Ez ellen mit lehet tenni?
Van kb 3 ember a jelenlegi környezetemben, aki akárhányszor elsétál mellettem folyosón, mindig valami negatív megjegyzést tesz rám magában, amit meghallok. Először nem foglalkoztam vele, de már sokadszorra tapasztaltam ugyanezt a sunyi megjegyzést tőlük, ezért a következőket csináltam:
Először megkérdeztem az illetőt a beszólás után, hogy rólam beszélt-e éppen és megkérdeztem tőle, hogy mégis mi baja van velem. Erre az volt a válasz, hogy nem rám mondták és nincs velem semmi bajuk. Tették a butát, mintha nem értenének.
Mivel nem változott semmi, ezért következő alkalommal ugyanazok a szitokszavak és megjegyzések hagyták el a számat, amikor elsétáltak mellettem, erre csak megálltak, rám néztek, és mentek tovább.
Mivel ez sem használt, arra jutottam, hogy talán szájba kellene verni őket, de azt nem akarom. Kell, hogy legyen valami normális megoldás erre, mert unom ezeket a megjegyzéseket, amiket sunyin mormolnak az orruk alatt, amikor elmennek mellettem.
A legbölcsebb ha meg se hallod és mész tovább. Mit érdekel téged az ő kicsinyes lelki világuk? Ha nem reagálsz ezekre, még az arcod se rezzen és rendesen, kedvesen beszélsz velük, meg fogják unni vagy még ki is idegeled ezzel őket.
Ez a legjobb megoldás. A szavak nem ártalmasak, ha nem hallják meg őket.
Na, itt is látszik milyen jó hogy magántanuló voltam és nem voltam soha emberek közt.. Mondjuk így nincs barátnőm hogy visszahúzódó vagyok itthon egyedül, de legalább nem kellett szinte soha ilyen barmok közt lennem.. Ahogy magamat ismerem, igaz hogy soha nem verekedtem de egy korombeli ilyeneket csinálna addig verném ameddig még mozog, az már biztos.. Tedd ezt te is, hadd tanuljanak egy kicsit
18f
2: Szóval te soha nem verekedtél, de addig vernél másokat amíg mozognak és tegye ő is ezt... Hát először is ne élj álomvilágban, ha annyira visszahúzódó vagy és tartasz az emberektől, hogy magántanuló voltál akkor max magzatpózba összekuporodnál előttük miután beszólnak. Másodszor, ez a mai nap leghülyébb tanácsa amit láttam.
Nekik megy, tegyük fel megveri őket (habár ez nem egy Jackie Chan film úgyhogy 3-an nagy sansszal úgy elkennék a száját, hogy beszarna), azzal annyira menne, hogy jobb esetben kapna egy igazgatóit, ha meg elszalad vele a ló és nagyobb baja lesz valamelyiknek, akkor meg kivágják az iskolából.
Kérdező: Ne reagálj rá. Biztos nehéz lehet, több gyerek is volt anno középiskolában akiket szekáltak vagy így vagy még jobban, de ha elkezdesz velük veszekedni akkor még kiforgatják úgy a dolgot, hogy te tűnsz hülyének, az erőszak pedig 1. nem megoldás mert attól max még jobban utálni fognak 2. mint mondtam, nagy eséllyel te húznád a rövidebbet ha többen vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!