Miért van az, hogy tisztában vagyok a jó tulajdonságaimmal, mégis úgy gondolom, hogy én vagyok a világ legnyomorultabb, legelcseszettebb embere? 21/L

Belsőnél, ha azt kérnék, hogy soroljam fel a jó tulajdonságaimat, akkor legszívesebb egyből rávágnám, hogy olyanaim nincsenek. De közben meg mégis eszembe jut pár, pl az, hogy őszinte vagyok, feltalálom magamat, nem vagyok rászorulva senkire, egyedül is teljes embernek érzem magam, jó a problémamegoldó képességem, sok mindenről lehet velem beszélni, nem vagyok féltékeny típus, nagyon tudok szeretni, és szinte bármit megtennék a másikért, jó barát vagyok, empatikus vagyok.

De közben mégis úgy érzem, hogy annyira elcseszett vagyok, soha nem lesz kapcsolatom, de nem is baj, mert mindenki jobbat érdemel nálam, miért is érnék be velem?

Külsőleg sem jobb a helyzet. Pár hónapja nem sminkelek annyit, és néha szoktam nézni a tükörben az arcomat, és eleinte arra szoktam gondolni, hogy most egész szép a bőröm, aztán néhány pillanat múlva meg "megszólal az ördög a vállamon", hogy de nem eléggé, még mindig nem tökéletes. Vagy pl vékony vagyok, amit régen mindennél jobban gyűlöltem, állandóan emiatt b..szogattak, aztán mostanában arra szoktam gondolni, hogy igazából én nem is nagyon akarok már hízni, mert tulajdonképpen én szeretem, hogy vékony vagyok. De aztán egyből beugrik, hogy nem szerethetem, alap, hogy híznom kéne, mert undorítóan nézek ki. Régebben kivétel nélkül bárki más alakját szívesebben elfogadtam volna, mint a sajátomat, most meg bűntudatom van, amikor arra gondolok, hogy inkább az enyém, mint egy 140 kilós munkatársamé.

Nem szeretnék kapcsolatot, jó nekem szingliként, nem is ez az elsődleges célom, csupán annyi, hogy megszűnjenek ezek a kettős gondolatok, de mindig úgy érzem, hogy ha akarnék is, nem is keresnék kapcsolatot, mert tudom, hogy teljesen felesleges próbálkozás lenne, hiszen kinek kellenék, amikor külsőleg is és belsőleg is nyomi vagyok? Ha valaki úgy viselkedik velem, mintha flörtölne, akkor azt automatikusan betudom annak, hogy irónikusan szórakozik, és ez nem is bók volt, hanem megalázás.

Viszont mondjuk ha a munkahelyemen van egy nehezebb feladat, és valaki felajánlja, hogy segít, elutasítom, mondván "nyugi, megoldom, mint mindent, ügyes kislány vagyok", és tényleg megoldom.

Annyira nem tudom hova rakni ezeket a gondolataimat, mintha skizofrén lennék, vagy nem tudom, de már megőrülök saját magamtól.