Miért baj ha valaki sajnáltatja magát? Miért mondják, hogy ezzel le kell állni?
Nekem például ez az egyetlen örömöm az életben…
Ha nem sajnáltatnám magam, hanem vállalnám a felelősséget a szar életem miatt, akkor még jobban összeroppannék.
Az egyetlen dolog ami vigasztal, hogy nehezített pályán indultam sok szempontból…
Ha erre gondolok, a boldogság illúzióját érzem és ha ráfogom ezekre a dolgokra a sikertelenségemet, akkor a stressz is enyhül ideig óráig, amit amúgy állandóan érzek.
válasza:Mert egyrészt szánalmas, másrészt mások számára rohadt idegesítő.
Harmadrészt ha azt az energiát, amit az önsajnálatba beleölsz, valami hasznosra fordítanád inkább, akkor máris nem lenne miért sajnáltatnod magad.
Egyedül vagyok.
Nincs családom, sem barátaim.
Csak az interneten szoktam sajnáltatni magam, meg magam előtt…
Nem vettem észre, hogy ehhez energia kéne.
Ha kéne hozzá, valszeg nem csinálnám.
válasza:nézd azért mert attól nem lesz jobb senkinek, másnak is meg van a maga baja. Nem kell még más terhét is magára vennie/hallgatnia.
Pedig kb annyi energia és idő megy el egy terv elméleti tervezése (a nyafogás is) mint maga a meló....meló nélkül meg marad az önsajnálat....
Ha szüleid vannak, tesók, rokonok, akkor van családod. Csak te neked nincs párod és gyermeked....
Én destruktív neveltetés kaptam, ami jó miért nem jobb, ami szr azt a mai napig felhánytorgatják. amikor baj volt sem rájuk sem a barátokra nem számíthattam. Semmi extra csak majdnem meglincseltek...kb 9 év depi után abbahagytam, sosem panaszkodtam miatta. De ha nem mondtam volna el, hogy végre újra jól érzem magam, akkor nem esett volna le nekik, hogy valami gond volt az utóbbi években.
most sincs se barátom (mármint akit annak tekintenék), se jogsim, se házam se pár. Hűha de szr... brühühü! :D
de egyszerűen leszrom, beszélgetek a melóba, eljárok bulizni, s félrerakom a pénzt. Mert a sírástól, és az otthon üléstől nem jutunk egyről a kettőre. ezzel rengeteg időt bsztam el, de innen szép felállni, legalább van benne kihívás.
Ja és a siránkozást mindig is gyengeségnek tartottam, úgyhogy ezek mindezek felül magamat is ostoroztam ezekkel.
ha véletlen kusza, most a piára és a műszakra fogom.
válasza:Mert a főVezír kimondta, hogy munkaalapú társadalom van.
Mert a másik jómadár kimondta, hogy:
https://www.youtube.com/watch?v=VOA05YnLwzU
Mert a társadalom kimondta, hogy nincs segély, mindenki menjen dóóógozni.
Mert ez a társadalom csak egymás vegzálására, egymás elleni feszkókeltésre alkalmas, humánum nem igazán van már benne.
#3.
“Pedig kb annyi energia és idő megy el egy terv elméleti tervezése (a nyafogás is) mint maga a meló....meló nélkül meg marad az önsajnálat....“
Hát nem tudom.
Lehet hogy ez így igaz, ahogy írtad…
De nekem rengeteg tervem van/volt.
Vannak/voltak olyanok, melyekkel nem teljesen maradtam a realitás talaján, talán valami enyhébb bipoláris zavar lehet az oka, hogy egyáltalán megszülettek a fejemben.
Viszont van néhány olyan is, ami megvalósítható gyakorlatban is és elég szépen kidolgoztam őket, és sokan biztos tudnának vele valamit kezdeni…
De én valahogy nem tudok egyről a kettőre jutni.
Nem vagyok cselekvőképes ezeket illetően…
Bár kb. semmit sem tudok megvalósítani amit eltervezek.
Annó iskolában egyszer kiközösítettek és azóta egy közösségbe sem tudtam beilleszkedni… Pedig sokat próbálkoztam.
De minden munkahelyen én vagyok a hierarchia legalján és egyszerűen utálnak az emberek, pedig nincs semmi konkrétum amiért utálni lehet.
Csak olyan szinten passzív vagyok, hogy az hihetetlen, s nem tudok kommunikálni.
Ha valaki véletlenül hozzám szól, nem tudok természetesen reagálni, erőltetett lesz a reakcióm.
De azt érzem, hogy emiatt az is elkezd feszengeni aki hozzám szólt…
Az első érzelmi törés általános iskolás koromban ért, amikor is az apám (akit nem is nagyon ismertem) gyilkossá vált és börtönbe került…
Akkor jött ez először elő, hogy valami elkattant bennem és nem tudtam normálisan viselkedni az iskolában.
Nem beszéltem magamtól csak ha kérdeztek, de akkor is valamiért olyan módon, hogy kinevettek miatta…
Nem tudom, ma sem hogy miért, előtte nem voltak gondjaim a szociális élettel.
Ezt észrevették a gyerekek és mindenki rám szállt, a furcsa viselkedésem miatt…
Emiatt nagyon magam alatt voltam.
Utána másik iskolába mentem és sikerült valamennyire túllendülnöm ezen és megint normálisan viselkedtem… Vagy legalábbis úgy éreztem.
Viszont anyám meg elkezdett drogozni és prostituáltnak állt és az interneten hirdetett arccal.
Ezt meg általános iskola végén észrevette néhány gyerek, felismerték egy oldalon és emiatt kezdtek el verbálisan bántalmazni.
