Mi volt a legnagyobb igazságtalanság ami valaha ért, és akár hetekig, hónapokig is bosszankodtál rajta?

#7.

Hatodik osztályos korom végén nem lettem volna köteles másik iskolába menni. A szüleim igazságtalan döntése volt az, hogy kényszerítettek arra, hogy megírjam a felvételit és utána egy másik intézménybe járjak. Szerintem az pont elég igazságtalanság, hogy egy szavam sem lehetett ez ellen, pedig maradhattam volna még két évig az általános iskolában, ahol egyébként szívesen tanultam. Illetve az sem valami igazságos dolog, hogy egy elrontott felvételi éveket tehet tönkre egy ember életéből.

Egyébként az is igazságtalanság szerintem, hogy előnytelen külsővel születtem. Az alacsonyságról, a csúnya arcvonásokról és az elálló fülekről nem tehet senki, nem is lehet ellene mit tenni. Viszont ez sokkal kevésbé zavar engem, mint az előző válaszomban leírt dolgok.

Az iskolában nem barátkoztak velem, mert falusi vagyok (irónia ebben, hogy 18 éves koromtól nagyvárosokban élek, akik pedig csúfoltak faluban élnek).

Gyerekkoromban megerőszakoltak. Igazságtalan volt, mert míg egy normális ember tud dönteni hogy pl. első szerelmével fogja elveszíteni, tőlem csak úgy elvették.

A gyermekkori barátaim hazudtak egy klub vezetőjének, hogy én nem akarok belépni, pedig én nagyon szerettem volna. Évekig lettem emiatt kirekesztve, mert nem voltam tag.

A szüleim nagyon szigorúan neveltek, és nem engedtek pl. zeneiskolába, rajziskolába járni, pedig lett volna rá pénz és tehetséges is voltam/vagyok.

Egy évvel ezelőtt a pasim elköltözött munka miatt (együtt éltünk). Én később odaköltöztem hozzá, de még oda se értünk (ő jött kocsival), de már útközben a szeretőjével írogatott (véletlenül bukott le). Aztán az új helyen eltolt magától, nem is érintett meg stb. pedig én nem tettem semmit, ő csalt engem. Én érte feladtam a munkám, barátaimat hátra hagytam csak hogy vele élhessek, erre ezt kaptam, egy hűtlen társat, aki még levegőnek se nézett, majd még meg is vert. Egy hónap után leléptem, de ezt nagyon igazságtalannak éreztem tőle.

Amik hirtelen eszembe jutnak:

- egyetemi óra, prezentációt kellett készíteni, amit leosztályoztak; azért kaptam rosszabb jegyet, mert az egyetem 1000éves szar projektora nem jól mutatta a színeket, és így rikító és olvashatatlan lett a szöveg; és nem tanítottak minket előtte egy helyen sem prezentációt készíteni és hogy ilyenekre figyeljünk oda

- fizetetlen gyakornok voltam egy kulturális fesztiválon, és folyamatosan nyíltan alázott a főnök olyan dolgok miatt, amiket nem magyarázott el előtte, mert szerinte annyira alapvető, hogy már óvodában kellene tudnunk... ráadásul olyan dolgok miatt, amikben szerintem nagyon nem volt igaza (pl. folyamatosan késett megbeszélésekről... nem azért, mert annyira el volt foglalva, hanem mert sz..t bele mások idejébe, és kicsit tovább zabált, kicsit tovább aludt stb... és az lett volna szerinte az egyértelmű, hogyha minket kérdezget XY, hogy hol van ő a megbeszélésről, akkor azonnal mondjuk azt, hogy jaj, főnöknéni nagyon elfoglalt és mindjárt itt lesz, ahelyett, hogy felhívnám, hogy hol a francban van :D; vagy hogy amikor ő úgy dönt, hogy egy pályázatra visszutasítunk valakit, ne a saját nevemet írjam aláírásként, hanem a cég nevét... de hát még életemben nem csináltam ilyet, neki kellett volna engem erre betrainelnie)

