Miért nem szeretik annyian a millenialokat? (Y generáció)
Tegnap olvasgattam a témában, mivel érdekelnek a generációs elméletek, és történetesen éppen a fent említett korosztályról szerettem volna több mindent megtudni. A sok hasznos cikk között azonban felbukkant egy olyan is, hogy "Miért utálják az emberek a millenialokat?". Soha nem hallottam még erről a jelenségről, így rákerestem a neten erre, és tömkelegével jelentek meg cikkek, bejegyzések, fórumok arról, hogy miért nem kedvelik ezt az adott nemzedéket. Amin a leginkább meglepődtem, az az, hogy legtöbbször az Y és a Z generáció ellentétét hangsúlyozzák ki bennük, viszont egy dologban mindegyik egyetértett: a Boomerek után ők a legutáltabb generáció...
Személy szerint nekem nincsen különösebb bajom velük, ugyanolyan emberek, mint te meg én, szimplán csak más időszakban születtek. Főként ezt a "hatalmas" ellentétet nem értem a saját korosztályom és az ő generációjuk között, amit külön kihangsúlyoznak a cikkírók, szerintem nincs akkora különbség a gondolkodásmódunkban, politikai beállítottságunkban, életszemléletünkben, mint ahogy azt igyekeznek lefesteni egy-egy ilyen írásban. A legjobb pedig az az, mikor egy (jogosan) megsértődött fiatal felnőtt elkezdi szidni a Z generáció tagjait, csak azért, mert TikTok-on (!) van pár retardált egyén (akik miatt nekem is ég a pofám, te jó ég... nyilván nem ők a többség, ezt tapasztalatból mondom, azonban tipikusan ők azok, akik imádják osztani az észt minden lehetséges közösségi médiás felületen...), akik ok nélkül szapulják őket.
Tehát a kérdésem a következő: miért terjedt el az a nézet, hogy az Y generáció utálatos, illetve általában miért minket, Z generációsokat hoznak kapcsolatba ezzel az alaptalan állítással?
Előre is köszönöm az értelmes, kultúrált válaszokat mindenkitől!
17/L
Én erről még nem is nagyon hallottam, hogy a mostani tizenéves generációnak gondja lenne a harmincasokkal (kb ők a millenialok, vagy Y-ok). Mindenesetre szerintem olyan nagy különbség nincs, szerintem ezáltal értelmet is veszíti a generáció, mint szó, mert az egy teljes emberöltőt ölel fel. A mostani tizenévesek annyira fiatalok még, hogy kb 10 év múlva kerülnek ki a munkaerőpiacra és ezeket a generációs elméleteket leginkább a munka területén alkalmazzák.
Sok amúgy az általánosítás a generációkkal kapcsolatban, a baby boomerek, X-ek, Y-ok és Z-k között is van normális és idióta ember, én annyira nem hiszek abban, hogy ez alapján kellene ítéletet hozni egyénekről vagy csoportokról.
Jogosan megsértődni?
Ennyire szép költői kép nem is írja le jobban a modern társadalmat. Tekintve, hogy a sértődés nem attól függ, ki mit tesz, hanem attól, hogy ki minként képes feldolgozni a számára létrejött (beérkező és hozzá képzelt) információkat, így ez soha nem lehet semmilyen jog alapja.
Mindig a legujabb generáció lesz úgy nevezve, hogy "ezek a mai fiatalok". Az, hogy ezt ki miként viseli, az jobban jellemzi az illetőt, mint az, amiért ezt mondják neki. Túlságosan magára veszik a megjegyzéseket és érezni, éreztetni akarnak miközben nincs meg a személyes kommunikáció, mert online élik az életük nagy részét. Én így látom a millenalokat. Sőt! Akik utánuk jönnek, azoknak sincs könnyű helyzetük.
Főleg az X generációsok nem szeretik őket annyira, a 80-as, 90-es években születettekre jellemző egyfajta kivagyiság, kihaénnnem mentalitás.
Legalábbis én ezeket a véleményeket hallottam a szocializmus bukását, a gazdasági válságokat megélt X-esektől.
Alapvetően nem szeretem a generációkat ennyire szétszedve kezelni. Oké, vannak bizonyos dolgok, amiknél érdemes használni ezeket a dolgokat, pl. a fiatalabbak fogékonyabbak az új technológiákra, de összességében csak belemagyarázásokról van szó.
Az a helyzet, hogy mindegyik generáció tele van idiótákkal. A különbség maximum annyi, hogy épp más szakaszban vannak vagy épp felkapottabban domborodik ki az idiotizmusuk.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!