Matematikához értők miért nézik le aki ahhoz nem ért?

Nekem ment/megy a matek, szeretem is, de nem nézem le azokat, akiknek nem megy. Sőt, szívesen magyarázok bármit, meg segítek, ha kell, de nem erőltetem magam másokra, hogy na akkor most én fogom megmondani. Lehet, hogy kívülről mást látnak, remélem nem.

Egyébként gimiben én is sokat készültem matekból, gyakorolgattam, nem azért mert annyira nem ment, hanem mert volt/van tehetségem hozzá, de ez meg nem jelenti azt, hogy úgy születtem, hogy mindent tudok, és már csak a kisujjamból kell kirázni.

Az, hogy neked ennyi idő kell (lehet nem naponta de anno en is volt hogy órákig ültem a matek fölött) egyáltalán nem baj, és nem jelenti azt sem, hogy nincs érzéked hozzá. Sőt, értékelendő, hogy ennyi energiát fektetsz bele.

És a befektetett energia (munnka) ha nem előbb, akkor utóbb, de mindig megtérül (ha esetleg nem is olyan formában, ahogy vártad.)

11es vagyok

Szóval, ha fontos neked, hogy jó legyél matekból (4es vagy 5ös), akkor csak így tovább!

Ha meg nem, az se baj, akkor marad energiád és időd másra, amit jobban szeretsz, és kevesebb munkával is van sok sikerélményed.

Azért ne gondolkodjunk már ilyen fekete fehéren, kérdező! Te azt állítod, hogy kétféle matekes van:

1. aki vele született ösztönből, kisujjból kirázza a matek problémákat

2. aki órákat is végigszenved a probléma felett, és akkor is csak küszködve szerez 5-öst

(+3. aki szintét szenved vele, de inkább feladja és 2-ekkel bukdácsol)

Hát én egyik se vagyok. 10. osztályig lesz*artam magasról a mateket, untam, és kimondom őszintén: lusta voltam leülni és tanulni. én is azt hittem, hogy ez is olyan, mint a többi tantárgy: hogyha órán felfogom és megtanulom, akkor meg is vagyok. Pedig nem. 3-4-ekkel vittem végig az éveket, mindig 4-re zártak le. Aztán 12. év előtti nyáron jött egy kattanás, hogy fizikus akarok lenni és elkezdtem orrba-szájba oldani a fizika példákat (megjegyzem, fizikából se voltam előtte ász, de jobban szerettem a mateket, 4-5-ös voltam 4-es lezárással). És jött a 12. és rájöttem, hogy mi a matek titka: ugyanaz, mint a fizikának: fel kell fogni az elméletet, megérteni, majd oldani orrba-szájba a feladatokat. És innentől meg is voltam élve. Felkészültem emelt matekra is.

Szerintem neked az a bajod mélyen legbelül, hogy látod magadon, hogy tudod hozni az 5-öst, de zavar, hogy ilyen sok munka és idő árán. Nem a másikban kéne keresni a hibát, hanem a munkastílusodon változtatni. Én azt nézem le, aki azért nyavajog, mert órákig kell tanuljon. Nem kell. Nem is hasznos. A minőségi tanulás, az adott ideig való maximális koncentrálás számít, nem az, hogy 5 órán keresztül ültél a feladaton.

Mint mondtam, az élet nem ilyen fekete-fehér, sőt még a te "szintjeid" között is van átjárás, és nem adottság kérdése. Jó, most az istenadta tehetségeket leszámítva a többi ember hasonló: ha nekiállsz szorgalmasan és ÉRTELMESEN tanulni, akkor te is lehetsz könnyűszerrel 5-ös.

@13 Egyáltalán nem mindenki képes hosszabb ideig koncentráltan tanulni, ez tanításmódszertani alapvetés. Azt szeretem az ilyen ex cathedra kijelentésekben, hogy nagyjából az összes "én is meg tudtam csinálni"-típusú anekdotikus érvelés, nulla kutatási adattal alátámasztva.

Amúgy a kérdésre válaszolva, a lenézés nyilván elsősorban anyagi jellegű, a matematikát erősen igénylő szakmák, mint a mérnöki területek vagy a szoftverfejlesztés jellemzően jobban fizetettek. Meg persze van ez a protestáns munkaetikához köthető baromság, hogy mivel sztereotip módon a matekkal meg kell szenvedni, így az értékesebb, mint azok a területek, amelyeket az emberek nagyobb része élvez.

Én fogjuk rá, hogy jó voltam matekból, 4-es-5-ös voltam beőle gimiben, még annak ellenére is, hogy nem igazán tanultam rá, csak figyeltem órán. A témazárókra is annyi volt matekból nálam a felkészülés, hogy minden feladattípusból megcsináltam 1 vagy max. 2 feladatot, ami benne lehet, kb. negyed óra múlva kész voltam vele. Nem néztem le azokat, akiknek nem annyira ment, az egyik barátnőm/padtársam se volt toppon matekból, ezért néha fel is ajánlottam neki, hogy dogát cseréljünk, amikor ő nehezebbet kapott. Meg úgy alapból azt tapasztaltam, akik kicsit jobbak voltak belőle, segítettek néha a többieknek szünetekben, stb.

Aztán átkerültem az emelt matekos csoportba, ahol tényleg hard core matekot tanultunk, kb. ugyanaz volt a tananyag, mint egyetem első félévében: integrálás, deriválás, mátrixok, stb. Itt már én is vért izzadtam a 2-esért is és volt néhány "zseni" gyerek a csoportban, akik még itt is csak odafigyeltek órán és így is tök jól értettek mindent, de pluszban otthon nem tanultak és csak 5-öseik voltak. Úgy vettem észre, ők nagyon el voltak szállva maguktól, ha pl. fel mertem tenni a tanárnak egy kérdést, mert nem értettem valamit, kajak azt hitték, hozzájuk beszélek és leálltak nekem ordítva magyarázni a dolgot, meg közben 20-szor elmondták, hogy amúgy hogy lehetek ennyire sötét, hogy nem értem. Amikor néha visszább fogták magukat, akkor is látványosan forgatták a szemüget, meg forgatták a fejüket, meg időnként hangosan felsóhajtottak vagy fennhangon mondogatták, hogy "Úúúúristennn..", amikor valaki kérdezni mert..

Kb. 2-3 embert tudnék mondani onnan, aki nem csak jó volt matekból, de alázatosabb is volt, azaz nem vágott fejeket meg nem szólogatott be, amikor valakinek nehezebben ment valami és meg merte a tanárt kérdezni, hogy is van ez.