Füvet találtam a szüleim szobájában, mit kéne tenni?
Ma úgy gondoltam, hogy kitakarítom a szüleim szobáját, mert miért is ne. Arrébtoltam az asztalt, belenéztem, gigy van-e valami szemét alatta és megláttam egy szemüvegtartót, kíváncsi voltam milyen szemüveg van benne és szemüveg helyett 2 zacskó fű volt benne. Le kellett üljek pár percig, annyira ledöbbentem.
Mit kéne most csinálni? Anyámmal már tudattam, hogy ha nem válnak meg tőle akkor én dobom ki, lementem a kutyával sétálni, visszajöttem, azt hittem vette a lapot, de csak elrakta egy másik szekrénybe.
Egy alternatív univerzumban mélyen vallásos szülőket fogtál ki, akik mindenféle erkölcstelenséget fizikai vagy lelki fenyítéssel büntetnek. Egyik nap anyukád talál egy pornó újságot az ágyad alatt. Ez nem akkora bűn, sőt tök normális egy-egy ilyen dolog. Arra jó, hogy néha kiengedd a napi feszültséget. Erre jön anyád és megfenyeget, olyan lelki behatast gyakorol rád, amitől azt fogod érezni, hogy rossz amit csinálsz. Pedig tök normális,csak a szüleid olyan radikális gondolkozásúak hogy az ő valóságukban ez elképzelhetetlen és Isten színe előtt gyalázatos. Megfenyeget azzal, hogy elveszi a napi örömödet, - habár nem kártékony bizonyos mértékig, mert fizikai függőséget nem okoz - mégis neked jót akaró tudatlanságában megteszi, ezzel pont az ellenkező hatást elérve.
A lényeg, hogy ne legyél ennyire ostoba. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy egészségtelen mértékben démonizalva van a drog kis hazánkban, az emberek ismerete ezekről a szerekről szánalmasan korlátolt. Ne gyarapítsd a sort légy szíves. Inkább húzd ki a karót és sodorjatok spanglit közösen az öregekkel társas közben.
"annyira ledöbbentem."
Ledöbbentél, hogy képesek a szüleid egy ilyen kapudroghoz nyúlni, nemsokára valószínűleg heroint is tolnak, több év börtönbüntetést érdemel az ilyen beteg ember aki egy gyógynövényt elszív!
"Mit kéne most csinálni?"
Eddig jól csináltad: Csak mássz bele a magánéletükbe, és a gyerekükként játszd el mintha te lennél a főnökük, és csapj lármát, konfliktust, amiért jól lazulnak és boldogok miközben elszívják!
Ideje rendet tenned, ha nem veszik a lapot a szülők.
Legközelebb ha kell hívj segítséget, ha nem teszik azt amit parancsolsz nekik. Sok sikert!
Hát figyu. Először is tök lazák a szüleid, másrészt meg ettől jól érzik magukat. Te megfosztanád őket az örömtől?
Ennyi boldogságuk legyen, ha már te leszólod őket, meg hogy " dobják ki!" Ismered a füvet? Tudsz róla mindent? Akkor szólj rájuk, hogy dobják ki, ha neked bővebb tapasztalatod van ezzel a témával kapcsolatban.
Annyira bírom, hogy sokan úgy dobálóznak bizonyos szavakkal miközben semmi tudásuk nincs benne amibe beleszólnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!