Hogy lehet, hogy a nővérem ezt bírja? Mintha aki remetének állt! Normális?

Nem a saját egészsége miatt aggódik. Hanem apánk miatt, akinek finoman szólva nem acélos az egészsége. Volt egy barátnője, még általánosban ismerkedtek meg, osztálytársak voltak. Őt nagyon szerette, lehetőségek szerint gyakran találkoztak, szívesen ment el vele programokra, rengeteget beszélgettek, nagyon irigyeltem érte. De aztán a lány szó szerint egyik napról a másikra, minden ok nélkül nem írt neki. Két évig nem heverte ki, hogy semmire nem reagált. Azóta új barátokat nem tudott szerezni, azzal a lánnyal pedig, akivel amúgy is csak évente talizik, tényleg csak a vírus miatt tart a találkozástól, mert vele is szívesen találkozott vírus előtt. Amikor a vírus az elején járt, akkor nem is volt ennyire betojva, de aztán apánk kórházba került, háromszor is. Egyik alkalommal se volt koronás, teszttel indítottak nála a kórházban, és amióta teletömték antibiotikummal, azóta sokkal jobban van, viszont nagyon be van tojva, nehogy elkapjon valamit. Persze, én is féltem, de mivel a munkája miatt naponta találkozik néhány percre rengeteg emberrel, nem tudja elkerülni a "veszélyt", és én sem fogok itthon penészedni, mert még ki tudja, meddig tart.

Nem, tuti nem volt belé szerelmes. Azért is biztos, mert a lány leszbikus, mint kiderült, szóval miután megtudta, talán lett volna esélye. Persze, ez csak az én véleményem, lehet nem így van, viszont az biztos, hogy nem leszbikus. Tény, hogy soha nem volt még párkapcsolata, viszont imád olvasni, a könyvespolcai roskadoznak a romantikus könyvektől. Nekem ezektől borsódzik a hátam, a sok nyáltól, de ő tényleg szereti. Jó a kapcsolatunk, és sokszor játszottunk olyat, hogy egymás képzeletbeli barátját elmondtuk, milyen lenne. Apánknak édes mindegy, hogy valaki az ellenkező vagy a saját neméhez vonzódik, minket is így nevelt, és nekünk is mindegy, tehát ha akár csak bi lenne, azzal se lenne gond. Sajnos, a nővérem kiskorában nagyon félénk volt, mert sokat piszkálták. Velem ellentétben, neki nem voltak barátnői. Az a lány volt az első igazi barátja, vagy legalábbis annak hitte. Beszélgettem vele erről, és őszintén elmondta, egyszerűen nem megy neki a barátkozás, hogy időt és energiát vigyen bele egy újba. Nem akar újból bizalmat szavazni. Volt egy lány, akivel egész jóban lett, mesélt is róla, hogy elbeszélget vele, de találkozóra nem került sor, hogy elmennek pl: moziba vagy plázába, mert be volt tojva, végül azelőtt eltűnt, hogy barátsággá nőhette ki volna magát a dolog. Azóta pedig senki. És az a szomorú, hogy ebbe úgy tűnik, belekényelmesedett, de közben nem is a barátnőjét hiányolja sztem, hanem azt, hogy azt hitte, van egy igazi barátnője, akivel bármit meg tud beszélni. Persze, jó testvérek vagyunk, jól kijövünk egymással és jók vagyunk a lelkizésben, de akkor is, tesók vagyunk, és végső soron ég és föld.

Tartom is a kapcsolatot a barátaimmal, viszont ritkán, nem mindennap, de olykor elmegyünk találkozni. Nem forgalmas helyre, nem részegre isszuk magunkat, csak kicsit lazítunk, beszélgetünk, mert bármilyen szuper is a 21. század csodája, az internet, jobb személyesen beszélni a másikkal. Pláne most, hogy megint távoktatás, ami szuper, nem kell maszkban rohadni a meleg, tömött teremben, viszont megint csak itthon penészednék. Nem lihegünk egymás nyakába, nem eszünk-iszunk egymás után... oké, két méter nincs meg, de nem is 20 centire szívjuk egymás levegőjét.