Nektek is hiányzik a gyerekkor? Nekem tulsagosan is. Nem volt semmi gondom, nem csalódtam semmiben?

A gyerekkornak is megvannak a maga "gondjai", csalódásai.

Engem a sok korlátozás rendkívül zavart. Az időm nagy részét mások osztották be.

A jó dolgok közül kiemelkedik a LEGO, meg az akkori legjobb barátom. Csodálatos, varázslatos emlékeim kötődnek ezekhez/hozzá.

Dettó. Legjobban a karácsonyi feeling, az a megmagyarázhatatlan varázs. Amikor még esett rendesen a hó, mentünk a nagyszülőkhöz, a szülők "titkolózása", mindennek megvolt a saját varázsa. Sajnos mostanában én már nem érzem, mindig elrohan "Az" ünnep, valahogy már a fenyő illata sem olyan...

+ A régi iskolaszünetek. Az egyik nagymamával mindig mentünk le a szülőfalujába, hetekig ott voltunk. Városi gyerekként fantasztikus volt a régi parasztház, a hatalmas udvar, kert, gyümölcsös, a szomszédban a tyúkok, az óriási diófa. A sok történet a nagymamától, amikor nem a kertben dolgozott, hanem pl. a temetőbe mentünk. Ahogy vegigmentünk a falun, a legtöbb házról mondta, hogy ki lakik ott/vagy már ki nem... És mesélt róluk, a családjaikról, a szüleikről... Az öreg kendős nénik, amikor tojást mentünk át venni, órákig beszéltek. Kis falu volt, alig laktak százan, de nekem most is az a világ közepe... Most már ritkábban megyünk, ennél is jobban kihalt a falu. A "régi öregek" sorban halnak meg, a házak felében nem laknak, lassan összedől már nehány... Most Halottak napja miatt megyünk, a házat is valamennyire rendbe kell rakni... (Titkos vágyam, hogy felújotom a házat és odaköltözök, bár ennek jelenleg több akadálya is van sajnos...) A temetőben most mindenki elszármazott találkozik majd, csodálkozva nézzük majd, hogy ő is mennyire megváltozott, megőregedett, vagy állapítjuk meg, hogy már ehhez a sírhoz sem jönnek el, a gyerekek is meghaltak, talán az unokák is. Vagy csak nem akarnak jönni.

+ Valamennyire az óvoda is hiányzik. Amikor még szinte semmit sem kellet csinálni, csak játszani.

A jókedv, boldogság...

A turbórágó illata. Tejpor, krêmtúró íze. Negro (nem szerettem)

Ha valami jó dal szólt a radióban, gyorsan megnyomtam a REC gombot. Amikor kivánságmüsor volt ott feküdtem a REC gombon, várva azt a dalt, amit felakarok venni.

Most semmire sem kell várni, max a letöltésre. De akkor mindig mindenre várni kellett, sokszor egy hetet. A Dallas főcímdala péntek este, holnap szombat, nincs suli. A vasárnapot beárnyékolta hogy holnap hétfő, de ezt feledtette a Wald Desney Kacsamesék, Ausztál expresz, Csipet csapat.

Azok a citrusos italporok (természetesen víz nélkül), és a Pokemon tazók, na meg a Commodore 64. Na meg a napi 8 óra alvás!

Ajj de visszasírom, te jó ég. Az áldozatot a szüleink hozták meg, aztán a felnövéssel valahogy véget ért az örömforrások 80%-a. Oké, lehet szajkózni, hogy ez a természetes, és az élet rendje, de attól még nem lesz kevésbé kiábrándító, hogy a felelős, dolgozó élet valójában egy kellemetlen, monoton teljesítendő feladat. Ha valamire beruházol, akkor más valamiből nélkülözni kell - kompromisszum maga az egész élet.

Annyira hiányzik, hogy majdnem belebetegszem. Gyűlölöm, hogy felnőttem, ráadásul ezzel párhuzamosan kaptam minden rosszat. Már gyereknek is érzékeny voltam, azt meg tudjuk hogy ha valaki felnőttként érzékeny mer lenni az maga az éhhalál.

Ahogy elhagyod a gyerekkort és mész egyre az elmúlás felé, belekeseredsz az unalmas, magányos munkanapokba, elveszíted a barátaid, mert egyszerűen nem tudtok egymásra minőségi időt fordítani, meghalnak mellőled a szeretteid...

Nincs időd semmire, de sokszor a munkahelyen ott a sok holtidő, de hiába, mert akkor is ott kell lenned...

Egyre inkább átlátod és megérted hogy az életnek semmi értelme, álmodozhatsz, de 100 emberből jó ha 1 meg tudja valósítani a vágyait.

Hivatalos ügyeket intézni, 0-24 komolynak lenni, felelősséget vállalni mindenért, megoldani a soha véget nem érő problémákat, főzni, takarítani, mosni, alig aludni, egymást ismétlő napok... Ha dolgozol van pénzed de mikor költöd el? Ha nem dolgozol szabad vagy, időd van és éhen halsz? Gyerekként ilyenekre senki sem gondol. Önfeledt és boldog lehet. Jó a gyerekeknek.

Én csak azt nem értem, hogy a felnőttek már tudják mi vár a szeretett gyerekükre mégis megszülik. Én sosem akarnám ezt a világot a gyerekemnek. Nem ér annyit az az 5 év, amennyit később szenvedni kell felnőttként...