Titeket is zavar néhány “CSOK-os nagycsalád” viselkedése?
Ismeröseim lusta emberek. A csaj kávézóban dolgozik, a srác autógumisnál, nem akarnak fejlödni, az elöléptetéseket visszautasítják “hát biztos nem fogunk többet dolgozni”. Volt egy 15-20 éves autójuk, sokat panaszkodtak nekünk. Nem akartak gyereket! Amikor kijött a CSOK azonnal felvették! Azóta már az ikrek mellé jön a harmadik gyerek. 1+3 félszobás lakásba elmondásuk szerint jön majd a negyedik gyerek az adómentesség miatt! Vettek 7 személyes támogatott kocsit a babaváróval, vettek egy nyaralót a maradékból. A gyerekekre a nagyszülök vigyáznak szinte mindig. A nagyobbakat elviszik reggel és este hozzák haza, le legyen a gond.
Semmilyük nem volt, most meg mindenük megvan, az eszüket meg megjátszák. Ugyanott dolgoznak de úgy viselkednek mint a millionos irodai dolgozók! Mi a párommal diplomásak vagyunk, irodai munkával, tanulással, de hitellel és véres verítékkel félretett pénzböl tudtunk lakást venni. Autóról a hitel mellett nem álmodunk.
Ök nem tanultak, nem fejlödtek, de minden megvan a 3-4 gyerekkel ingyen, akikkel nem bírnak el! Mi tanultunk, küzdöttünk de 2 gyereknél többet nem akarunk majd, de nekünk így majd mindez nem jár! Csak az eladósodás. A legidegesítöbb, hogy el is dicsekedtek azzal, hogy elengedte nekik az állam az összes fizetnivalót. Nullán vannak. Mi meg dögöljünk bele a hitelekbe.
Régen az ilyenek kiabálták, hogy a romáknak családi pótlék sem jár mert ingyenélök! Hát ök nem azok?
38
Mert a piacképes szakma aztán biztosíték mindenre, főleg arra, hogy ne érintsen a lakhatási válság úgy, hogy közben nem nyomnak a szüleid egy kicsit a huszas éveid elején. Meg aztán akkor (18-20 évesen) mindenki a családalapításon pörög ugye...ja, nem...meg aki nem tervezi meg 10 évre előre az életét, esetleg nem találja meg könnyen a párját, vagy nem választ jól szakmát elsőre, az már ne is akarjon szülni, az így járt. Talán 100-ból egy, aki ennyire centire pontosan kiméri az életét, meg vannak azért szerencsések, de azért ne csináljunk úgy, mintha könnyű lenne fiatalon jó párt és megfelelően fizető állást találni, plusz a saját ingatlant is 100%-ban megoldani, persze miközben fizeted az albit is, ameddig nincs meg az önerő. Esetleg ha nem opció a szülőkkel lakás, akkor egyedül (!) tarts fenn egy albit, amíg nem találsz párt 30 evesen, akivel elkezdhetsz mindent a 0-ról. Amúgy egyetértek veled abban, hogy a kerdezőnek nincs igaza, és hogy ne a semmire szaporodó réteget tánogassuk, de azért ez az empátiától mentes pökhendi megfogalmazásod eléggé görényre sikerült, pár emberbe biztosan bele is rúgtál. Mert vannak törekvő fiatalok, akik azért sem tudják összeszedni az önerőt még albizás mellett, nem azért mert balfékek, hanem lássuk be hogy ez egy nagyon széles réeget érintő szar helyzet, ne tegyünk úgy, mintha nem létezne.
Ez anno is így ment, mit hisztizel?
Nekem se csok-os a házam, sőt anyuci se tolt bele semennyit.
Igen jó lett volna,de ez van
44-es, sok mindennel egyetértek, kivéve a bejárással. Én Hajdú-Bihar megyei vagyok, itt vidéken nem sok munkalehetőség van, a falvakból bejárni a városokba dolgozni busszal meg kb. lehetetlen, pláne, ha valaki korán kezd vagy sokáig dolgozik. Napi 2,5-3 óra ingázás sokszor még 20 km-re is bejutni, főleg, ha a távolsági megállóból még másik busszal is tovább kell menni. A bérletek meg nagyon drágák, ami a multiknak lehet, hogy mindegy, de kisvállalkozók inkább a helyieket keresik.
A két kocsi megint húzós, hiszen azt a két autót meg kell venni, tankolni, fizetni az adót és biztosítást, plusz ha az ember vidékről jár be vele, mindig kell valami szerviz, hisz sokat fut. Az simán havi 60-80 ezer forintforint, ami azért baromira nem kevés csak közlekedésre.
Ennyi butaságot vagy inkább hazugságot!!
Nem engedik el a teljes tartozást 3-4 gyermek esetén sem.
2. gyermek után jár 1 millio
3. gyermek után jár 4 millio
4. és további gyermekek: 1-1 millió
Ez összesen csak 6 millió. Ha hozzárakod a csok 10 milliót, esetleg babavaro 10 milliót akkor is csak 26 amiből önerő nélkül nem veszel új házat, és csak újra jár a csok 10 millió. Illetve a 6 milliót is bele kell rakni először, csak később engedik el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!