Hogy bírjátok elviselni az életet?

Miért ennyire fontos hogy mások hogy élnek?

Egyébként van hol aludnod, van mit enned, tudsz járni, látsz, hallasz, tudsz beszélni?

Igen, az élet igazságtalan, so olyan ember van, akinek nálad jobban megy az élete, és sok olyan, akinek nálad rosszabbul.

1.Szerintem valami sorsközösségvállalást, vagy tanácsot; netán együttérzést szeretne , meg még kiadni magából az érzéseit, valakit találni, aki megérti őt, hogy mi zajlódik le benne jelenleg.

Hát, amúgy egyébként kb igyekszem ilyen "ez van"-nal:) Ha pl valami körülményen nem tudok változtatni, akkor a hozzáállásomon, szemléletmódomon.

Nem így gondolkodunk (hogy olyasmi, amit "el kellene viselni"), valamint okos ember nem foglalkozik mások életével, a rutint meg fel lehet frissíteni, meg lehet fűszerezni legalább apróbb változtatásokkal (ha nagyobbra nincs lehetőséged).

* a bűnökhöz nem tudok hozzászólni, mert etikai nihilista vagyok, szóval nekem nincs ilyen problémám

Úgy bírom elviselni, hogy egyrészt mindig remélem a jobbat, másrészt mindent átértékelek, és igyekszem tanulni belőle. Sokszor nehéz úgymond hideg fejjel végigcsinálnom valamit, vagy kitartani egy-egy nehézségben megbolondulás nélkül, mert az érzelmeim elvisznek és inkább lehúznak egy olyan szintre, ahol megmozdulni is küzdelem, mert ha a lelkem beteg, az erőtlenné teszi a testem is. A magam hibáit/bűneit próbálom mielőbb rendezni, mert hajlamos vagyok átesni egy masszív öngyűlöletbe, annak ellenére, hogy pozitív kisugárzású ember vagyok.

Átérzem a helyzeted. Tanácsot ugyan nem tudok adni, talán annyit, hogy egyetlen ponton próbálj meg változtatni, és az magával hozza az új vagy legalábbis más ingereket, eseményeket, amik kirángatnak ebből a fásult, megrekedt állapotból. Én így tettem, és még csak az elején vagyok, de már most úgy látom, hogy öntött belém egy kis életet.

Nem a gondok ellen, hanem a célokért kell küzdeni, azokkal kelni és feküdni, mert csak az szakitja meg az ördögi kört és fog egyről a kettőre vinni.

Én a megoldhatatlan multon nem töprengek mert megoldhatatlan és eddig soha nem vitt előbbre, nem tanultam belőlük semmit, ugyanugy vonzom ma is a bajt.

Viszont szemléletet váltottam, azt keresem mit akarok, mi lenne nekem jo, tudatosan álmodozva alszom el és szép apránként teljesülnek a célok.

A gondom egyedul azzal van csak, hogy apránként. Tul rövid az élet ahhoz hogy pl 80 éves koromra érjek el mindent a sír előtt.

Szoval az idővel vagyok szélmalomharcban. Mig másoknak teljesül minden azonnal.

Én ebben vagyok elveszve.

Apa kérdezte azt tőlem egyszer amikor a fél osztályt buktatták, hogy én miert pont nem a másik felébe estem aki átment

Mondott egy példát is.

Ha kivégzésre állitanak fel katonákat pl zsákkal a fejükön és csak egyet lőnek le, mi lehet az oka, hogy pont x vonzotta be magának a golyót.

Ilyen az élet is. Azaz valaki "A" joeletet kap, más "B" küzdelmeset. Ez valami más és nem az élet kiszámithatatlansága miatt van.

Ki kell lépni tudatosan a szerencsétlen szerepből és alkotni.

Ez nálam eddig rendben.

Nálam csak az idő nincs.

Lehet le vagyok lassulva, későn érek, későn kapcsolok, nem tudom, de ezért lehet az, hogy mindenki elhuzott mellettem.