Titeket is zavar néhány “CSOK-os nagycsalád” viselkedése?
Ismeröseim lusta emberek. A csaj kávézóban dolgozik, a srác autógumisnál, nem akarnak fejlödni, az elöléptetéseket visszautasítják “hát biztos nem fogunk többet dolgozni”. Volt egy 15-20 éves autójuk, sokat panaszkodtak nekünk. Nem akartak gyereket! Amikor kijött a CSOK azonnal felvették! Azóta már az ikrek mellé jön a harmadik gyerek. 1+3 félszobás lakásba elmondásuk szerint jön majd a negyedik gyerek az adómentesség miatt! Vettek 7 személyes támogatott kocsit a babaváróval, vettek egy nyaralót a maradékból. A gyerekekre a nagyszülök vigyáznak szinte mindig. A nagyobbakat elviszik reggel és este hozzák haza, le legyen a gond.
Semmilyük nem volt, most meg mindenük megvan, az eszüket meg megjátszák. Ugyanott dolgoznak de úgy viselkednek mint a millionos irodai dolgozók! Mi a párommal diplomásak vagyunk, irodai munkával, tanulással, de hitellel és véres verítékkel félretett pénzböl tudtunk lakást venni. Autóról a hitel mellett nem álmodunk.
Ök nem tanultak, nem fejlödtek, de minden megvan a 3-4 gyerekkel ingyen, akikkel nem bírnak el! Mi tanultunk, küzdöttünk de 2 gyereknél többet nem akarunk majd, de nekünk így majd mindez nem jár! Csak az eladósodás. A legidegesítöbb, hogy el is dicsekedtek azzal, hogy elengedte nekik az állam az összes fizetnivalót. Nullán vannak. Mi meg dögöljünk bele a hitelekbe.
Régen az ilyenek kiabálták, hogy a romáknak családi pótlék sem jár mert ingyenélök! Hát ök nem azok?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha támogatást adnak azt ki kell használni!
Ha már sírunk valamin akkor az legyen az, hogy miért nem szélesebb réteg kapja, nem pedig az, hogy mástól sajnáljuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Okosok két valamit kérdezek:
- 1 gyerek 600 ezret ér, 3 gyerek 10 millát? Az a szegény, tisztesen nevelt gyerek miért van kevesebbnek “árazva”?
- Miért nem ingyen jár ez a pénz mindenkinek, ha ragaszkodunk hozzá 3 gyerekkel? Miért kell mellé gazdag szülök párnacihájában rejtegetett milliós önrész?
Ha ezt megmagyarázzátok lehet engen irigyezni meg kitiltással fenyegetni!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdező!
"1 gyerek 600 ezret ér, 3 gyerek 10 millát? Az a szegény, tisztesen nevelt gyerek miért van kevesebbnek “árazva”?"
Mert 1 gyerekkel magadat pótolod, 2-vel a párodat is, 3-al már egyet hozzátettél, hogy ne pusztuljon ki az ország. 3-tól többel meg azért vállalsz tisztességgel áldozatot, amit egy csökkenő népességű ország honorál kedvezményekkel.
Már miért járna "ingyenpénz" mindenkinek???
Ezzel csak azokat támogatnák, akik így is égbe-világba potyogtatnak, aztán a gond csak az államé és a börtönöké.
Egyébként az önrészt nem kell a "gazdag szülők párnacihájából" előteremteni, egy igyekvő, értelmes pár 3-5 év alatt előteremti.
És valljuk be, nem árt ha inkább az ő gyerekvállalásuk van támogatva, nem pedig a renyhe senkiháziké.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem baj ugye, hogy egy hitfelvételhez és ház vásárláshoz mennyi mindennel megkell felelni? A tb visszamenőlegesen évekre egy ft hiányod nem lehet... Önerő...
Tudod a hitelt vissza is kell fizetni hiába a kedvezményes kamat... Sőt vélhetően azért kell ekkora szigorú feltételeknek megfelelni.
Mert pl igenis csak az vegye fel aki komolyan gondolja a családot..
Ezer meg egy babavárót folyósítottam... 30 perce voltak házasok rohantak a bankba kitölteni a papírokat...mêg a férj nevét se vette fel... Na ezek jöttek vissza fél év múlva, hogy jujj elválták most mi van...
Na az ilyenek megis érdemlik a csődöt...
De nem feltétlen mindenkitől kell sajnálni
26
Ha nem lennének elkergetve a fiatalok az országból, nem az lenne a perspektíva, hogy dolgozz a gyárba meg lölökének akkor lehet hogy több gyerek születne a 3-4/család nélkül is!
Nekem nincsenek gazdag szüleim! Hogy jön a börtön a születendö gyerekeimhez? Ja értem ... Ja hogy a romák ne vehessék fel. Ha ez egy rasszista törvény akkor mondják ki! Ne tisztességes embereket zárjanak ki!
3-5 év alatt egy értelmes pár összeszedi a 30-40 millió 20%-át amibe egyszerü lakások kerülnek már! Telket venni se lehet már! Pest megyében olyan ahol van villany-víz-gáz-csatorna és lehet építkezni, 20 millió! Ne nevetess! Ilyen albérlet árakkal hogyan? Egy patkány lyuk is elviszi az ember fizetésének a harmadát-felét! Aki nem csókos annak nem osztanak ám egyetemröl kiesve poziciókat sehol.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Te mekkora idióta vagy...
Irigység...
Akkor hajrá hajrá lássam ,hogy a pároddal 4-5 év alatt összeszeded az önerőt...
Én megsúgom neked bp aliba 170-210es fizuval vidéken vettem házat .. anyám se segített
Nem feltétlen pest a királyság ..
Gondolkozzál már ne irigy legyél
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!