Szerintem az életnek nincs semmi értelme. Szerintetek én nem tudom benne meglátni a szépet és nem tudom hogyan kell boldognak lenni és a legjobb lenne orvoshoz fordulnom? Én vagyok túl negatív vagy más is eljátszott már hasonló gondolatokkal?
24 éves fiatal felnőtt egészséges "életerős" lány vagyok, nem élek rossz körülmények között, vannak barátaim, egyetemre járok és ha van időm becsúszik a meló is (szerintem depressziós sem vagyok, bár ki tudja...), mégis úgy érzem, hogy maga az élet egy teljesen értelmetlen és felesleges dolog, és jobb lenne ha nem is lenne. Nem akarok öngyilkos lenni vagy ilyesmi, csak úgy érzem, hogy egész életünkben felesleges és értelmetlen köröket futunk le.
Szerintetek miért jó az akárkinek is hogy kényszerből végig gürcöli az egész életét mindenféle iskolákban és alulfizetett munkahelyeken azért hogy utána egyik napról a másikra hirtelen alulról szagolja az ibolyát?
Megpróbálom elmagyarázni hogy gondolom, de nem biztos, hogy ez ilyen formában sikerülni fog. Elnézést kérek, ha valakinek ez egy nagyon sarkított dolog lesz, de sajnos a következők az eddigi tapasztalataimon illetve a közvetlen környezetemben lévő nálam idősebb emberek megfigyelésén és kifaggatásán alapulnak
Szóval az én értelmezésemben az egész eddigi életem nem szólt semmi másról csak arról hogy kínkeservesen teljesítettem azt, amit kötelezően előírtak miközben semmi örömet és boldogságot nem leltem benne. Még nagyon régen bedugtak egy óvodába, rühelltem, utáltam de muszáj volt. Majd ezt követte egy általános iskola amit szintén utáltam, nem akartam csinálni, annyi minden más és örömtelibb dolgot tudtam volna kitalálni helyette, de nyilván az is kötelező volt, utána 4-5 sanyarú év következett a gimiben, ahol túlterheltek és lefárasztottak teljes mértékben fölösleges és használhatatlan információkkal tömték tele a fejemet, de nem tudsz belőle kiszállni, mert ugye ez is kötelező. Persze eljárogattam ide oda szórakozni de csekély vígaszt jelentett. Most azért húzom az igát az egyetemen, mert muszáj valamit tanulnom ahhoz, hogy lehessen egy állásom valószínűleg alacsony fizuval, amit valószínűleg utálni fogok mert akárki akármit mondhat nekem, nem hiszem el hogy létezik olyan, hogy egy embert a földöntúli isteni boldogság önti el a munkatársai/munkahelye/főnökei láttán, de még ha kezdetben élvezném is biztosan hamar bele fogok fásulni a mókuskerékbe aztán kereshetek új munkát, amivel aztán ugyanez lesz a helyzet és így tovább és így tovább... szerintem ezt nem is kell tovább magyaráznom.
Aztán meg ott van még a többi társadalmi elvárás, férj, gyerekek, család... de ennek is mi értelme?! Nincs olyan, hogy élethosszig tartó szerelem és szenvedély maximum olyan van, hogy megszokás. Egy idő után a legboldogabb kapcsolatokban is eljön az a pont amikor már egymás szagát sem bírjátok elviselni és legszívesebben már elválnátok, de akkor már nem fogtok mert időközben csúnyák lettetek és öregek és úgy sem találnátok már magatoknak új párt és amúgy is már annyira megszoktad a másik horkolását. Aztán meg ott vannak a gyerekek,akik az én esetemben szintén csak annak lennének köszönhetőek, hogy van az a bizonyos társadalmi kényszer, miszerint egy nőnek bizony az a dolga hogy növelje a természetes szaporulat statisztikáját. A helyzet az, hogy én egyszerűen viszolygok tőlük, nem tudok velük bánni, nem tudom hogy kell őket kezelni, túl sokkal találkoztam már így is az eddigi rövidke életem során és egyenesen a frászt hozza rám a gondolat, hogy nekem a saját testemben kéne kitermelnem egy másik embert, aki nem elég hogy addig rajtam élősködik ameddig bennem van, de még miután kijött akkor is a véremet és a pénztárcámat szívja (ne ítéljetek el, néha előfordul hogy egy női egyed nem ugrik ki a bőréből izgalmában ha gyereket lát) A környezetemben lévő házasságok nagy részében ez a helyzet, több mint a felük csúnya válásokkal végződött a többiben meg úgy elhidegültek egymástól a felek, hogy csak akkor állnak szóba ha ég a ház, konkrétan a szüleim is így jártak - ezvan- , így hát se a házas élet rejtelmeiben se az "élet csodájában" nem látok túl sok kifizetődő dolgot.
