Matematikához értők miért nézik le aki ahhoz nem ért?

Egy korábbi válaszoló írt arról, hogy a matematika maga a gondolkodás és ogenis lenézi, aķi nem tud gondolkodni.

Nos, ez azért is áll gyengr lábakon, mert ennél a tárgynál iszonyú fontos a tanár személye. Senki sem úgy születik, hogy érti a matematikát. Valaki tehetségesebb, valaki kevésbé, de mindenki tudásán sokat lehet javítani.

Rengeteg ember van, akinek nem a képességeivel van a gond, csak nem volt hatékony a módszer, ahogy átadni próbálták neki a tudást.

Magam is tapasztaltam, hogy egyes matektanárok kiválasztják azt az 1-2 tehetségesebb embert az osztályból, akik tudják őket követni, a többit pedig sorsára hagyják, nem törődnek vele, oldja meg, ahogy tudja. Iskolai körülmények között, erőltetetten gyors tantervvel, kétségbe vonható pedagógiai módszerekkel nem gondolom, hogy a rossz osztályzatok hiteles képet adnak valakinek a szellemi képességeiről.

Mikor én voltan középiskolás, a táblánál felelés többünknek egy rémálom volt. Kövér voltam és alapból nem írtam szépen, de ilyenkor a kezem is remegett. Folyamatosan rajtam nevettek, megjegyzéseket kaptam, olykor dobáltak is, a tanár pedig végig úgy tett, mintha semmit nem látna ebből. Ilyen körülmények között szerintem bármilyen matekzseni leblokkolhatna.

Na most aki az iskolában pocsékul teljesített, de később egyetemen ez megváltozik, az hirtelen megtanult gondolkodni? Ugyan már! Nagyon fontos a matek, de egyrészt nem az egyetlen fontos dolog, másrészt nagyon sok ember rosszabb jegyeket kap, mint amire valójában képes lehetne. A rossz körülmények az ember belső motivációját is könnyen megtörik és elkönyveli magában - ehhez én hülye vagyok. Egy jó tanár viszont csodákra képes! Ott van például a Mateking oldal, ami számos diáknak nagy segítséget jelent. Ez csalás lenne? Nem, csak egy más megközelítés ugyanarra a tudományra. Leegyszerűsített, a "hülye" is megérti és ez talán bántja a mateksznobok önbecsülését, mert így már nem érezhetik magukat különleges kiválasztottaknak a tudásuk miatt.

Ha gyerekkorunkban egyetemi előadásokra ültetnének be minket, ahol professzorok magyaráznak a glikolízisről, vagy a kvantumfizikáról, ki az, aki meg tudná szeretni a tudományt? Érthetetlen halandzsa lenne számára. Valahonnan el kell indulni. Ez a szint egyeseknél lentebb, vagy fentebb van, de ez nem dönthet arról, mennyire értékes az egyén szellemileg. Egy leendő sikeres sportolónak már a klubba való belépése napján le kell győznie mindenki mást, hogy lássanak benne potenciált? Nem, vagy ha igen, akkor gondok vannak az edző fejében. Mindenkinek a számára legjobb megközelítést kell megtalálnia, hogy kihozhassa a maximumot önmagából.

Én is utáltam a matekot, de a fent leírtak hatására szerintem bárki így tett volna. Kihagytam pár évet az egyetem előtt, most már egészen más az egész. Most sincs gyors felfogásom, de a csoporttársakkal segítünk egymásnak és sikerélményt jelent a dolgok megértése. Örülök, hogy ilyen jó csapat van és nem gondolom csalásnak, vagy ostobaságnak részemről, hogy többet kell kérdeznem és gyakorolnom, hogy elsajátítsam azt, ami ügyesebbeknek kevesebb munkával is megy. Viszont itt ők sem felfuvalkodottak, hanem megpróbálnak segíteni, felemelni másokat. Mit gondoltok, melyik hozzáállás célravezetőbb?

A sznobizmus csak elveszi az ember kedvét, mindenfajta intellektuális tevékenységtől, pedig a nagy tudás nem csak nagy büszkeséget, hanem kapcsolatokat is építhet, ha megfelelő személy birtokában van.