Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit gondoltok a zsidó vonásokról?

Mit gondoltok a zsidó vonásokról?

Figyelt kérdés

Ma letámadott 2 barátnőm, hogy csúnyán sztereotipizálok, amikor azt mondtam, hogy vannak jellegzetes zsidó arcvonások.


De hogy a zsidó egy vallás, nem nép (jaj nekem...) diplomás, intelligens emberek és nem látták be, hogy úgy ahogy az evolúció során kialakultak pl. Szláv vonások, úgy vannak zsidó vonások is, mivel egy nép, és amikor egy helyen élnek sokáig emberek és egymással nemzenek utódokat, akkor valamiért felszaporodnak egyes tulajdonságok, amik sok-sok évvel később is megjelennek az utódokban.


Igen, nem minden zsidó felmenőkkel rendelkező emberre jellemző a jellegzetes méretű és formájú orr, a szemforma is elég jellegzetes tud lenni (kicsit befelé ível).


Nem véletlen Barbra Streisand egy iskolapéldája annak, hogy milyen egy jellegzetes zsidó arc. Nyilván sokakra nem jellemzőek ezek a tulajdonságok és senkire sem lehet ráégetni az arca alapján, hogy "Neked zsidó génjeid vannak", pláne nem a mai olvasztótégelyben, amilyen a mi világunk.


Ezzel sem bántani, sem sztereotipizálni nem akartam, mert nem is én találtam ki.


A barátnőimről tudni kell, hogy minden ilyen el nem fogadás gyanús megnyilvánulásra ugranak. De itt szó se volt ilyesmiről, csak megjegyeztem valamit,amiről nekik is lehetne tudomásuk (most már van xD), még akkor is, ha esetleg csak egy mítosz. De nem, mert sok zsidó rendelkezik ezen vonásokkal (meg sok nem).


Ebben semmi rosszindulatot nem vélek felfedezni. Abban sincs semmi rosszindulat, hogy sok zsidó rendkívül sokra viszi, ami miatt sokan nem kedvelik őkez mind a mai napig, sajnos. Amerikában elvileg a zsidó kutatók még jobban is járnak, mint a nem zsidók, preferálják őket a képességeik miatt.


A pokol tüzén égek el, mert ilyeneket merek mondani és gondolni. :D


A homoszexualitást és egyéb identitásokat meg normálisnak tartják, ami teljesen rendben van, csakhogy nem abban az értelemben, hogy jó dolognak kéne kezelni. Egy dolog az elfogadás (mert nem tehetnek róla), megint más úgy kezelni ezt a kérdést, hogy ugyanolyan normális ez is, mint heteronak lenni. Nem, a másság nem jó,mert ezek a személyek sokat szenvednek a megkülönböztetés miatt. Legyenek jogaik, mert nem tehetnek arról, hogy így születnek, de attól még ugyanolyan probléma ez is, mint bármelyik másik veleszületett rendellenesség. Ettől még értelemszerűen nem beteg emberek, gáz ezt annak nevezni, szimplán csak nem átlagosak, de az egekbe magasztalni a másságot nem kéne, mert ezt senki se kéri, senkinek se jó, ha így születik. A problémája miatt viszont senki sem lesz magasabb szintü emberi lény, mint akármelyik heteroszexuális ember a Földön. Támogatom a céljaikat, de sajnos átlagosak ettől még nem lesznek. :(



2020. jan. 2. 00:50
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
72%

[link]


Körül tudnád írni, hogy melyek azok a vonások, amik alapján megallapitod róla, hogy zsidó?

Vannak vonások, amiket zsidókkal azonositanak, de ez kb semmit sem jelent; a többségről nem lehet megállapítani az etnikumát. Barbara ugyanúgy zsidó, mint jake gyllenhaal, vagy natalie portman. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy a magyar származást is meg lehetne állapítani a külsőből.


A homoszexualitásról szóló részt még felesleges volt hozzáírni; nem vet túl jó fényt rád.