Aztán ha tovább megyünk, hirtelen hopp már csak azt veszed észre, hogy megöregedtél már a boltba se tudsz egyedül lemenni, de amúgy is tök fölösleges, mert a kevéske kis nyugdíjadból amúgy sem futja prémium csirkefarhátra, visszamentél a csecsemőkori szintedre, más etet és cseréli a pelusodat. Aztán meghalsz... csak így slussz passz meghalsz és vége az egésznek...
Alig volt örömöd az életben, néha elutaztál valahova nyaralni, de nem túl sok időre mert keveset kerestél meg amúgy sem volt elég szabadságod és a gyerekek is sokba kerültek. Meg bizonyos időközönként összefutottál a haverokkal, kicsit bratyiztatok meg iszogattatok meg buliztatok, de azt is csak addig amíg nem voltak gyerekek, na meg ott volt mindig a meló is. Meg persze voltak random kirándulások meg mozizások, minden mi szem szájnak ingere, de igazából olyan kevés felhőtlen szórakozásban volt részed életed során a rengeteg bőnyálas szo*ás mellett, hogy öreg korodra már szinte nem is emlékszel rájuk tisztán. Aztán a halálos ágyadon meg az jut eszedbe, hogy mégis mi értelme volt ennek az egész nyomorult sz*rnak, miért pazaroltam az életemet a társadalom által rám kényszerített kötelességek teljesítésével, ha cserébe alig jutott valami a jóból?!
Persze én is tudom hogy ez az élet rendje meg egyéb blabla maszlag, de mégis HOGY LEHET ÍGY BOLDOGAN ÉLNI??!!!
Nekem nem az jelenti az élet értelmét, hogy az év 365 napjából 300-at olyan dolgokkal töltök amiket a hátam közepére kívánok ráadásul legalább 60 éven keresztül.
Tehát a kérdés a következő: velem van a baj hogy nem látom a dolog lényegét? Vagy azért annyira ne érezzem rosszul magamat, mert más is így van ezzel?
válasza:
válasza: válasza:Mindenki érez így néha. De a kérdésed csak arról szól, hogy "én, én, én".
Talán érdemes lehet körülnézni a világban, hogy mi van még benne rajtad kívül és csinálni valami hasznosat... Mármint ennél rosszabb nem nagyon lehet, akkor legalább másnak legyen hasznos, amit teszel.
Kevés ember olyan szerencsés, hogy szeresse is a munkáját, a többiek csak azért mennek, hogy legyen pénzük holnap is és megéljenek néhány boldog eseményt. Az élet nem szép magától, sőt. A sok szarság ellenére lehet próbálkozni a szebbé tételével. Szerintem
válasza: válasza: válasza:Nyilván hasonló dolgok mindenkinek végigmennek néha a fejében. De elég filozófiai a dolog.
Sajnos az emberek nagyon jelentős részének valóban az a mókuskerék jut osztályrészül, amit írsz is, hogy a napja közel felét olyasmivel tölti, amit muszájból csinál, hogy előteremtse a pénzt arra, hogy legyen mit ennie, fedél a feje felett, stb. De van más út is, csak azt neked kell megtalálni, hogy mi lenne, amit szívesen és élvezettel csinálnál, akár egy életen át.
Az életednek mindenesetre te adsz értelmet (vagy nem, rajtad múlik). Nem mástól kell várni, hogy ezt tegye, vagy téged boldoggá tegyen. De érdemes, mert csak egy van belőle.
Nagyon szépen köszönöm azoknak akik építő jellegű hozzászólást írtak! Sajnos a környezetemben is csak azt látom, hogy az emberek belefáradtak a próbálkozásaikba. Sokat beszéltem erről a családtagokkal és a barátokkal is, kértem tőlük tanácsokat. Nagyrészt hasonló dolgokat mondtak mint Ti, tudom, hogy nem azt kell várnom, hogy belerepüljön a sült galamb a számba és nem is a tökéletes élet receptjét keresem 0 energiaráfordítással. Van életcélom és dolgozok is érte, de önmagában nem boldogít az, ha egy lépéssel közelebb kerülök hozzá.
