Mitől lehet ez?

A hiba a te készülékedben van. A kutya családtag, mint bármelyik más állat, amit otthon tartunk.

Összemosol egy csomó dolgot, majd ödaböffented a végére, az antiszociálisságot, vannak bajok nálad.

Ne aggódj, mindjárt jön Tau bácsi és ide is ideböffenti, hogy ez mennyire veszélyes. Ahogy a "pitbú' meg a rotvejler" is. :D

Utána fröcsöghettek együtt.

Egyébként ki vagy te, hogy eldöntöd mások helyett, hogy kinek adakozzanak? Te adakozz annak akinek akarsz, mások meg azoknak, akiknek ők akarnak.

Jelentettem a provokációt.

A mai társadalom okozta.

Annyi a mai társalgás manapság, hogy másokról mondanak/kitalálnak mindenfélét. Tapasztalom a szomszédságban is, munkahelyen is. Én már nem is merek mondani senkinek semmit mert fél órán belűl mindenki azon csámcsogna.

Plusz ott vannak a burkolt/ nem burkolt célozgatások/ sértések amiktől megint csak elmegy a kedvem az emberektől.

Arról nem is beszélve, hogy emberekkel dolgozok és ezzel hatványozottan fogy a türelmem feléjük. Amikor ilyen párbeszédek vannak.

-melyik sütőtök a szaftosabb?

-nem tudom sajnos, nem szeretem és nem próbáltam őket.

-ki kérdezte?

-.....

És ilyenkor hazamegyek, a kutyám vár csillogó szemekkel, megsimogatom és máris jobb érzés egy olyan lényhez beszélni aki nem azon rugózik, hogy mire céloztam azzal amit mondtam, egyáltalán mekkora hülye vagyok, hogy hülyeségeket beszélek stb.

Én se szeretem pl ha a gyerekemnek emlegetik a gazdik a kutyámat. Nem az anyja, hanem a gazdája vagyok. De amúgy gyakran gondolok rá, hogy jobb nevelést kap, mint némely gyerek (a büntetésre is értem, nem kényeztetem el, szabályok vannak)

Szóval igen, jobban szeretem az önzetlen, feltétel nélkül szerető kutyámat, mint az embereket (a családom és egyetlen barátom persze felette állnak). Ez sajnos így alakult.

A kutya nálam is családtag, bár ágyban nem alszik.

Ha adakozok, én is csak állatok számára.

Az ok: egy állat soha nem gonosz, nem árul el, nem fordul ellened, nem okoz csalódást, plusz tökéletesen kiszolgáltatott nekünk, embereknek. Talán olvastad a mondást már valahol: "ha megetetsz, befogadsz egy kóbor kutyát, soha nem fog ellened fordulni. Ez a különbség ember és állat között."

Van igazság abban, amit írsz, de azt nem látom problémának, ha valaki családtagként bánik a kutyájával addig, amíg tisztában van vele, hogy más igényei vannak (lehetnek), mint egy embernek. Sőt, két kutya igényei között is nagy különbségek lehetnek, amit szintén figyelembe kell venni. Egy kutya (jó esetben) mindig lelkesen üdvözli a gazdáját, sok hibát "megbocsát" és rengeteg szeretetet ad. Van, akinek erre van igénye és a kutya részben be tudja tölteni az űrt, az ilyen emberi kapcsolatok hiányától szenvedő emberekben. De ha még szerető közegben is él az ember, a kutyák nyújtanak egyfajta pluszt azzal, hogy mások, mint az emberek.

Ami nekem sok, amikor valaki gyerekként kezeli a kutyát. Sok szempontból hasonlítanak rájuk, de ettől még nem azok és ezt szerintem tiszteletben kell tartani. A másik, amikor a kutyaimádat embergyűlölettel párosul. Bármennyire is szeretem a kutyáimat, az emberek a fajtársaim. Ahogy nem fogok haragudni a kutyákra, mert megharapott egy (mit egy...), úgy az emberekre sem fogok általánosságban fújni azért, mert vannak köztük r.hadékok. A kutyaharapásnak és a r.hadékságnak is oka van. A harmadik, amikor valaki szemében az az egyszeri és lehetséges normális kutyatartás, ahogy ő a kutyáját tartja, neveli, mindenki más állatkínzó. Csakhogy ő egy csivavát tart garzonban, a másik meg egy kaukázusit a jószág mellett.