(Amúgy nem vágom, hogy miért van ilyen áldozatkomplexusa sok olyannak, aki a mainstream dogmákban hisz? Felesleges leirni, hogy "uhuuuuuhu biztos a pokolra jutok, mert ebben hiszek lol :D ikszdé uwu :) :("

Majdnem minden magyar abban hisz hogy a homoszexualitás betegség, vagy abban hogy a zsidóknak horgas orra és göndör fekete haja van, szval nem vagy valami árral szemben úszó, forradalmi gondolkodó)

2020. jan. 2. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
69%
Ők az ilyen mai tipikus liberálisok. 444, facebook, meg hasonló propagandaoldalak már teljesen átmosták az agyukat. Sok eszük nincs, sztem jobban jársz, ha távol tartod magad tőlük. Az meg, hogy diplomájuk van már nem sokat jelent. Feltételezem a kötelező tananyagot bevágják, de azon kívül semmilyen általános műveltséggel nem rendelkeznek.
2020. jan. 2. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
66%

Igen, ez az USA-ban erőltetett zsidó-kérdés meglehetősen ellenszenvessé teszi az egész jelenséget, én már emiatt jóideje beszüntettem az amerikai filmipar ténykedésének a tanulmányozását, mert kb okádékom van tőle.

Amúgy pont ebből láthatóan nem nagyon venni észre külső jegyeket a színészeken, Hitler papa is inkább a ténykedésük alapján nem szimpatizált velük.

De mindig is lesz egy bugyuta réteg, akik a komplexusaikat mindenféle szervezetbe, szektába, vallásba, szabadkőművességbe, stb akarja menekíteni.

2020. jan. 2. 02:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
76%

#1

De bizony vannak zsidó vonások, nem is kevés csak nem mindenki tudja, hogy milyenek azok, és ahhoz hogy lásd azokat tudnod kell róluk.

A legtöbbeknek kimerül ott, hogy nagy orr meg göndör, dús haj, de ott van a sápadtabb bőrszín, kidülledő táskás/keskeny húzott szem, csókos vastag száj, hosszúkás arc, tündér fül/lenőtt fülcimpa, nagy fül, csapott homlok, vörös haj, rés a metszőfogak közt stb., és ezek csak a külső tulajdonságok, a mozgásról, a beszédről, meg a családnévről még nem is esett szó, sem a viselkedésről.

Nyilván nem kell meglennie az összesnek, ahhoz hogy lásd ki zsidó, és azt sem jelenti, ha valakire valamelyik igaz a felsoroltak közül, akkor az zsidó, de egy idő után rá áll a szem, és akkor elég levágós a dolog.

Régen mikor nem voltam tisztában ezekkel, addig én sem tudtam megmondani küllemre, hogy ki zsidó.

A linkelt képre reflektálva, igen élnek Izraelben etióp zsidók, a zsidó vallást fel is lehet venni, nem kell hozzá zsidó származásúnak lenni (ilyenkor az adottságokból nyilván nem tudsz következtetni), és mivel a zsidóság anyai ágon megy tovább elég, ha csak az anya zsidó, így lehetnek kevésbé látványosak a vonások, mivel biológiailag csak félig az, úgy mint egy fekete és fehér bőrű ember gyerekének is kevésbé lesz fekete a bőre.

Kérdező: Az ilyen píszí, multikulti, neoliberálisokkal, pedig nem érdemes vitatkozni ilyenekről, mert a többségüknek fingja sincs a világról, csak játszák a nagy békeharcost (amúgy meg pont leszr.ják azokat, akiket védenek), de ha valóban annyira elfogadóak lennének, akkor nem szitokszóként kezelnék a zsidó, cigány stb.-t, hanem épp ugyanúgy ki lehetne mondani, mint mondjuk a franciát anélkül, hogy a torkodnak esnének.

Nekem is volt egy ilyen "szenzitív lelkű, vinnyogó, torkomnak eső" ismerősöm, ha ilyenekről volt szó, engem nem különösebben érdekelt, hogy mit gondol rólam, csak az zavart, hogy tudatlan, tájékozatlan és vitaképtelen.

