Introvertáltak, (főleg fiatalok) ti is egyfolytában le vagytok szólva, vagy csak én vagyok ilyen szerencsétlen?

Bocsánat, de hosszú lesz.

16 éves lány vagyok. Ugye ebben a korban lázadoznak ezerrel a fiatalok, megy a szex, buli, pia, cigi, stb, nem kell bemutatnom úgy érzem. Hát nekem úgy néz ki, hogy ez teljesen kimarad az életemből, de én ezt sosem bántam egyébként.

Aki nem ismer, annak elsőre szánalmasnak tűnhet az életem: nincsenek barátaim, sosem volt kapcsolatom, itthon ülök egész nap, szűz vagyok, sosem próbáltam ki a cigit, piát, drogokat, szóval minden napom ugyanúgy telik, de én ÍGY ÉRZEM JÓL MAGAM.

A barátságokat tehernek érzem, kapcsolatot nem szeretnék, rosszul érzem magam emberek közt, az emetofóbiám miatt messziről kerülöm az alkoholt, a szex meg személyes okok miatt nem igazán jöhet szóba.

Na de a lényeg az, hogy amiket ezen az oldalon, meg kb. mindenhol olvasok, az tényleg kritikán aluli. Tehát hogy aki örült az online oktatásnak, meg a karanténnak, az már egyből rohadjon meg, meg hogy szánalmasak vagyunk, stb. Már ezek is egyfajta bűntudatot keltenek bennem, de a szüleim is állandóan ezzel piszkálnak.

Apám az előbb pl. a semmiből megkérdezte, hogy mikor megyek már el szórakozóhelyekre, de mindig ez megy a családban, hogy mikor lesz már pasim, meg ilyenek. Még random rokonok is számonkérnek erről, meg sajnálkozva mondják, hogy nyitnom kéne egy kicsit, és egyszerűen nem veszi be az agyuk, hogy nekem ez így jó, és nem vonzanak ezek a dolgok.

Egyébként erős gimibe járok, és jól tanulok, az itthoni dolgaimat elvégzem, tehát még azt sem lehet rám mondani, hogy szar gyerek vagyok. És mégis egyre jobban roncsolja ez a sok kis dolog az eleve mínuszos önbizalmamat, egy felesleges hulladéknak érzem magam.

Miért vagyok attól kevesebb, mert én így akarok élni? Bocsánat a regényért, de ezt már nagyon ki akartam adni. Kérlek mondjátok, hogy nem vagyok ezzel egyedül, írhattok személyes tapasztalatokat is. Nagyon köszönöm, ha elolvastad, szép estét mindenkinek!