Mit tehetnék a folytonos ingerlékenység és fásultság érzete ellen?
Nagyot fordult velem a világ. Bár sohasem bővelkedtem nagy életkedvben, jelenleg már tényleg csak vegetálok.
Mintha mentes lennék minden pozitív érzelemtől. A dühön és közönyön kívűl más nem maradt bennem,minek okát nem tudom mire visszafejteni. Az emberek közeledését is nyűgnek veszem; felbosszant ha beszélnek hozzám, ráadásként elutasítóan, bántóan viselkedek velük szemben. Nem akarok semmit sem tenni. Nem vagyok kellően motivált. Ami pár hónapja még bosszantott, könnyekig hatott és tettekre buzdítot, most teljesen hidegen hagy.
Nincsenek céljaim és vágyaim. Úgy érzem, szeretetet sem vagyok képes érezni és kapni.
Sajnos nem értem, mi ez és miért történik velem, illetve miként tehetek ellene... Másnak kisebb gondja is nagyobb ennél, tudom. Kérlek bocsássatok meg ezért az érdemtelen kérdésért, de tartok tőle, hogy ez az állapot tartós marad, holott 19 éves létemre úgy gondolom, majd szét kellene robbanom a bennem lévő energiától és életkedvtől. Ezzel szenben én pont az ellenkezőjét tapasztalom.
Elég inger ér. A diákmeló pörgős, gyakran találkozok barátokkal, utazgatok,sétálgatok, tehát még azt sem mondhatom, hogy a magány és szürke mindennapok taszított ebbe az állapotba.... De akkor mégis mi másnak tudható be? Mással is fordult már elő hasonló?
A válaszokat előre is köszönöm.
Szia! Én is majdnem ugyanezen megyek keresztül, amiket leírtál mind egytől egyik igaz rám. Szóval tudom mennyire fájdalmas és milyen szenvedés így élni, életkedv és öröm nélkül. Borzasztó. Az állandó fáradtság, bánat és düh felemészti az embert, nem csodálom hogy semmi életkedved. De tudd, hogy igenis fontosak a gondjaid, tök mindegy másnak milyen rossz, igenis fontos vagy és ne félj segítséget kérni!
Tudom, hogy nehéz, de mond el másnak, mindezt amit leírtál, valaki olyannak akibe megbízol. Legyen ez anyukád vagy valamelyik barátod, nem kell szégyellned. Keress fel egy szakembert, és ő majd segít neked.
Remélem minden rendben lesz! Mindig van kiút, még ha nem is érzi úgy az ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!