Nem értem ezt az igazságtalanságot, mi az oka, ki okozta, és hogy lehetne megszüntetni?

"Az a te szegénységi bizonyítványod, "

Ajánlom figyelmedbe a 16-os választ, mert az meg a te szegénységi bizonyítványod, ha egyszerű mondatokat se tudsz felfogni!

Azt tudom, de te felfogni se bírod, amit leírtam, mert még mindig azzal jössz, hogy az én szegénységi bizonyítványom.

Érthetően leírtam, ez nem az én véleményem. Leírtam néhány tényt.

És ahogy látod - és megjósoltam is- csak az agy nélküli lepontozás megy, mert sok embert sért az igazság.

De ellenérvet senki nem tudott még mondani, egy fél mondatot se! És ugyanott tartunk, hogy éppen engem igazol az élet, csak te szemellenzősen látod a világot, és nem veszed észre.

"Nem vitatható, nem vitatandó. Tény."

Ez eléggé gáz, hogy ez tény.

"Szociobiológusok, szociálpszichológusok, társadalomkutatók, kulturális antropológusok , pszichoanalitikusok tárták fel ezeket a tényeket."

Tényeket vizsgálnak, megvizsgálják milyen az ember.. És ennyi. Azt is vizsgálják, hogyan segítsék, hogy jobb legyen a világ?

Fogadjuk el azt, hogy az élet igazságtalan? Nem az élet az, hanem az ember. Fogadjuk el, hogy szar az élet, mert szarban fekszünk, de legalább meleg.

Azok pampognak az elfogadásról akik nem akarnak elfogadni.

Legyen csak természetes, meg normális a kiközösítés mert így nem kell tenni ellene. Csak aztán a következmény súlyos mentális sérülés.

Kérdező! A dolgok nem "járnak" valakinek. De arról tehetünk, hogy jobb életet kreálunk magunknak vagy nem. Ez az egyénen múlik.

Nem vagy több vagy kevesebb mert autista vagy. Van autista ismerősöm, ugyanúgy egyetemre jár, kollégista.

Sőt, biztos vannak területek amiben kiemelkedőbb vagy, ajánlom ezek irányában találd meg önmagad :)

"Ez ősi ösztön a furákat kiközösítik. Az állatok is, az emberek is, nincs különbség."

Ez így nem helytálló.

Az állatok nem közösítik ki a furákat, viszont tény, hogy kisebb lehet a túlélési esélyük, pl. az albínó állatok rejtőzködő szín hiányában hamar pusztulnak. Csak egy példa, kutyás strandon a hétvégén láttam egy 3 lábú kutyát játszani más kutyákkal (mint megtudtuk, csontrák miatti műtétben vesztette el a végtagját). Ott nem cikizte, nem csúfolta többi kutya, mentek hozzá, úgy játszottak vele, mintha csak ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Az embereknél sem minden furát közösítenek ki, ez egy tanult viselkedésforma, akár csak mondjuk a pókoktól való félelem. Egy csecsemő nem utasítja el a mást, amíg rá nem nevelik, hogy az a más valamiért nem jó.

Nekem volt egy osztálytársam, akit kicsit kiközösítettek, kinevettek. A suli végeztével a kiközösítő közösség feloszlott, a srác elkerült egy olyan közösségbe, ahol nem tudták róla, hogy ki kellene közösíteni. Többé nem volt kiközösítve. Most családja, munkahelye van, és egyáltalán nincs kiközösítve.

Kérdező, neked úgy érzem, van egy kisebb depressziód, ami ebben a korban sokaknál előfordul. Ne a hibást keresd, hanem próbáld átkódolni magadat. Ebben akár segíteni is tud neked pszichológus, lelkész, vagy más léleksimogató.

Akármilyen furán is hangzik, az embernek jól esik magát sajnálni, ebből az állapotból nehéz kibillenni. Én ennek a számlájára írnám a térdműtéttel/tornával szembeni érzéseidet is. Szereted a táncot, hát ez fájni fog, de le kell győznöd a félelmedet/undorodat, és tenni érte.

Az élet igazságtalan. Pont ezért ne hagyd neki, hogy ő irányítson. Mindig van választási lehetőséged. Néptáncolhatsz tovább, de akkor el kell menned a gyógytornára vagy épp azt is választhatod, hogy abbahagyod, de akkor engedd el teljesen, ne maradjon benned ilyesmi keserűség, hogy jaj miért nem csinálhatom. Leírtad, simán csinálhatnád, ha bevállalnád miatta a tornát.

Tapasztalataim szerint a 'kínkeserves erőfeszítés' az ami igazán értékessé teszi a cél elérését. Az erőfeszítés inkább befektetés a jövőbe, nem pillanatnyi szenvedés a semmiért. Gondolj mindig erre. Nincs olyan, hogy jár valami, mindenkinek kell erőfeszítéseket tennie.

És hogy hogyan lehetne jobb életed pl. a suli tekintetében?

Kezd el úgy gondolkodni, hogy lehet most nem jó a helyzet a suliban, de majd jobb lesz. 16 éves vagy, több mint 4x ennyi van még hátra az életedből. Ez az idő alatt több száz embert fogsz megismerni, mégis mennyi az esély rá, hogy senkivel nem tudsz összebarátkozni? 0, tuti lesznek valakik aki hasonló gondolkodásúak, egyszerűen csak meg kell őket találni.

Iratkozz be mindenféle szabadidős tevékenységekre (énekkar, olvasókör, vitaklub, kézműves szakkör, bármi ami van a környékeden), hogy több esélyt adj magadnak barátok találására.

A sulival kapcsolatban is dönthetsz úgy, hogy váltasz. Egy másik iskolába lehet jobban be tudnál illeszkedni.

(Személyes példa: Általánosban engem is folyton kiközösítettek, nem hívtak el sehova. Hogy mit tettem? Kihasználtam az időt tanulásra és 6. után bekerültem egy jó gimibe, ahol sokkal intelligensebb emberek vettek körül, akik elfogadtak. Korábbi rossz tapasztalatok miatt, nagyon sokáig tartott (5 évig) mire tudtam nyitni feléjük, de végül csak sikerült. Az egyetemet már úgy kezdtem, hogy viszonylag könnyen ismerkedem.)

(Írhatsz privátban, ha negatív gondolataid támadnak. Szívesen megpróbálom megcáfolni őket :D)

19/L

"Az autizmus nem kifogás, hanem kihívás." - ezt egy érintett szülőtárstól hallottam, magamévá tettem. Két autistával élek egy fedél alatt... a lányom és a párom. Mindketten nagyon sokat tesznek azért, hogy boldoguljanak ebben a világban. A párom pszichoterápiára jár, egyre jobban megy a beilleszkedés a munkahelyén, már hívják ide-oda, pedig a fél életét kiközösítve töltötte.

A lányomat igen, csúfolják a suliban sokan... de messze nem mindenki. Meg kell tanulni kezelni a csúfolódást (rajta vagyunk), és azokra az emberekre koncentrálni, akik szeretik és elfogadják úgy, ahogy van.

A problémák csak részben fakadnak az autizmusból, nem fekete-fehér a kép, sok mindent meg lehet tanulni kezelni tudatosan. Egy auti ebben jó - a tudatosságban. Én azt javaslom, fordulj pszichológushoz, aki segít abban, hogy kialakítsd a magad megküzdési stratégiáit. Sokat segít, hidd el!