtem nyitni az emberek felé, kedves lettem, segítőkész, érdeklődő, humorizáltam mindenkivel. Kifestettem magam, kihúztam magam, nőiesen kezdtem öltözni, és viselkedni. Nőttem is jó pár centit, így karcsúbb is lettem, és kimagaslottam az átlag magasságú lányok közül.

A félénkségemet úgy győztem le, hogy már csak azért is leálltam beszélgetni akárkivel, még idegenekkel is. Belül ott maradt a szégyellős lány, de kívül mást mutattam.

Mindenki észrevette a változást. Az ismerősök megdícsértek, mindenki mondta hogy milyen szép vagyok, idegenek is utánam fordultak, leszólítottak. Már szinte soknak tartottam a sok dícsérő szót azok után, hogy nagyon sokáig én voltam a világ csúnyája, és soha senki nem vett észre.

Nagyon sok szomszéd fel sem ismert, úgy kellett rájuk köszönni.

Az önbizalmamnak az adta a legnagyobb löketet, hogy a tesóm összes régi haverja - akik régen mindig senkinek néztek, és csúnya öregnek tartottak - kikezdett velem. Naná, hogy mindegyiket elutasítottam, nagyon jó érzés volt. :)

Bár én nem találom magam szépnek, de az emberek mégis annak tartanak. Szerintem azért, mert kedves vagyok, segítek bárkinek amiben csak tudok, és törődöm velük. Ha egy bunkó befordult ember lennék, észre se vennének.

És most 45 évesen 30-nak néznek, és sokkal fiatalabbnak nézek ki a bátyámnál, aki csak 1 évvel idősebb. :)

Szóval ne aggódj amiatt, hogy milyen vagy most, mert ez még bőven változik. Nem kell irigykedni másokra, vagy rájuk hasonlítani. Legyél önmagad, de úgy, hogy kihozod magadból a lehető legtöbbet, és úgy jársz majd, mint én.

El kell majd zavarnod a sok érdeklődőt, és nem kell a szép lányokra irigykedni, mert már te is az leszel.

Még az kimaradt, hogy a rondaságom mellett még hülye is voltam. Bele voltam zúgva a bátyám egyik haverjába, és úgy mentem hátrafelé, hogy közben az ablakát néztem. Aztán hirtelen megfordultam, és lefejeltem a villanyoszlopot, a srác meg pont látta. :) Most már röhögök ezen, de akkor legszívesebben meghaltam volna.

A srác tudta, hogy bele vagyok esve és jól lealázott, azt mondta nekem, hogy a barátnője nagyon sajnálja őt, amiért egy ilyen lány szerelmes belé, mint én.

Legalább így megtudtam, hogy van nője, és kiábrándultam belőle ezért is, meg a szemétsége miatt is.

Ha egymillió forintot ajánlanának nekem, akkor se lennék újra gyerek, tinédzser, vagy 25 éven aluli. :)

Előző voltam.

#21-22,

Bár ritkán olvasok végig hosszú kommenteket, ezt mégis végig olvastam, és átérzem. Én sem voltam tini koromban egy "szépség". Bár voltak olyan fiúk, akiknek tetszettem, mégis voltak olyan emberek, akik lerondáztak vagy csúnyáztak, és ez eléggé lehúzta az önbizalmam. Főként az volt a gond, hogy rengeteg pattanásom volt, sminkelni nem tudtam, kicsit túlsúlyos is voltam.

Az önbizalmam 20 évesen kezdett el nőni, amikor egy kávézóban dolgoztam. Ott ösztönösen mosolyogtam az emberekre, pozitív visszajelzést kaptam, és úgy ismertek, hogy a "mosolygós lány".

És az is egy löket volt, hogy ott fiúk közt dolgoztam, 2 idősebb nő dolgozott a konyhán. A lányok körében sokszor az a téma, hogy "kinek van szebb pólója", "kinek van szebb haja", "kinek van szebb melle", és ez eltudja venni az ember önbizalmát.

Most 26 éves vagyok, de sokkal fiatalabbnak néznek a koromnál, ápolom magam, minimálisan sminkelek, és ez önbizalmat ad.

#18-as voltam.