Kezdem megutálni a nálam gazdagabbakat. Bennem vana hiba?
Soha nem voltam ilyen, hogy valakit azért utáljak, amije van. Most sem teljesen ez a helyzet, inkább arra jöttem rá, hogy a teljesítmény, befektetett munka egyáltalán nincs összhangban a sikerrel. A siker 90%-ban attól függ, hogy kit ismersz, mennyire vagy beágyazva egy adott közegbe. Nem tudom, hogy ez tipikus hazai jelenség-e, de attól tartok, hogy inkább az emberek működnek így.
De ez az egész ma akkor is valahogy nagyon aránytalan. Nekem van egy szakmám, amiben kézzelfogható sikereket értem el, tehát nem csak saját magamra aggatom azt, hogy sikeres vagyok, ennek hivatalos nyoma van, ott a nevem egy-két helyen. Mégis, csak most, 33 évesen jutottam el oda, hogy tudok venni esetleg ebben az évben egy másfél szobás lakást Budapesten. Minimális szülői támogatás, 8 év spórolás.
Amikor felköltöztem, az első 1-2 évben annyiért dolgoztam, hogy pont elment albérletre meg kajára minden. Gondoltam, lesz majd jobb. A munkáimat elismerték, mégis, mai napig nem ritkán hétvégeken is dolgozom, így jutottam el idáig, hogy hitelre vehetek egy fővárosi lakást, valahol a külkerületekben.
Nem vagyok elégedetlen. Ugyanakkor nem tudom nem látni azt, hogy egyesek nem végeznek tényleges munkát, mennek a haverjaikkal, munkatársakkal inni, bratyizni, és hatalams pénzeket akasztanak nem is tudni, pontosan miből - az egyik ilyen kollégám most néz 50 millióért házat, és ugyanazt csinálja, mint én, meg hasonló szinten mások. Fogalmam sincs, miből van neki, persze vállalkozás, minden megvan a háttérben szülői részről.
Nekem nem ez lett ígérve. Azt lett, hogy ha tisztességesen dolgozom, akkor könnyen haladok egyről a kettőre. Most anyagilag a saját mércémhez képest jól állok, de cserébe nincs életem. Mindig gondolnom kell arra, hogy mennyit költsek, a hitel intézményét gyűlölöm, de enélkül nem jutnék előre. Ha elveszíteném a munkát, lehet, hogy több hónapig kétsérek közt lennék, nem találnék testhezállót semmit. Aki be van ágyazva, az máról holnapra talál, sőt, hívják, turkál a lehetőségekben.
Összességében azt érzem, ha nincs mögötted valaki, aki tol előre, vagy megalapozott anyagi háttér, akkor kenheted a hajadra, hogy a beledet kidolgozod, sohe nem fogsz jelentősen előre jutni.
(És ne hozzatok most sikertörténeteket, mert a nagy átlagnak ezek nem elérhetőek.)
#41
Arányaiban biztos, hogy igaz, de kőbe vésettnek nem mondanám. Sokan vannak olyan kőgazdagok, akik egészen alacsony sorból származnak.
Persze ehhez az kellett, hogy kikerüljenek a környezetük hatása alól, új impulzusokat szerezzenek, azokat elfogadják érvényesnek, és meghaladják a régi mintákat.
Ez intellektuálisan és érzelmileg is nagyon nehéz, gyakorlatilag újra kell huzaloznia magát az embernek. Én évek óta csinálom, és még mindig nem értem a végére.
41: emlékezhet mindenki Stadler Józsefre.
Tán még a nyócelemije se volt meg - juhászból lett milliárdos.
“Nekem nem ez lett ígérve. Azt lett, hogy ha tisztességesen dolgozom, akkor könnyen haladok egyről a kettőre.”
Ezt ki igerte neked? Ez ilyen kommunista szoveg, regen a Szovjetunioban, mostansag Kinaban meg Eszak-Koreaban lehet nepszeru.
Pedig lassuk be, ha ugyanazt-ugyanugy dolgozod 30 evig, akkor pont annyira lesz ertekes a munkad 30 ev mulva, mint az elejen, nagyjabol az inflaciot fogja tudni elllensulyozni.
De miert is adna barki tobb penzt neked realerteken, amiert pont losan azt csinalod?
Akkor fogsz tudni tobbet keresni, ha tobbet (ez ugye limitalt, mert a nap 24 orabol all), jobban dolgozol, vagy ertekesebb teruleten.
Ha te pl. 30 eve utcasepro lennel napi 8 oraban, akkor a jobban fogalma sem enged sokszoros novekedest. Nyilvan ez esetben marad az ertekesebb munkavegzes, lehetsz soprogeto helyett gepjarmuvezeto, vagy utcaseproknel csoportvezeto, es maris tobb penzt fogsz kapni.
Raktarosnal is lehetsz targoncas, vagy raktarvezeto, azaz a szakmai tudas maximalizalasa mellett legtobbszor szervezoi, vezetoi iranyba kepzed magad.
47
Majd akkor, ha kiírsz egy ugyanilyen kérdést. Dolgozz meg érte, mint a kérdező!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!