A "szegényebbek" néha előítéletesebbek a gazdagabbakkal. Mit gondoltok erről?

Először is szeretném leszögezni, hogy a kérdésben a szegény sem olyan, akinek nincs mit ennie, és a gazdag sem olyan, aki milliomos, hanem egy gazdagabb középosztálybeli család.

Én ilyen családból származom, gyerekkoromban kertes házunk volt, saját szobám, volt két autónk (nem luxusmárka, hanem például Opel), nyaraltunk külföldön (Párizs, Róma stb.), volt saját számítógépem (még az IPad-korszak előtt) meg tévém, tartottunk házi állatokat, alapvetően nem éltünk rosszul. Én ezzel soha nem dicsekedtem senkinek, soha nem néztem le senkit az anyagiak miatt. Nekem sem az én érdemem, hogy mennyi pénzt kerestek/nek a szüleim, és másoknak se az ő hibájuk, hogy a szüleiknek kevesebb van. A barátaimat se ez alapján válogattam soha. Engem mindig arra neveltek, hogy tanuljak jól, legyek okos, intelligens, ezt csak azért mondom, hogy nem ilyen pénzzel villogó, kulturálatlan újgazdag hülyék vagyunk. Mégis azt tapasztaltam, hogy egyesek mér eleve előítéletesek. Ha egy jómódúbb ember mesél a barátainak (szóval nem véletlenszerűen valakinek dicsekvésképpen!) arról, hogy például hol nyaralt, az nem dicsekvés. Csak ha úgy adja elő. Mégis sokan rögtön annak veszik. Gyerekkoromban utáltam, amikor a tanárok megkérezték, ki mit kapott karácsonyra (ezt máig nem értem, miért kell a szegényebb gyerekeket megszégyeníteni), és volt, hogy valami olcsóbb vagy kevesebb dolgot hazudtam, mert féltem, hogy dicsekvésnek veszik. Volt egy gyerekkori barátnőm, aki állandóan azzal jött, hogy "mert ti gazdagok vagytok". Ezzel a címszóval elvárta, hogy állandóan az én számlámra telefonáljunk, akkor is, ha ő akart valamit megbeszélni velem. Mindig megcsörgetett, és állandóan nekem kellett visszahívnom, aztán fél órát mesélt valamiről, és volt, hogy lemerült a kártyám (a szüleim leszidtak érte, de félénk gyerek voltam, és nem tudtam nemet mondani). Volt, hogy egy csomószor kölcsönadtam neki a telefonom (ez még nem az okostelefonos időszak volt), és akkor osztálykiránduláson azzal játszott, hozzám se szólt igazából, szinte levette, szóval mintha csak a telefon miatt ült volna mellém, én meg kvázi üljek addig csendben mellette, amíg játszik. Ha nem voltam hajlandó odaadni, akkor meg milyen irigy vagyok. (Persze én is hülye voltam, hogy ilyen félénk voltam.) Sohanem voltam egy dicsekvős ember, és gyakran érzem úgy, hogy mások szerint egy gazdagabb családba született embernek kötelező mindent kölcsnadnia, mert ha nem teszi, akkor irigy dög. Vagy hogy én el se meséljem, hol nyaraltam, vagy mit vásároltam, mert az rögtön dicsekvés, akkor is, ha a lehető legnormálisabb hangsúlyban mondom. Szerintem az átlagos vagy szegényebb rétegek ilyenkor a saját életükre vonatkoztatják ezt, és ilyenkor mindent dicsekvésnek vesznek, mintha mindenki csakis az ő ellenükben mondaná ezt. Én sokszor éreztem ezt. Nézzétek meg itt is a gazdagos kérdéseket. Egy ilyen ihlette ezt a kérdést. Például az egyik kérdésben szó volt a gyerekről, akit a szülei jó kocsival visznek suliba, meg jó telefonja van. A kérdés az volt, hogy lehetne őt megleckéztetni. Most attól, hogy drága kocsiból szállt ki, még nem jelenthetjük ki, hogy egyértelműen dicsekvős. Azért az is hülyeség, hogy elvárjuk gazdag embereketől hogy a kedvünkért majd rosszabb kocsit vesznek, csak hogy ez ne sértse valaki lelkét, miközben az illető egy rossz szót nem szólt.

Kiegészítés: én is tudom, hogy van az újgazdag suttyó réteg, aki direkt villog a fuxaival meg a pénzét látványosan számolja, ízéstelen szobrokat vesz a kertjébe meg menőzik a BMW-jével, vagy kulturálatlanul viselkedik, de úgy érzem, sokan mindenkit egy kalap alá vesznek velük.