Tényleg egy elég filozófiai kérdést tettem fel, talán szerencsétlen volt a megfogalmazás ezért néhány helyen célt is téveszthetett az üzenete.
Szerintem a legnagyobb problémám az, hogy alapvetően egy pesszimista típus vagyok, mindig a legrosszabbra készülök, akkor nem érhet nagy csalódás. Azt hiszem tényleg ideje lenne komolyabban önismerettel foglalkoznom, ahogyan azt 5-ös ajánlotta mert bármennyire is próbálkozom nem találom meg se az értelmet se az örömöt a hétköznapokban, mindent kellemetlen kötelességként fogok fel.
válasza:Rengeteg "boldogság kutató" foglalkozik azzal, hogy pontosan mi is az a boldogság. Ami engem leginkább megfogott, az az elv, hogy a boldogság csak egy pillanatnyi állapot. Kitűzöl magad elé egy célt, amit ha elérsz, az boldoggá tesz. Ha komoly cél volt, a fellegek felett járhatsz 3 méterrel. Úgy egy hétig max..., aztán elillan. Újabb és újabb kisebb-nagyobb célokat kell kitűznöd magad elé éppen azért, hogy a boldogság állapotát átélhesd.
Persze kollektívan, nagyban nézve az ember mondhatja, hogy boldog, de az már egy más értelmezés és nem jelenti azt, hogy sosincs mélypontja.
Szerintem mindenkinél eljön az az időszak, amikor elgondolkodik azon, hogy mi értelme van az életének. Neked kell megtalálnod rá a választ. Fiatal vagy és a korodnak megfelelően gondolkozol. Ma már kitolódott az anyaság kérdése, a családalapításé. Egy 24-5 éves nő még sokszor egyetemista, a szülők tartják el. Gyerek és így is gondolkodik. Egy gyereknek pedig nem kell gyerek. Egyéni tapasztalatom, hogy akkor kezd el egy nő megérni az anyaságra, amikor kikerül a nagybetűs életbe. Saját lábra áll, a kapcsolata szépen halad, megteremti a családi otthont, a baráti társaságában sorra születnek a babák és akkor jön egy érzés, ami egyre gyakoribb: "én is erre vágyom".
Soha, el sem tudtam képzelni, hogy gyerekem legyen. Én... aki még egy kutyát is túl nagy felelősségnek, nyűgnek érzett. Nekem 30 év kellett, hogy megérjek a feladatra. Aztán sokkot kaptam, amikor a mellkasomra tettek egy ordító véres kisembert. Zokogtam, magamon kívül voltam az eseményektől. Nem értettem és ő sem értette... Aztán történt valami megmagyarázhatatlan. Rendbe raktak, őt megtörölgették, "becsomagolták" és életem legboldogabb pillanata volt, amikor a kislányunkat először így, egy kis csomagocskaként a kezemben foghattam apa pedig sírva borult a nyakamba. Sosem fogom elfelejteni azt a képet, egy életre a lelkembe ivódott és még most is könnybe lábad a szemem, ha erre gondolok. Csak remélni tudom, hogy ezt mégegyszer megélhetem. Nyűgös volt, problémás volt a 9 hónap, de akkor mintha egy 800 tonnás teher hullott volna le a vállamról. Persze új szakasz kezdődött, nem mondom, hogy nem voltak mélypontok, nem adtam még zokogógörccsel a férjem kezébe a visító gyereket, hogy kezdjen vele valamit... Nem mondom, hogy nem éreztem magamat soha rossz anyának és azt sem mondom, hogy az anyaság egy felhőtlenül boldog habcsók, amibe bárki bármikor bele kell hogy kóstoljon. Ugyanakkor jelentősen átértékelődtek a dolgok az életemben. Szeretem az életemet, szeretem a családomat. Szeretem a babakocsit tolni a Duna parton és gyönyörködni a napsütésben, a tájban, figyelni a körülöttem sétálókat, az úszkáló kacsákat és csak elmélyedni a gondolataimban. Ilyenkor mosolyog a lelkem. Ez a lopott "én időm".
