Titeket is zavar néhány “CSOK-os nagycsalád” viselkedése?
Ismeröseim lusta emberek. A csaj kávézóban dolgozik, a srác autógumisnál, nem akarnak fejlödni, az elöléptetéseket visszautasítják “hát biztos nem fogunk többet dolgozni”. Volt egy 15-20 éves autójuk, sokat panaszkodtak nekünk. Nem akartak gyereket! Amikor kijött a CSOK azonnal felvették! Azóta már az ikrek mellé jön a harmadik gyerek. 1+3 félszobás lakásba elmondásuk szerint jön majd a negyedik gyerek az adómentesség miatt! Vettek 7 személyes támogatott kocsit a babaváróval, vettek egy nyaralót a maradékból. A gyerekekre a nagyszülök vigyáznak szinte mindig. A nagyobbakat elviszik reggel és este hozzák haza, le legyen a gond.
Semmilyük nem volt, most meg mindenük megvan, az eszüket meg megjátszák. Ugyanott dolgoznak de úgy viselkednek mint a millionos irodai dolgozók! Mi a párommal diplomásak vagyunk, irodai munkával, tanulással, de hitellel és véres verítékkel félretett pénzböl tudtunk lakást venni. Autóról a hitel mellett nem álmodunk.
Ök nem tanultak, nem fejlödtek, de minden megvan a 3-4 gyerekkel ingyen, akikkel nem bírnak el! Mi tanultunk, küzdöttünk de 2 gyereknél többet nem akarunk majd, de nekünk így majd mindez nem jár! Csak az eladósodás. A legidegesítöbb, hogy el is dicsekedtek azzal, hogy elengedte nekik az állam az összes fizetnivalót. Nullán vannak. Mi meg dögöljünk bele a hitelekbe.
Régen az ilyenek kiabálták, hogy a romáknak családi pótlék sem jár mert ingyenélök! Hát ök nem azok?
Mire irigykedsz?
Utánozd le őket, neked is adott a lehetőség!...utána majd megtudod, hogy mivel jár 4 gyereket felnevelni és tisztességgel útjára engedni!
Nem tanultak mêgis.jobban élnek, mint te vagy én..szarügy kihasználták ami volt ennyi
Lehetőség adott.neked. is
Ez irigység.
Ők azt az utat választottak te ezt. A lehetőséged neked is ott van.
Honnan tudod, hogy nem akartak gyereket?
Mert a nulla egzisztenciára, lakás nélkül nem akartak szaporodni?
Ha neked véres verejtékkel jár a gyerekvállalás, akkor inkább azt a kettőt se vállald be, vagy kövesd a példájukat!
Hát nem tudom.
A 3 gyerekes ingyen csok csak 10 millió, egy csokknak megfelelő 1+3 szoba meg 40-45 millió szóval biztos nem abból vették a lakást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!