Meg az öltözőben néha fizikálisan is…
De nagyon sok gyerek, de mégis megoldották, hogy a tanárok nem tudtak róla.
Visszatért a furcsa viselkedésem és azóta is jelen van.
Utána elkezdtem lógni, 8. osztályosan, mert féltem bemenni.
Megbuktattak, mert túl sokat hiányoztam és a pótvizsgára sem mentem be…
A következő évben csak néhány alkalommal mentem be összesen, ezért valami eljárást is indítottak ellenünk és családlátogatás is volt pár alkalommal, de soha nem találtak semmi problémát.
Igazából csak engem szekáltak és mondogatták nekem, hogy mennyire nem akarok állami gondozásba kerülni, mert ott nagyon rossz…
De nem igazán kérdezték, hogy milyen az életem.
Viszont pszichológushoz kellet járnom, meg 3 alkalommal egy hétig voltam gyermek pszichiátrián, kórházban.
De ott meg folyamatosan hazudtam, hogy jól vagyok, mert nem akartam és nem tudtam megnyílni (ma sem tudok) és nem állapítottak meg nálam semmi problémát…
De zsinórban második alkalommal buktam meg általánosban, a hiányzásaim végett.
Aztán anyámnál paranoid skizofréniát állapítottak meg, s engem gyámság alá helyeztek, vagy őszintén szólva nem emlékszem hogy mi volt a neve…
De nem kerültem intézetbe, anyám élettársa lett a gyámom, akivel egyébként nem volt annyira rossz a viszonyom.
És továbbra is ugyanott laktam, nem változott semmi, csak anyám egy ideig egész gyakran és egész sokáig volt kórházban.
Valahogy befejeztem az általánost, de igazából ezek az évek nagyon kiestek, tényleg kb. semmire nem emlékszem, most így belegondolva nagyon durva.
Még középiskolában voltak problémáim, mert nagyon cikinek, megalázónak éreztem hogy idősebb vagyok másoknál 2-3 évvel (óvodában is egy évvel tovább maradtam)… Szóval ott is sokat hiányoztam, de az osztályfőnököm nagyon empatikus volt és sokat segített, lehetséges hogy nem teljesen legális módszerekkel.
De amúgy a tanulással nem volt gondom…
Aztán érettségi után dolgoztam gyárban, meg raktárban.
Jelenleg targoncázom… A cég fizette az OKJ képzést néhány éve. Volt egy munkatársam kapcsán is egy nagyobb traumám és ezt már nem tudom elhinni, hogy ez is velem történt meg (1 éve).
De erről itt sem akarok írni, anonim.
Az állapotomon ez már úgysem súlyosbított.
Szóval, viszont az egyik munkahelyemen sem tudtam beilleszkedni soha és folyamatosan stresszelek.
Itthon igazából állandóan tervezgetek, ha éppen ilyen mániás fázisban vagyok (vagy olyasmiben, nincs nálam diagnosztizálva bipoláris zavar amúgy), de az évek alatt már megtanultam hogy ezekből a tervekből úgysem lesz semmi.
A személyiségem miatt…
Depresszív fázisokban meg sajnáltatni szoktam magam és azon bosszankodni, hogy nem tudok semmit elérni.
De már annyiszor tapasztaltam, hogy nem lesz semmi a tervekből, hogy igazából mostmár még a mániás fázisaim alatt is tudom ezt, ami azért elég durva, mert régebben olyankor nem tudott a fejembe hatolni valóság.
Szóval ennyi igazából…
Csak azt nem értem, hogy nagyon sokan miért vannak ezzel az önsajnálat dologgal úgy, hogy “Ja és a siránkozást mindig is gyengeségnek tartottam” ahogyan Te is írod…
Mert ha valakinek meg van az oka a siránkozásra, akkor mi van?
Jó, ez nem segít semmin és cselekedni kéne.
De ha az adott személy erre képtelen?
Lehet, hogy gyenge vagyok, de akkor ez a gyengeség valahonnan belülről jön, az is lehet hogy genetikai “adottság”.
Az igényem meg van a változtatásra, de az erőm nincs.
Ezzel mit lehet kezdeni?
Ez nem elhatározás kérdése…
Na mind1.
válasza:Mert k.vára idegesítő, amikor egy életképes felnőtt férfi oknélküli jajgatását kell hallgatni.
Bajod van, kérj segítséget, de fölöslegesen ne jajgass.
Főleg, hogyha te magad is meg tudnád oldani a problémádat.
válasza:Mert nagyon idegesítő, én is azt mondom.
Persze barátot, barátnőt meghallgatok, és az nem is zavar. De pl. sarki butikost, random kolleganőt, ügyfelet, ismerőst nem annyira.
válasza:De ha szar az életed mért nem változtatsz magadon!
Menj kirándulni, bulizni, vagy ahova akarsz!
válasza:Első vagyok. Pont erről beszéltem. Oldalakon keresztül siránkozol. Ne mondd nekem, hogy ezt a sok szart begépelni nem volt egy csomó idő és energia!
Én vagyok amúgy az egyetlen, aki nem olvasta el?
“De ha szar az életed mért nem változtatsz magadon!
Menj kirándulni, bulizni, vagy ahova akarsz!”
Te nem akarsz milliárdos lenni?
Miért nem leszel az?
Nekem ez kb. ilyen…
Nem tudok rajta változtatni.
A bulizás nem tesz boldoggá és nincs is kivel…
Amikor egyedül vagyok itthon, akkor szomorú vagyok azért amiért nincsenek szociális kapcsolataim, de amikor meg szociális helyzetben vagyok akkor meg szenvedek tőle és azt kívánom hogy bárcsak egyedül lehetnék otthon.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!