Szeretek kiülni az erkélyre és csak hallgatni a madarak csicsergését, nézni ahogy fújja a szél a fák leveleit.
Szeretek a naplementénél mécsest gyújtani a terasz asztalán és megvitatni az élet dolgait a férjemmel.
A kislányunk nem keresztbe húzta, tönkretette az életünket, hanem kiegészítette. Nem csak többen, hanem többek is lettünk vele.
Ettől függetlenül azt mondom, nem kell mindenkinek anyává válnia. Ne akarj minden elvárásnak, nyomásnak megfelelni!
Szeretek élni, szeretem az életemet és ez nem azt jelenti, hogy sosem nehéz...
Kívánom, hogy te is megtaláld ezt a nyugalmi, békés állapotot, amikor azt mondhatod, hogy szeretsz élni és igenis van értelme, jól érzed magad itt, a saját bőrödben és szívesen mész előre tovább!
válasza:Hát itt több szempontot kiemelnék, amik befolyásolhatják ezt a szemléletmódot.
A boldogságra nem lehet úgy tekinteni, mint állapotra. Nem létezik "boldogság elérése", soha senki nem lubickolhat egy folytonos, problémamentes, emelkedett hangulatú vidámságlevesben. A boldogság mértéke az apró, jelentéktelennek tűnő kellemes pillanatok gyakorisága. Ezek érhetnek munkában, hobbiban, szórakozóhelyen, otthon, mindenhol. Ahol kevés ér, ott kell a változásra törekedni.
Az ember értékrendje relatív a jelen pillanatban átélt egzisztenciaszintjének viszonylatában. Ha egy éhező afrikait megkérdeznél, hogy boldog lenne-e a te sorsoddal, azt mondaná, "persze!" - de nem lenne így, maximum az első pár hónapban. Egy multimilliomos nyilván boldog a sok anyagi java miatt ugye? Persze, ezért halnak meg fiatalon az önpusztító szerektől, vagy lesznek öngyilkosok. Bármit elérhetsz az életben, ha azt nem próbálod meg értékelni, soha nem lesz elég, mindig több fog kelleni.
Ezért gyakran meg kell állni és értékelni a csapból folyó ivóvizet, a közbiztonságot amiért nem kell nap mint nap az életedért harcolni, az emberi kapcsolataidat, a virágot a földön, a tévédet, a buborékot az elmosogatott tányérod szélén - tulajdonképpen minden jót amit átélhetsz. Ezek kellemes pillanatokat fognak biztosítani, amiknek a gyakorisága ugyebár a boldogság maga.
Mindezt levezetve, nem kell küzdeni életed végéig. Diplomával lehet olyan munkát találni, ahol nem kell agyontörnöd magad egy albérlet és az élelmed kifizetéséért. Élhetsz kényelmesen, nyugodtan, értékelve az apró pillanatokat. A társadalmi nyomás amit írsz, a családalapítás - ez egyáltalán nem jelentős, az égvilágon senki sem fog megkövezni, ha nem alapítasz családot. Ez teljes mértékben fakultatív, rengetegen vagyunk, akiknek nem céljuk a család. Tulajdonképpen ez a te esetedben még előny is, mert rengeteg szabadidőd és pénzed lesz család nélkül, bejárhatod a világot és megnézheted otthon az összes jó sorozatot.
Úgyhogy fel a fejjel, ne egy teljesítendő feladatként tekints erre az egészre, inkább egy játékként! Túl nagy vesztenivaló nincs, a törvények korlátain belül bármit megtehetsz. El is lehet kellemesen lustálkodni az életet, vagy el lehet menni naponta futni, kirándulni hétvégenként, megtanulhatsz bármit az internetről, barátkozhatsz bárkivel, nagy hatalom ez! Idecsöppentünk a semmiből, nézzünk körül, van annyi tapasztalni-való ezen a kőgolyón, hogy ne unatkozzunk 100 évig :) Aztán megszűnhetünk. Nem is kell feltétlenül értelmének lennie.
28F
válasza:ezt az arcot.. :)
hát figyelj oda hogy te adhass munkát ne neked adjanak..
a mókuskerékben csak azok futnak akiket bele lehet ijeszteni..
hát a szerelem témában mondjuk majdnem igazad van..
but I love my life :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!