Kezdem megutálni a nálam gazdagabbakat. Bennem vana hiba?
Soha nem voltam ilyen, hogy valakit azért utáljak, amije van. Most sem teljesen ez a helyzet, inkább arra jöttem rá, hogy a teljesítmény, befektetett munka egyáltalán nincs összhangban a sikerrel. A siker 90%-ban attól függ, hogy kit ismersz, mennyire vagy beágyazva egy adott közegbe. Nem tudom, hogy ez tipikus hazai jelenség-e, de attól tartok, hogy inkább az emberek működnek így.
De ez az egész ma akkor is valahogy nagyon aránytalan. Nekem van egy szakmám, amiben kézzelfogható sikereket értem el, tehát nem csak saját magamra aggatom azt, hogy sikeres vagyok, ennek hivatalos nyoma van, ott a nevem egy-két helyen. Mégis, csak most, 33 évesen jutottam el oda, hogy tudok venni esetleg ebben az évben egy másfél szobás lakást Budapesten. Minimális szülői támogatás, 8 év spórolás.
Amikor felköltöztem, az első 1-2 évben annyiért dolgoztam, hogy pont elment albérletre meg kajára minden. Gondoltam, lesz majd jobb. A munkáimat elismerték, mégis, mai napig nem ritkán hétvégeken is dolgozom, így jutottam el idáig, hogy hitelre vehetek egy fővárosi lakást, valahol a külkerületekben.
Nem vagyok elégedetlen. Ugyanakkor nem tudom nem látni azt, hogy egyesek nem végeznek tényleges munkát, mennek a haverjaikkal, munkatársakkal inni, bratyizni, és hatalams pénzeket akasztanak nem is tudni, pontosan miből - az egyik ilyen kollégám most néz 50 millióért házat, és ugyanazt csinálja, mint én, meg hasonló szinten mások. Fogalmam sincs, miből van neki, persze vállalkozás, minden megvan a háttérben szülői részről.
Nekem nem ez lett ígérve. Azt lett, hogy ha tisztességesen dolgozom, akkor könnyen haladok egyről a kettőre. Most anyagilag a saját mércémhez képest jól állok, de cserébe nincs életem. Mindig gondolnom kell arra, hogy mennyit költsek, a hitel intézményét gyűlölöm, de enélkül nem jutnék előre. Ha elveszíteném a munkát, lehet, hogy több hónapig kétsérek közt lennék, nem találnék testhezállót semmit. Aki be van ágyazva, az máról holnapra talál, sőt, hívják, turkál a lehetőségekben.
Összességében azt érzem, ha nincs mögötted valaki, aki tol előre, vagy megalapozott anyagi háttér, akkor kenheted a hajadra, hogy a beledet kidolgozod, sohe nem fogsz jelentősen előre jutni.
(És ne hozzatok most sikertörténeteket, mert a nagy átlagnak ezek nem elérhetőek.)
válasza:
válasza:"15: igen, alkalmazott vagyok, de nem a kisboltban, amihez papír sem kell, hanem kijártam hozzá egy egyetemet. Papírral persze az ember ma már törölheti, de én elég sokat fektettem önfejlesztésbe is."
Ez a baj, hogy nem használod ki a potenciálodat. Egy olyan versenypályán indulsz nap mint nap, amelyen erősen korlátozva van a végsebességed. Mondjuk ki: a boxutcán haladsz, miközben száguldanak melletted az akár semmivel sem jobb képességű/végzettségú versenyzők, és csodálkozol, hogy nem te nyered a futamot.
válasza:Egyébként hogy az eredeti kérdés is meg legyen már válaszolva:
Igen, benned van a hiba, ez eléggé nyilvánvaló.
válasza:Ugyan már, azert teljesen nagy hülyeségeket nem állít a kérdező.
Tény hogy általában nem tudod sokkal túlszárnyalni a szüleid életszínvonalat. Vagy ha mégis akkor vagy nagy szerencséd volt, vagy az egész életed felteszed az olyan szintű onkizsegerelo munkára, hogy annak gyümölcsét inkább a gyerekeid és nem te fogod élvezni.
Egyébként nem olyan egyszerű vállalkozásba fogni, ha nincsenek tartalekaid, ha nem látsz magad előtt példát hogyan kell jól csinálni... Vagy csak nem találod azt amire kereslet van. Jó elképzelések is buknak be.
