Milyen emberi tulajdonsagok zavarnak leginkább?
Milyen zavaró emberi tulajdonsagokkal talalkoztok gyakran?
Barati,csaladi körben,munkahelyen,lakohelyen,rokonságban.
Hogyan kezelitek ezeket?
Engem kifejezetten zavar ahogy a családom viselkedik, nem tudom ezt egy szóval kifejezni.
Ha valamit nem úgy teszek ahogy ők gondolják (mert persze csak az lehet jó) akkor napokig hallgatom.
Ha pedig valamit úgy teszek ahogy ők gondolják szóra sem méltatnak. 🤷♀️
Csak az zavar még a családomban, hogy lenéznek és kibeszélnek a hátam mögött (hát tisztában vagyok vele)
Rosszul vagyok a viselkedésüktől és azt hiszik megmondhatják mit csináljak és hogyan.
Egyébként én minden embert elfogadok úgy ahogy van, nem igazán izgat, hogy ő most bunkó vagy egoista vagy megbízhatatlan vagy önmagát sajnáltató hisz úgysem tudok rajta változtatni maximum meghallgatni... Viszont az zavar, ha valaki csak magáról tud beszélni miközben semmit nem ért el és mindíg ugyan az a sztori.
A sunyi, nárcisztikus, gátlástalan embereket ki nem állom. Utána jönnek a törtetők, majd a közönyösek.
A buta, de jószándékú, egyenes embereket sokkal jobban el tudom viselni a környezetemben, mint a fentiek közül bármelyiket.
2-nek amiről te beszélsz az erzelmi manipuláció.
Már miért kéne elviselned a bunkó.... embereket? Azzal csak a lovat adod alajuk!
A hatarokat le kell fektetni,negativ visszajelzes kell nekik ha paraszt módon viselkednek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!