Teljesen magam alatt vagyok az egyetem miatt, hogyan éljem túl?
Sajnos sikerült csúsznom egy évet az egyetemen, mert elbuktam egy nehéz tárgyat, amiből segghülye vagyok. Igazából, az egész egyetemhez az vagyok, teljesen feleslegesen vagyok bent, csak úgy "reménykedem, hogy lesz majd valami"-ből csinálom az egészet, hátha elkap az ihlet az informatikához. Mérnökinformatikáról beszélünk, 5. félévben, egy semmi neve vidéki borzasztó könnyűnek számító egyetemen. Soha semmi érzékem nem volt az informatikához felhasználószinten kívül, de mégis eljöttem megpróbálni állami támogatottsággal.
Nem az a baj, hogy +1 évet kell maradnom, hanem az, hogy a húzóerőm elveszik, akik a barátaim. Ők cipeltek végig a hátukon, rajtuk élősködtem mint egy pióca, róluk másoltam, tőlük loptam el a ZH-kat, az ő segítségükkel tudtam éppen csak minimális teljesítménnyel bent maradni az egyetemen. Nyilván nem fognak segíteni jövőre, mert ők már 1 évvel előttem lesznek a tanulmányokban, nem fognak feleslegesen lealacsonyodni hozzám újra, hogy hátráltassam őket, nem is várhatom el, hogy miközben a saját dolgukat csinálják, még az "én fenekemet is ők töröljék mint eddig", a magam útját fogom járni ezentúl. Ezzel nem volt baj amíg együtt csináltuk ugyanazokat a tárgyakat, de most már nem így lesz.
Viszont ezzel az a baj, hogy nekem semmi tudásom nincs, mert ugye végigcsaltam a 4 félévet. Tehát bukdácsoláshoz fogok kerülni, ami egyenes út az eltanácsoláshoz, hiszen semmi tudással nulla elvárást tudok teljesíteni.
Teljesen magam alatt vagyok, mit kezdjek magammal?
Miért foglalod a helyet olyan elől, aki esetleg tényleg ezzel akar foglalkozni?
Csinálj egy asztalos/autószerelő/villanyszerelő okj-t aztán hajrá
Akkor itt van valaki, akinek decemberben jár le a 2 év, és még nincs jogsija. :))) Lehet, buktam a pénzt. Akár korrupcióval, akár nem, de neked megvan, és az életnek egy területén máris többre vitted, mint én.
Ráadásul nem azt írod, hogy buta vagy, hanem azt, hogy semmihez sincs kitartásod. Tudom, hogy ezen sem könnyű változtatni, de mégiscsak könnyebb, mintha úgymond eszed nem lenne hozzá.
Elég hasonló cipőben járok, ezt akár én is írhattam volna.
Szerintem amúgy ne hagyd ott, mert ha most otthagyod, akkor mid is lesz? Semmid: Se diploma, se értelmesen eltöltött évek.
Ha viszont folytatod, akkor legalább lesz egy diplomád, és vannak olyan munkahelyek, ahol pl a diploma megléte feltétel, de az már nem, hogy használd is, tehát pl elhelyezkedhetsz valahol valamilyen ügyintézőként, amihez nem kell az infós diplomád, de a pozi betöltéséhez mégis kérnek valamilyen diplomát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!