Mindenkinek jobb élete van, okosabb, magabiztosabb, jobb mint én, elfogadtam a tényt, de már nem érdekel. Depresszió?

Az emberek félnek vállalni a gyengeségeiket. Nekem nagyon sok gyengeségem van. Az életem teljesen tönkrement, mondhatni nincs...vagy talán sose volt. Ha nem látnám magam körül, ezt a tökéletességre törekvést, talán több önbizalmam lenne. Ha tudnám, hogy belül valamennyire mindenki szenved, akkor nem érezném magam egy hulladéknak. De úgy érzem, csak én szenvedek. Nézem az utcán a divatos, igényes kinézetű lányokat. Én is lehettem volna ilyen. Én is lehetnék ilyen... de egyszerűen nem értem, hogy van energiájuk így kinézni. Ez motiválja őket, hogy dolgozzanak a pénzért? A kinézet. Műköröm, ruhamánia, túlzott igényesség stb. ilyenek... annyi probléma van az életben, és hogy képesek ilyen jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, hogy műköröm? Ilyenkor elgondolkodok, hogy másnak normális, tartalmas élete van, BOLDOG, VIDÁM tudatállapotban él, nem olyanban mint én, és azért képes foglalkozni ezekkel. Az emberekkel már szinte teljesen megszakítottam a kapcsolatot, már a családommal is nyűg beszélni, szégyellem, de így van.. ők se ismernek. Úgy érzem, nem kell tudnia senkinek, hogy mennyire mély, sötét, és fájdalmas tudatállapotban létezem, és hogy mi az eredménye, magyarán mennyire nem produkálok semmit az életben. Egyre inkább úgy érzem az én világom nem fér össze az emberek világával, így nincs is értelme belevonnom magam. Teljesen elszeparálódtam, és ezt én akartam így. Nem tudatosan, de most már rájöttem, nem a világgal van baj, velem van baj. Nincs kedvem dolgozni. Egyrészt azért mert gyűlölök emberek között lenni, 2 nincs szükségem semmire. Kaja, internet, és legyen hol aludni, és ennyi... Nem érdekelnek már a ruhák, a smink, a haj, hogy menőnek és jó életűnek látszódjak. Már nem érdekel semmi, csak a saját fájdalmas gondolatmeneteim. Ma elgondolkodtam, hogy szombat van... régen ilyenkor a barátaimmal iszogattam. Igaz akkor se voltam a társaság közepe, de legalább akartam lenni valaki. Akkor még voltak céljaim, még erőlködtem, hogy látszódjak valakinek. Most már egyszerűen csak úgy érzem nem érdekel senki, nem érdekel az emberiség. Belefáradtam az életbe.

Ez egyértelműen depresszióra utal, de az emberektől elzárkózás nem csak emiatt van, alapból introvertált vagyok. Az igazság, hogy nálam a lehangoltságot néha felváltja egyfajta emelkedett hangulat, boldogság. Semmi se történik, csak simán elgondolkodok dolgokon és így létrehozok ilyen mély és boldog tudatállapotokat, és ezek váltják egymást. Gondoltam rá hogy bipoláris zavar, de nincsenek olyan erős tüneteim. Valaki segítsen.