Szerintetek normális ez az irigység? Rossz ember vagyok? Hogy tudnám leküzdeni?

Testvéremmel mindketten rég saját családi életet élő idősebb emberek vagyunk. Az élet úgy alakította, hogy neki nagyon jól megy a sora (gazdag), mi sem panaszkodhatunk, de nagyon meg kell gondolnunk mikor mire költünk. Valószínűleg a neveltetésünk miatt közös a hobbi érdeklődési körünk és ugyanazt a kreatív hobbit választottuk. Míg nekem használt,innen-onnan kapott ingyen dolgokból kell alkotnom, neki lehetősége van megvenni bármilyen új alapanyagot amit, és amikor csak akar, és emiatt sokkal minőségibb minden alkotása, amit természetesen rokonok/ ismerősök minden alkalommal nekem el is mondanak ( dicsérik a testvérem munkáját - ami persze jogos). Én pedig ahelyett, hogy azt érezném tényleg milyen nagyszerű, de szép amit csinált, és de jó hogy neki erre lehetősége van , csak ezt a mérhetetlen irigységet érzem, és legszívesebben kidobnék minden szemetet, amit eddig én készítettem a szedett-vedett dolgaimból és soha többé nem beszélnék arról, hogy valaha ilyen hobbim is volt. (Pedig tényleg szívből és örömmel alkottam én is)

Ezt az irigységet le lehetne valahogy küzdeni? Esküszöm szeretnék örülni a sikerének, mert nagyon szeretem és tényleg szép dolgokat csinál, de valahogy nem megy és ettől olyan rossz embernek érzem magam. Pláne, hogy sokszor valószínűleg titkolni sem tudom amit érzek (néha már konkrétan a sírás is fojtogat, ha hallgatom a sok dicséretet pedig nem vagyok már gyerek). borzasztó kellemetlen.