De annyi nekem is furcsa, hogy 33 évesen csak most esik le a kerdezonek hogy lehet hogy az ő helyzeteben a budapesti keco is túl nagy lemondást igénylő cél, ami mellett nem élhet olyan színvonalon amin szeretne.
válasza:36: általánosítva nem lehet azt mondani, hogy nem tudja überelni senki a szüleit...
A rokonságomban is vannak olyanok, akiknek a nagyszülei max. nyolc elemit végzett kétkezi falusi parasztok voltak a háború előtt. A gyerekeik már érettségit szereztek, azok gyerekei közül sok diplomás lett, és az ő gyerekeik (mostani fiatalok) már mind-mind diplomásak.
válasza:#36
"Egyébként nem olyan egyszerű vállalkozásba fogni, ha nincsenek tartalekaid, ha nem látsz magad előtt példát hogyan kell jól csinálni... Vagy csak nem találod azt amire kereslet van. Jó elképzelések is buknak be."
Egyszerűnek semmiképp nem mondanám, de abban legalább nincs plafon.
Lehetsz viszont alkalmazott jó elképzelésekkel, fejlesztheted magadat, tanulhatsz, és töredékét fogod megkeresni annak, amire képessé váltál.
válasza:Én azt gondolom, hogy a kérdéskör egy generációkon átívelő probléma. Lehetne vitatkozni arról, hogy melyik jobb. Ha az egyszerű alkalmazott szülő az utolsó forintjait is a gyerekének adja, vagy ha megtartja magának a nyugdíjas éveire. Esetleg ha annyira nem tudatos, hogy egy fillér megtakarítása sincs se magára, se a gyerekére, vagy éppen kő gazdag és mindent a gyereke alá tesz anélkül, hogy annak a kisujját is mozdítani kéne, na de hagyjuk is...
Nem mindegy az ember mit hoz otthonról. A szüleim diplomás műszaki beállítottságú emberek, sosem éltünk rosszul, de kifejezetten jól sem. Nem mertek kockáztatni, mindig a biztonságra törekedtek és alkalmazottként dolgoznak a mai napig. Mindig meg kellett fontolni mire költenek és én ezt hoztam magammal. Taníttattak, eltartottak, adtak kölcsön, amikor szükség volt rá, de már tiniként a fejünkbe verték a tesómmal, hogy ők nem fognak "alánk tenni" semmit. Jó alapokat (nem anyagi értelemben), amivel gazdálkodhatunk, ennyi.
Más meg a harmincas évei elején megkapja a szülei egyik lakását, egy új autót és a szép lassan átveszi a családi vállalkozásuk vezetését.
Igazságtalannak érzem-e? Persze, valamilyen szinten igen, ugyanakkor én ebben többnyire felveszem a szemellenzőt és nem mérem magamat másokhoz. A saját dolgomra koncentrálok. Például arra, hogy az én gyerekem már a "közutálat" tárgya legyen, amiért a harmincas éveiben átveszi a jól bejáratott vállalkozásunkat. Ennek ellenére én azt gondolom, hogy nagyon jó értékrendet kaptam a szüleimtől, amit szeretnék továbbadni. Az én dolgom lesz megtalálni azt az arany közepet, amivel adok is, de mégsem rontom el a gyerekem.
30 évesen hitellel ugyan, de a saját lakásunkban élünk. A hitelünket már rég kifizethettük volna, ha akartuk volna és még ezen felül is maradt volna elegendő megtakarításunk. Mindezt úgy, hogy elmondhatjuk, hogy segítség nélkül, önerőből értük el a férjemmel. Én erre büszke vagyok és elégedett a sorsom alakulásával. Nem tartom fontosnak másokhoz méricskélni magam, ha egyszer én úgy érzem, hogy magunkhoz képest 5 év alatt hatalmas utat jártunk be.
Ha te sem küzdesz azért, hogy a gyerekeidnek már más legyen, akkor a gyereked is kifogja írni ezt a kérdést ide 30 év múlva. Minden máson kár rágódni.
válasza:"Tipikus szolgajellem, a kormánynak (mindenkorinak) éppen ilyenekre van szüksége."
Még szerencse hogy itt vagy te, aki húúú de keresztbe tesz "a kormánynak (mindenkorinak)" azzal, hogy telesír egy anonym oldalt az élete nyomorúságával. Igazi szabadságharcos vagy. :)
válasza:37 én nem azt írtam, hogy nem lehet túlszárnyalni, hanem hogy nagyon nem. Tehát ha a szüleid 8 altalanost végzett sormunkasok, akkor valószínűleg nem leszel gyárigazgató, de muszakvezeto vagy szakmunkás meg igen.
36 voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!