Lusta vagyok, ha nem szeretnék egyetem alatt dolgozni?
Egyetem előtt dolgoztam pár évet, hogy tanulás mellett ne kelljen. A szüleimmel élek, kb. havi 50.000 Ft-ot adok a "közösbe", meg ugye segítek itthon, ahol tudok. Ezzel az összeggel, plusz az egyéb állandó és időszakos költségeimmel számolva nem kéne dolgoznom az egyetem végéig, koncentrálhatnék a tanulásra, az utolsó félévekben pedig kereshetnék a szakomhoz illő munkát.
Jelenleg amúgy dolgozok, és ez a második félévem az egyetemen. Sajnos úgy tűnik, a kettő együtt nem megy, a munka a tanulás rovására megy.
Szerintetek lusta vagyok, ha inkább nem dolgoznék egyetem alatt, csak az utolsó 2-3 félévben? (8 féléves a képzés)
Köszönöm a válaszokat!
Igen, ez valóban egy hivatás, ezért is zavar ennyire, hogy csak arra van időm, hogy a vizsgák előtt bemagoljam, amit kell, aztán pedig szép lassan elfelejtem, mert nincs időm. A beadandókat nagyon jól megírtam, azokon dolgoztam hétvégenként, amikor nem volt órám vagy egyéb dolgom, de pl. a kötelező irodalmakra semmi időm nem volt, pedig pl. a pszichológia nagyon érdekel, ráadásul a pszichopedagógia lesz az egyik választott szakirányom. Az átlagom így is jó volt, de nem a jegy számít, hanem a tudás, ami mögötte van, az pedig kezd fogyni. :(
Ne emészd magad! Én tanárin vagyok, és bár büfészaknak minősítik elég sokan, azért rengeteg időt felemészt. Nekem esélyem nem lenne dolgozni mellette, mindennap van órám, olvasni kell, beadandókat és kiselőadásokat csinálni, stb.
Én kapok ösztöndíjat, így abból tudom finanszírozni a dolgaimat. De nyáron tervezek dolgozni, hogy legyen tartalékom.
Én középsuli után egyből egyetemre mentem, szinte nulla félretett pénzzel. Három évig teljesen a szüleim tartottak el, tanulmányi ösztöndíjat kaptam csak mellette. Nyaranta dolgoztam csak, új laptopért, nyaralásért, stb. És még így sem érzem magam lustának, mert nappalis mérnökként esélyem sem lett volna dolgozni.
Te már előtte megalapoztad magadnak ezeket az éveket, így pláne senki nem mondhatja, hogy lusta lennél. Szerintem koncentrálj a tanulásra, többet érsz vele később, mint a mostani nem szakmai munkahelyeddel.
Köszönöm a válaszokat!
Akkor már csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan hozom ezt szóba a munkahelyemen. Meg előtte rendeznem kell az anyagokat, táblázatokat amiket én csináltam, hogy könnyebb legyen a munkám. Az utánam következő ne olyan káoszt kapjon, mint anno én. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!