Akik itt ezer dolgot felsorolnak, hogy ezt meg azt csinálják munka mellett, igazak azok? Hogyan csinálják?

"Szerintem mindenki, akinek túl sok dolga van, előre megtervezi. Úgy írjátok, mintha olyan hű de nagy szám lenne tőletek, hogy megtervezitek, viszont szerintem kivétel nélkül mindenki így tesz."

Igen, egy kicsit már túltárgyaltuk a dolgot. De azért, mert alapvetően ez a válasz a kérdésedre. Ha sokmindent akarsz csinálni, akkor időgazdálkodnod kell, ennyi a lényeg.

Az más kérdés, hogy valóban van olyan, amikor nincs időd. Aki mondjuk napi 12 órát dolgozik, van mellette egy vagy több időigényes gyerek, vagy esetleg mellékállás, vagy ha túl sokat kell utaznia a munkahelyig... akkor nem tudsz mit tenni.

De megteheted, hogy otthagyod a tanulást, a munkát, a gyerekeket, mint ahogy egyesek meg is teszik... és elmész csövezni valahova, ahol sosincs tél. Ez is egy opció.

"De ha már ütemesen kell csinálni, előre megtervezetten, sokszor ha esik, ha fúj, ha fáradt vagy, ha nem, az már stresszelő, lehangoló dolog."

Egy kis stressz amúgy nem árt :D

Van, aki stressz hatására jobban teljesít, van aki rosszabul. A túl sok stressz senkinek sem tesz jót, de engem a nem túl sok stressz inkább felpörget.

---

"Akkr egyébként szerintetek nem is létezik túlterheltség, hajszoltság?"

Szerintem, mint ahogy írtam, akkor vagy stresszes a túlhajszoltságtól, amikor csupa olyasmit kell csinálnod, amit nem szeretnél. Amikor csak rakjád rád a terhed, te meg csak rohansz, és nincs időd arra, amit szeretnél...

De amikor lelkesedéssel csinálod a dolgokat, akkor nem leszel stresszes. Bár az igaz, hogy fizikailag hosszútávon ez sem feltételnül egészséges.

---

"Az a gond, hogy egy cél elérése érdekében annyira keményen kell dolgoznom, hogy jóformán semmi más nincs az életemben."

Igen, van ilyen is, de ez csak pár év. Nézd hosszútávon a dolgokat.

Én a gyereknevelésre is ezt szoktam mondani, amikor beszélgetek fiatalabbakkal. Úgy vannak vele, hogy ha egyszer lesz gyerekük, azzal feladják az egész életüket. Ez valahol igaz is, de én azt gondolom, az első 3 év a legnehezebb, a következő vízválasztó az 5. év, onnantól megint könnyebb egy kicsit, egy 5 éves már egész önálló tud lenni, és már lehet vele értelmesebb dolgokat csinálni. Aztán ahogy nő, 10 évesen megint teljesen más, 15 évesen pedig már szinte mindent meg tud oldani egyedül... aki meg annyira nem bírja a gyerekeket, az ne vállaljon, nem kötelező.

Az egyetemre ugyanez. Nekem sincs egyetemi végzettségem, mert nem bírom, amikor fasszágokkal tömik a fejem. Ami érdekel, azt egyszer vagy max kétszer elolvasom és visszamondom, ami nem érdekel, az meg kifolyik a fejemből.

"Aranyos vagy, tényleg a jószándékot látom, de van ember, aki ezt nem így csinálja ösztönből?"

Igaz, csak példaként hoztam a sütést, főzést, mert igazából ez a séma más dolgokkal is működik, amik szintén párhuzamosíthatók, csak ez elég szemléletes példa, de létezik ember, aki nem így csinálja, sőt, aki így csinálja, az sem mindig csinálja így.

Mondjuk én a helyedben nem főzögetnék, ha tényleg ennyire kevés időm lenne. Nem mondom, hogy olcsóbban kijössz, ha úgy rendeled az ebédet, de azt legalább helybe hozzák. Ha nincs éthordód, kihozzák dobozban is, az olyan +70-100Ft, és akkor még mosogatni se kell az éthordót.

Az pedig, hogy mentálisan nem százasként születtél olyan dolog, hogy szerintem alig találsz olyan embert, aki mentálisan százas. Én sokszor meglepődök azon, hogy a sikeres emberek közt mennyi önértékelési problémás, önbizalomhiányos, szorongásos van. Ismerek olyan egyetemi tanárt, aki épp csak hallhatóan beszél, akkor is akadozva, az egész lénye olyan nebáncsvirág-jellegű, és mégis Írországtól Kínáig, tizenkét országban tart előadásokat.

Szintén az egyetemről ismerek olyan projektvezetőt, aki tizennégy éve vezényel le komoly, több milliós, milliárdos beruházásokat, szervez mindenféle eseményeket ahol ilyen-olyan miniszterek vannak jelen... és még most is hajlamos úgy izgulni, mint egy elsős kisiskolás, néha belekavarodik a szavakba.

Vannak olyan emberek, akik jobban bírják a terhelést.

Nekem így pl a félév vége felé már kezd elegem lenni, pedig nem is dolgozom, "csak" tanulok.

(mérnöki kar).

19F