Az hogyan lehet, hogy utálom a gyerekeket, viszont a legjobb barátnőm 1 éves kislányát imádom?

Én utálatnak sem mondanám amit leírtál. Utálod a neveletleneket.

Én alapvetően azt szoktam mondani, hogy szeretem a gyerekeket, pedig a javukra semlegesen tekintek. Egy korábbi nagyon jól írta, attól hogy gyerekek ők is kis emberek. Vannak szokásaik, temperamentumuk lehetnek szimpatikusak, vagy kevésbé azok. Na meg valamilyen szinten kényszerítve vagy a megismerésére és több szimpatikus tulajdonságot látsz a rokon-barát gyerekében mint egy idegenében. A plázában üvöltő gyereknek is van sok olyan cuki tulajdonsága, mint a kiscsajnak amit nem látsz. És abban is biztos lehetsz, hogy más is gondolt már rá úgy mint te a többire. Amikor egész napos munka után , harmadjára rúg térden a buszon nyüglődő anyjával dacoló ovis, nemhogy nekem de a táskás szemű anyukának az eszén sem az fut át, hogy milyen cuki.

Ostobaság az, mikor olyan tulajdonsága miatt utálsz valakit amiről egyrészt nem tehet, másrészt adott helyzetben teljesen normális viselkedésnek minősül. Olyan mintha azt mondanád utálod az időseket mert ráncosak.

Nincs mit szépíteni már ezen, hogy nem is mindenki más gyerekét csak a neveletleneket... Eleve utálattal tekinteni valakire akit nem is ismersz, komoly érzelmi defektusra utal.

Az, hogy nem szereted a közelségüket, mert rossz hatással vannak a hangulatodra nem azt jelenti, hogy rosszat is kívánsz neki. Nem. Éljen egészségesen, legyen boldog szép élete, de nem szimpatikus. Pont.

Ha egy kutyát meglátok jó érzés tölt el, imádom őket, bármelyiket megsimogatnám, de a gyerekek sokszor idegesítőek, nem mindig, de gyakran.