Egyszerűen nem tudom elfogadni a felnőtt életet. Mit tegyek? 21/f

Kb. ilyen idős koromban emlékszem, én is átestem egy hasonló depresszión. Hiányzott a felelőtlen gyerekkorom, és nem akartam elfogadni, hogy vége van. De el kell fogadni, és előbb-utóbb el is fogod, hogy nincs mit tenni ez ellen, le kell zárni azt, ami volt, már nem kistini vagy, akinek annyiból áll az élete, hogy a haverjaival lóg. Most más feladataid vannak, akár karrier, akár család vagy akármi, de a lényeg, hogy ha megtalálod magad ezekben, akkor el fogod fogadni a korodat és a gyerek-éned elfelejtődik szépen lassan, és nem fogod már visszasírni. Csak azért látod szörnyűnek a mostani helyzetedet, mert olyannak vagy előtte, amit még nem ismersz és az ilyen természetes, hogy negatív érzéseket vált ki.

Ne aggódd túl magad!Én több mint kétszer olyan idős vagyok,mint Te,mégis sikerült az elmúlt 25 évemet,némi változtatással "gyermek"üzemmódban végigcsinálnom.Olyan munkát végzek, ami nem jár nagy felelősséggel és alkalmazkodási /megfelelési kenyszerrel.Gyermekem született, de nem élek együtt az anyjával (hozzáteszem :hálistennek).Szóval fel a fejjel,nem kell mindenkinek az ármányokkal,sok stresszel,taposómalommal járó felnőtt korba belépni. A lényeg :azért legyen olyan elfoglaltságod,amivel lekötöd magad.Én újabban a magyarság eredetét kezdtem el kutatgatni.Mi a mi rendeltetésünk,mit kell beteljesítenünk,nekünk magyaroknak ebben a világban. Sok előadást nézek ezzel kapcsolatban,mik közben mások, a "felnőttek "a munkahelyükön rohadnak és szívnak a főnökük vagy egy undok kolléga miatt.

Ami biztos,semmiképp se 8tol 5ig munkát válassz,mert nem igazán illik az egyéniségedhez.

Fent vagytok meg az oldalon azok akik itt beszeltek?

Régi kérdés, de ugyanezt érzem már jó ideje. 28 vagyok.