Ezek alapján jól gondolom, hogy nem vagyok ateista?
Meg vagyok keresztelve, de nem gyakorlom a vallást, és egyáltalán nem hiszek Istenben.
Sőt általánosságban minden természetfeletti lényt, jelenséget elutasítok, de létezésüket nem tagadom vehemensen. Sőt kifejezetten toleráns vagyok a vallásos személyekkel kapcsolatban, és elismerem, hogy a vallásnak lehetnek pozitív hatásai akár az egyénre, akár egyes közösségekre vagy a teljes társadalomra nézve.
Szóval amíg nem ölt szélsőségesen formát, és alaposan el van szeparálva az állam és egyház, amíg megmaradt szabad döntésnek az ehyházhoz tartozás, addig nincs gondom a válással.
Úgy vélem, hogy a hit mindenkinek a saját döntése, amit tiszteletben kell tartani.
#10 Nyugodtan kérdezhetsz, akár privátban is válaszolok.
Egyébként korábban is inkább úgy hivatkoztam magamra, mint nem hívő/vallásos személyre.
"Én úgy tudom, hogy az ateizmus már maga is egy olyan nézet, amely együtt jár bizonyos a vallásra jellemző megnyilvánulásokkal, és Isten, a természetfeletti tagadásával, és a valláshoz köthető szokások elutasítása is megjelenik, pl. karácsonyfát sem állít egy elkötelezett ateista."
Pontosan abból kifolyólag, hogy az ateizmus nem jelent semmi mást, mint hogy istenben nem hiszel, minden mást úgy töltesz ki, ahogy akarsz. Lehetsz még ettől ezoterikus, hihetsz a homeopátiában, az UFO-kban, vagy éppen lehetsz buddhista, vagy bármilyen bevett vagy újdonsült vallást és nézetet követhetsz, amiben nincs szó istenekről. Lehetsz harcos ateista, aki vagdalkozik a vallások ellen, és lehetsz békés ateista, aki nem avatkozik bele mások hitébe. Lehetsz gyenge ateista, aki csak hisz, de nem gondolja, hogy van bizonyítéka, vagy lehetsz erős ateista, aki meggyőződéssel rendelkezik. Állíthatsz karácsonyfát, vagy nem állítasz, ha nem akarsz. Mivel nincs isten, nem haragszik rád, akkor se állítasz, akkor sem, ha nem állítasz. Az csak egy díszített fa, mit számít, hogy áll vagy nem áll? Lehetsz ateista, miközben elutasítod a vallásos tartalmat, de igényled (tudatosan vagy tudat alatt) a vallásos funkciókat, és találsz magadnak isten helyett istent, szent könyv helyett szent könyvet, rítus helyett rítust, stb. ami nem istenes, de mégis vallásos.
Mindez nem tartozik az ateizmus lényegéhez, csak esetlegesség.
Mi az, hogy a létezés fogalma? Itt vagyunk, olvassuk a kérdést, létezünk.
Kérdező, esetleg agnosztikus?
Csak azért kérdeztem, mert ez egy érdekes szempont.
Ha sokat gondolkodsz az ábrahámi vallások Isten-fogalmain, az isteni tulajdonságokon, akkor végeredményben azt kapod a sallangokat lehántva, hogy Isten nem más, mint maga a Létezés.
Ergo, a hivő és a nem hivő egyformán hisz benne, csak abban térnek el, hogy a hivő személyként gondol rá, a nem hivő meg fogalomként
ez nem hitkérdés, hanem logikailag levezethető ténymegállapitás
de nem értem, mi sért ebben téged
ateista = istenség létezésében nem hívő
Ne kezeld úgy, mint valami szitokszót, mert nem az. Nem jobban, mint pl. az, hogy valaki evangélikus. Engedd el a hozzá fűződő sztereotípiákat és indulj ki a definícióból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!