Hogy bírjátok ezt az életet élni?

Csalad..életösztön

Van értelme csak találd meg.

Most jó passzban vagyok de volt mikor depressziós voltam. Kijöttem belőle mert akartam.

Tetszenek a kérdéseid, úgyhogy válaszolok rájuk:

Mi ad erőt ha van ilyen?

- Adtam az életemnek egy célt. Évekbe telt rájönni, de remélem most már ez lesz az igazi.

Miért?

- Mert - bár nagy falatnak tűnik az elérése - , a nagy cél előtt sok-sok pici célra bontottam, "checkpoint"-okat hoztam létre, amiket rövid időn belül (fél-2 év alatt) el lehet érni, ha az ember nem tojik bele nagy ívben. Ha egyet elérek, akkor már jobban érzem magam, és a szemem előtt a következő van. A fő célra csak ritkán gondolok, mert megijedek, milyen messze van még.

Van értelme?

- A családom szerint nincs. A barátaim szerint van.

Én pedig nagyon remélem az utóbbit, mert már sok dologgal felsültem :D

Milyen érzéseid vannak?

- Vegyesek. Motivált vagyok, de félek is. Bízom magamban, mégis néha elbizonytalanodom a jövőt illetően.

Néha még vannak szuicid gondolatok, de köszönik szépen, már egyre ritkábban.

(Privátban ne írjon kérem seeeenkiii :))))

Minden nap érzem, hogy élek.

Minden nap tanulok, látok, gondolok esetleg csinálok valami újat.

Igen hittel, bár én úgy érzem mintha legalább 5 ember energiájával bírnék, egyszerűen nem tudok betelni azzal, hogy nem fáradok el. Az agyam soha nem áll meg, csak, ha meditálok de lényegében akkor sem.

Igazán alvás előtt áll le az agyam, mindíg gyorsan elalszom, de álmomban ugyanúgy események sorozatát látom.

Emelett agykontrollal élem ezt az életet és rendszeresen foglalkozom magammal, testileg, fizikailag és szexuálisan is.

Azzal foglalkozom, ami érdekel, ami lehúz, az egyszerűen nem kell. Pozitív vagyok.

Mindenkinek van minimális vagy annál több megfelelési kényszer érzése.

Emberek vagyunk, ebből is meríthetünk erőt ez nem biztos, hogy hátrány.

Nekem már az is erőt ad, hogy egy szép szempárba nézhetek akár.

De szeretem, ha engem is megnéznek, igyekszek mindíg igényes lenni de vannak kivételes napok, olyankor a kedvem sem olyan, de az emberek felvidítanak (random mosolyt látok vonaton) amitől jó kedvem lesz és vidám vagyok akkor egész nap, vagy a zenétől. Ha újra látom a személyt akár munkatárs vagy idegen, aki kedves volt velem, akkor gyógyító hatással vagyok rá. Szeretnek a közelemben lenni, mert segítőkész vagyok és egyszerűen jobb lesz a közérzetük ha a közelben vagyok.

Pedig nem beszélek sokat, inkább melankólikus típus vagyok. Én a szememmel és mimikámmal többet beszélek, na meg ha kérdeznek. Vagy szükségszerű. Feleslegesen csak akkor ha össze vagyok zavarodva.

Amikor olyan vagyok na azt utálom, de ez ritka, kontroll alatt tartom.

Nem kell mindenről mindenkinek tudnia és az embernek tudnia kell mikor kell csendben maradnia.

Ha valami beüt pl. valaki beszól, 5 percig tényleg felidegesít, de rájövök arra, hogy nem éri meg, Isten nem ver bottal. Nem az én dolgom, hogy visszavágjak. Az én kedvemet pedig senkinek nincs joga elrontani így mintha mise történt volna.

Egyszer azt olvastam, hogy a boldog ember titka úgy állni az élethez, mintha halhatatlan lenne, de közben tudja, hogy másnap meghal.

De azt is olvastam, hogy minden válasz benne van minden emberben, csak meg kell találnia.

1, Nehezen, sokszor értelmetlennek vélem;

2-3, A következő napi feladatok, még ha nem is annyira nagysúlyúak. Talán mert feladattudatosnak neveltek, és ezen feladatokat megpróbálom el is látni;

4, Nem, mert visszagondolva 15-20 évet az életemből, szinte ugyanott vagyok;

5, A jövőre vonatkozó érzéseim nem jók. nekem sok dolgon nagyon hamar változtatnom kellene.

Konnyen

Sajat magam

Azert

Van

Stresszesek