Nagyképű vagyok, vagy csak van önbizalmam?

Ne aggódj, mindenkit nagyképűnek meg nárcisztikusnak hívnak, aki nem hugyozza magát össze szerénységében egy dicsérettől, hanem szépen megköszöni azt és elraktározza magának...

Engem is sok területen annyit dicsértek (és nem anyám, akinek én vagyok a legtökéletesebb amúgy is, hanem olyanok, akik nehezen osztják a bókokat), hogy nem tudom nem elismerni, hogy igen, jó vagyok benne és büszke vagyok magamra. Ha megkérdezik, hogy miért, akkor meg megmondom, hogy ez és ez volt a visszajelzés.

Ez a helyzet azokkal a dolgokkal is, amit megszereztem. Például a diplomám vagy az alakom. Sokan mondták, hogy irigyelnek, milyen jó lehet nekem, én pedig nem fogok szerénykedni, megköszönöm és elismerem, hogy igen, én is örültem neki, mikor elértem. És ennek érdekében örömmel segítek másoknak is (korrepetálok, sok barátomnak segítettem álláskeresésben, szívesen segítek a legjobb tudásom szerint az edzésben, étrendben is, ha kérik, szóval esküszöm igyekszem és inkább arra motiválom őket, hogy igen, ezek tök jó dolgok, sok előnnyel járnak és megéri értük dolgozni, ebben pedig szívesen asszisztálok).

Aki ezt nagyképűségnek érzi, az nagyon el van tévedve.:)

Nem bizonygattam, példákat mondtam. Magamtól nem szoktam reklámozni soha a dolgaimat, de ha megkérdezik, hogy van-e vagy tudok-e valamit, akkor megmondom, hogy igen, nekem sikerült és igen, úgy érzem képes vagyok erre vagy arra, rám lehet bízni egy olyan feladatot.

Ha szerénykedtem volna, nem vettek volna fel a mostani munkahelyemre sem. Miért tagadjam le, hogy úgy gondolom, meg tudok oldani egy feladatot és el tudok bírni egy bizonyos felelősséggel, ha tényleg képes vagyok rá és még meg is fizetik? Nem azért vagyok jó, hogy magamat "önfelszopjam", hanem azért, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok rá és segítsek másoknak, hogy ők is így tegyenek...