A leírás alapján a te barátnőid is ilyennek tűnnek, de nem azt mondom ettől még lehetnek jó barátok és más területen okosak, csak számomra ez a túlzott empátia más népek/emberek felé, akiket nem is ismernek, ilyen majomkodás.

Ha bírod őket, akkor kerüld a témát, ha meg nem, akkor ne foglalkozz velük.

2020. jan. 2. 05:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
24%
Zsidó nők általában szépek, férfiak már annyira nem... :D
2020. jan. 2. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
31%
Na most a kérdés genetekai vagy kulturális jellegű. Lássuk be, hogy pl Magyarorszgáon, ami 1000 éve átjáróház elég kevés ember van, akiben nincs szláv, román, germán, cigány, török, tatár, zsidó vér. Genetikailag tehát nehéz elkülöníteni a lakosságot. Kulturálisan szinte ugyanez a helyzet, mert hiába él valaki zsidóként, mivel csak az anya származása számít, ezért bennük is lehet bármi más genetikailag. Innentől kezdve pedig a zsidózás, nem zsidózás sima rasszizmus, ráadásul minden alap nélkül.
2020. jan. 2. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
69%

Hadd tippeljek: apu 2011 táján még Jobbik-szavazó volt, azóta kiábrándult :)

Ez a fajtajellegezés a kurucinfó szintje, amit a homoszexualitásról írtál meg csak annyit mond rólad, hogy mucsai sudribunkó vagy :)

2020. jan. 2. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

Nem, ez nem bunkóság. Sajnos a homoszexualitás pont olyan szomorú probléma, mint az autizmus. Együtt kell vele élni, el kell fogadni, mert létező problémák, és nekik is ugyanannyi joguk van a teljes élethez, mint bármely egészséges heteroszexuális embernek.


DE! Nem érzem magam bunkónak azért, mert azt gondolom, az elfogadással kapcsolatban sem kell a ló túloldalára esni. A nemi identitás zavarait isteni nem kell, mert szegények nem kérték, és függetlenül attól, hogy teljes életet tudnak élni, mindannyian szenvednek a megkülönböztetéstől valamilyen szinten. Ebben az országban biztosan. Én a nemi identitászavarokat igenis problémának találom. Mert jó dolognak nem lehet nevezni. Normálisnak normális, mint bármilyen veleszületett probléma, de azokból nem lett mozgalom.


Szóval pl. ha egy homoszexuális rosszul érzi magát attól, hogy homoszexuális, mert nem tartozik bele az átlagpopulációba, azt ne nevezzük egy jó dolognak.


Mert a barátnőim úgy gondolkodnak, hogy övék a világ.


A zsidó géneket genetikailag megközelítve ma már ugyanúgy olvasztótégelyben élnek a zsidók is, mint mi, magyarok. Nincsenek tipikus magyar vonások, mint ahogy tipikus amerikai fehér vonások sem. Régen, amikor a zsidó nép egy helyen élt, akkor ki tudtak alakulni az általam és többek által említett arcvonások, de ma már a hatalmas keveredés miatt egyre kevésbé észrevehetőek.


Én nem vagyok rasszista. Hihetetlenül sokat köszönhetünk zsidó származású embereknek és az ő intelligenciájuknak. Natalie Portman színésznőre is nagyon felnézek, igazi példakép, és rá nem jellemzőek Barbra vonásai pl.


Homoszexuális barátaim is vannak. Én csak arra akartam kilyukadni, hogy ezzel visszaélni nem kell, sem isteníteni. Köztük is ugyanúgy vannak jó és rossz emberek, mint bárki más esetében, nem a nemi hovatartozás határozza meg az embert. Ettől még nehézségeik vannak, sajnos.

2020. jan. 2. 09:30
 9/11 anonim ***** válasza:
2020. jan. 3. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
2020. jan. 3. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!