Létezik olyan, hogy valakit nem lehet sehogyse megbántani, mert valóban nem érdekli a negatív kritika?

Alapjába véve engem nem érdekel a negatív kritika. Lesz4rom az embereket. Főleg a vadidegeneket. Nem érdekel a véleményük, mit gondolnak, stb.

Ha negatív kritika ér, nem sértődök meg, maximum visszaszólok. Szeretem az ilyet, mert kiélhetem a bennem lakozó bunkóságot. Sokszor direkt azért szólnak be, hogy megsértsenek, és jó látni hogy visszájára sül el a dolog. Feltöltődök tőle.

Empátiára képes vagyok, olyan emberekkel törődök akiket szeretek, és az állatokkal.

Mondjuk engem is elég nehéz megbántani. Nem állítom, hogy lehetetlen, de nehéz.

Az meg, hogy a negatív kritika lepereg-e az emberről, az egy másik dolog. Mert attól, hogy nem pereg le, hanem megfogadom (vagy egy részét megfogadom), az nem azt jelenti, hogy megbántódom tőle.

És a negatív kritika nem ugyanaz, mint bántó szavakat mondani valakinek.

Ha velem valaki direkt bunkón, bántóan viselkedik, pont az pereg le rólam. Mert az illető magát minősítette, innentől csak magamban elmondom, hogy "nyald ki a seggem", és részemről le van zárva a téma. Ő meg azt látja, hogy faarccal végighallgatom, és utána teszem tovább a dolgom, nem izgatom magam rajta.

És véleményem szerint ennek semmi köze az empátiás készséghez. Szeretném hinni magamról, hogy nagyon is van bennem empátia. Nem minden helyzetben és nem mindenki iránt, de pl. gyerekek iránt nagyon is.

Szerintem pont az a normális, ha valakit csak a hozzá nagyon közel álló személyek tudja megbántani, mások véleményére meg tesz magasról.

A negatív, de konstruktív kritika pedig nem ok arra, hogy valaki megbántódjon.