Fiús lányok, ti mitől érzitek fiúsnak magatokat?
Milyen külső-belső tulajdonságok játszanak ebben szerepet?
Kort is írjatok, kérlek :)
Én már felnőtt nő vagyok, de egész életemben fiús lány voltam eddig.
Rövid volt mindig a hajam és a bátyám kinőtt, kifejezetten fiús ruháit hordtam mindig.
Egyetlen szoknyám sem volt, anyám képes volt még az iskolai ünnepségekre is fiúnak öltöztetni, fehér ingbe és fiúknak gyártott nadrágba.
Mindig is a bátyámat utánoztam , ezért utáltam a csipkét, a hajcsatokat és a rózsaszínt, de , most a huszas éveimre ez megváltozott.
Most már van pénzem és tetszenek a nőies dolgok. Nem lettem leszbi, szerencsére.
Rövid hajam van, soha egy smink cuccom vagy ékszerem nem volt, fiús/sportos ruhákat hordok.
Belsőre gyakorlatilag semmi, nem vagyok egy irányító típus, épp ellenkezőleg. Nem érdekelnek pasis témák, mondjuk a kimondottan nőiesek sem, de szeretek emberekről, szociális kapcsolatokról beszélgetni, ami nőies, illetve nagyon empatikus és érzelmes vagyok. Szeretem dobozból inni a sört, az állítólagos férfias. :D
Nem vagyok túl érzelmes. Nem szeretek pletykálni,sokat beszélni.
Nem az a fő témám hogy mit főzök, mit főztem tegnap, holnap mit főzök ( munkatársnőim kb csak erről tudnak beszélni, meg a gyerekeikről)
Nem olvadok el a gyerekek láttán.
Nem akarok családot alapítani. (a környezetemben lévő nőknek mind ez a fő cél, csak azért írom le ezt is)
Domináns személyiség vagyok.
Külsőre... kimondottan nőies alakom van. Vékony vagyok, vannak melleim is, fenekem is. Hosszú hajjal azt mondják olyan vagyok mint egy barbie. (Ezért is rövid, uniszex, félig borotvált frizurám van mostmár).
A szép külső, baba arc miatt mindig hülyére vettek, átgázoltak rajtam. A sok évnyi tűrés után ma már ha felhúznak akkor hamar kikelek magamból, volt már hogy orrba rúgtam valakit.
Sosem volt műkörmöm.
41-es a lábam..
Szeretem a fegyvereket.
Ki nem állhatom a nőies ruhákat, ékszereket, sminket stb. Kerülöm ezt a tipikus lányos csevejt ruhákról, pasikról, a szomszéd lány legújabb műkörméről. :D
Romantikus limonádé filmektől/könyvektől okádhatnékom van, ha nézek/olvasok valamit az mindig krimi vagy horror. Szeretem a videojátékokat, ebből is a "fiúsabbakat".
Illetve megjegyezték már hogy a beszédstílusom és a gesztikulációm sem túl nőies. :)
16L
Hát, lányok, eddig végig olvasva a kommenteket... lehangolóan szexista/nőgyűlölő/pick-me-bitch néhányotok. Vagy straight-up homofób. És valószínűleg fel sem tűnik Nektek.
Eléggé durvállom ezt az attitűdöt, hogy "a nők pletykásak, butuskák, felszínes érdeklődési köreik vannak és képtelenek mélyebb érzéki kötelékre, más nőkkel csak felületes barátságok léteznek, és amúgy is csak férfiaknak élnek" stb stb. Annyira... bioesszencialista és őskeresztény :D
És mielőtt valaki vasvillát ragadna, transz pasiként mondom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!