Ha már semmi sem megy az ég világon akkor ez súlyos depresszió? Semmi sem okoz már igazán örömet,nincs étvágyam ha éhes is vagyok nem bírok enni vagy csak keveset,nevetséges módon csak alszom és

nyomogatom a telefont,itt válaszolgatom ahelyett hogy kezdenék valamit magammal.

Semmire sem vagyok már képes édesanyám ad enni mindig,addig alszom általában amíg haza nem jön a munkahelyéről aztán fürdöm majd eszem és megnézem vele a nyerő párost közben a bazáros műsort, nagyon szánalmas vagy már élni sincs kedvem,van hogy előbb felkelek de addig nem tudok ki kelni az ágyból még nem jön anyukám ami tudom nevetséges.

Munka sem okozott örömet ezért ott hagytam,rám tört a félelem érzés és a magány ezért haza jöttem így 22 évesen.

Találtam egy munkát de ott pár nap után azt mondták nem tudok önállóan dolgozni ezért el küldtek,tudom hogy ez nem igaz mert mikor külföldön jártam ott mindent magamnak kellet csinálnom és megoldottam mindent,annyi történt hogy találtak helyettem egy sokkal jobb embert vagy ismerőst.

Olyannyira szerencsétlen vagyok már hogy semmi sem izgaz,család azt mondja keressek munkát és találtak is ami úgy mondta tetszene is de egyszerűen nem látom semminek sem az értelmét,ha ki raknának a híd alá az sem érdekelne ott ülnék addig amíg bírom,leginkább jobb lenne ha már a föld alatt lehetnék.

Gondolkodtam pszichológuson de egyszerűen nincs rá lelki és fizikai erőm el menni hozzá,teljesen egy utolsó kis senki vagyok annyira szánalmas hogy azt már el sem tudom képzelni.

Csokin élek ami egy újabb szánalmas dolog.

Büszke vagyok a családomra milyen erős és a többi emberre is hogy tudják élni az életüket,erősek,kitartóak, van bennetek élni akarás amihez csak gratulálni tudok.

Nem azért írom mert sajnáltatni akarom magamat,nem tudom mi a gond, de lehet hogy már nem is akarom.