- arról tudnénk évekig mesélni, hogy a szüleim mennyi mindent néztek el öcsémnek és mennyivel többet vártak el azért tőlem, mert az öcsém hímnemű én meg nem... többet kellett házimunkáznom; amikor külön szobánk volt, nekem kellett kimennem a szobából öltözni, és nem öcsémnek... öcsém lusta volt, és nekem kellett még a tipikus fiús házimunkákat is végeznem... pl. többkilós dolgokat felcipelni, mert öcsém számítógépezni akart. Nekem színötösnek kellett lennem, mert ha nem, leüvöltötték a fejem, öcsémnek akkor is max egy ejnyebejnyét mondtak, amikor "ja, hát felszólítottak németórán felelni, nem tanultam, f...nak volt kedve ott produkálnia magát, inkább kértem a karót".

Pfuu, hát... Az én történetem elég hétköznapi a többiekéhez képest

Középiskolában volt egy földrajz teszt amire nagyon felkészültem.

Alapból nem voltam jó tanuló de erre a tesztre szívvel-lélekkel felkészültem és tudtam is 100%-osan.

Eljött a teszt napja. B.aszatlan k.rva tanárnő mondta hogy vagy 1-es vagy 5-ös lesz az osztályzás. 5-ös csak akkor ha minden hibátlan.

Osztálytársaim hangoskodtak és a tanárnő azzal büntetett minket hogy hozzáadott közben extra kérdéseket.

Persze rajtam kívül mindenki csalt és mindenki 5-öst kapott.

Én meg 1-est kaptam a tesztre mert 1 dolgot nem tudtam... (98%-osra megírt dolgozat volt)

Mentem reklamálni a tanárnőhöz de nem adta meg az 5-öst.

Ennyit ér a közoktatás... nem csoda hogy nem nagyon érdekel a tanárok szar fizetése amikor a legtöbbjük kiégett inkompetens f.asz.

Hatéves koromban többször szexuális dolgokat csinált velem egy lány, amit én nagyon élveztem (F vagyok). A mai napig nem tartom megerőszakolásnak, mert ő is gyerek volt és nekem tényleg pozitív élmény volt, bármennyire is hihetetlen. De az utóbbi években kezdek rájönni, hogy mekkora hatással volt ez rám. Nagyon zavarba vagyok a mai napig nők közelségétől, és szégyellem a saját szexualitásom, megrekedve érzem magam, mint akit egy univerzum választ el egy barátnőtől, intimitástól, pedig nagyon vágyom rá. Csak éppen bármilyen formában kifejezni, vagy lépést tenni a dologban az így zsigeri szinten nem megy. Csak azzal tudom magyarázni, hogy kiskorom óga magamba neveltem, hogy ez tabu, erről a világnak nem szabad tudnia, magáról a vágyaimról. Állítólag apukám konkrétan gyanakodott rá, hogy homoszexuális vagyok, pedig ennek az ellentéte az igaz.

Szerintem nem kellett volna ezt eredményeznie annak, ami történt, nem érdemeltem meg.

Nálunk anyám rendszeresen versenyeztet(ett) nővéremmel, mindössze a saját kisebbségi komplexusa miatt. Folyton tesóm volt a jobb, a tehetségesebb, ő jogász (és így doktor), én miért nem vagyok az (egyébként mérnök a végzettségem). Ez a versenyeztetés sajnos az élet más területén is megjelenik.

Eddig akárhol dolgoztam, mindenhol örök második vagyok, mert mindig van valaki, aki jobb, akit tolni kell, nekem a munka marad.

A legnagyobb igazságtalanság szerintem a mostani munkahelyem, ahol 4 órában dolgozhatok, miközben egy hasonló munkakörben kerülő kollégát 8 órában vettünk fel, a felelősség az enyém, előrejutási lehetőségem nincs, mert a főnököm a saját sleppjéből választ mindig, én pedig hátránnyal indulok, mert nem központban dolgozom (ezt meg is mondta nekem, tehát nem magamtól találtam ki). Szóval kb. törhetem magam, csinálhatok bármit, az életben nem léphetek feljebb a céges ranglétrán. Ez az állapot hónapok óta tart és most untam meg.