Szerelmes lettem a pszichológusomba, ezek után lehet köztünk valami?

Sziasztok!

Remélhetőleg jó kategóriába rakom a kérdésemet.

Szeretném megosztani veletek ami jelenleg történt velem a magánéletemben. 19 éves koromban elmentem pszichológushoz, mert úgy éreztem szükségem volt arra,hogy valakinek elmondjam a problémáimat. Antiszocális voltam, vagyok.. nincsenek barátaim, depressziós voltam és az otthoni dolgok rá tettek erre egy lapáttal, mert apám és anyám folyamatosan veszekedtek és minden nap örjőngés volt. Tehát elmentem szakemberhez, hetente 2x jártam kedden és pénteken kereken 1 órát.

Először fura volt egy idegennek beszélni a problémáimról, az érzéseimről. Azonban normálisnak tartottam, hogy az első néhány alkalommal szokatlannak találom a helyzetet. Ő soha, semmilyen körülmények között nem írta elő, mit csináljak. Csak segített meglátni az egyes utak előnyeit vagy buktatóit, rámutatott, hogy ismételten úgy cselekszek ahogyan az elmúlt évben általában, és jelezte, hogy "veszélyesnek" látja, amire készülök, de a döntést nekem kell meghoznom. Elmeséltem neki,hogy nem volt még pàrkapcsolatom és szeretnék már szerelmes lenni, de tele vagyok gátlàssal és félek mindenkitől. Mindent elmondtam neki, teljesen őszíntén .

Az igazsàg az,hogy közben valamikor beleszerettem a pszichológusomba. Sokáig elhesegettem ezt és butaságnak tartottam, nem is ismertem a velem szemben ülő férfit. De aztán teljesen megbolondultam és ő járt a fejemben éjjel nappal. Volt,hogy este sírtam, hiànyzott ha nem mentem hozzà, volt,hogy kihagyások voltak egyszer kétszer,mert nem értem rá. Olyankor nagyon kiborultam és teljesen elkeseredtem, munka után végig sírtam a szobàmban.

Aztán megmondtam neki,hogy érzelmeket táplálok irányàba és ezért nem illendő,ha tovább járok hozzá. Nyugalmat erőltettem magamra, soha nem felejtem el azt a napot, amikor beléptem hozzá és mondta,hogy meséljek mi történt velem a héten,hogy érzem magam és akkor ezt csak úgy kimondtam. Hogy szeretem , sőt az egészet úgy tálaltam mintha őt akarnám hibáztatni mindenért.Ő elmondta akkor, hogy amíg a kliense vagyok, nem folytathat velem személyes viszonyt, még baráti kapcsolatot sem, mert tiltja a Szakmai Etikai Kódex. Azt is elmondta,hogy a terápiának egy adott szakaszában sok kliens érez vonzalmat a terapeuta iránt, ez a terápia gyakori velejárója, és általában nem tartós vagy nem valós érzelmek, csak a kezelés adott pontján jelentkeznek, ezért ne hátráljak meg, csak lássam tisztán a dolgokat. Nem azt mondta, hogy nem szeretem igazán nem cáfolta meg,hogy szeretem őt, de előfordult már ilyen vele,hogy a páciense "szerelmes" volt belé és lehet, hogy velem is ez a helyzet.Fennállt tehát a lehetőség, hogy a terapeutám is ennek fogja tulajdonítani az érzéseim, ami nem is "szerelem" igazából.

Közönyös volt, tartotta a távolsàgot és ez így volt rendjén. Csak jobban szerettem a történtek után, mert teljesen higgadtan, kedvesen kezelte a dolgot. És még mindig ott volt nekem, az egyetlen biztos pont az életemben.

Aztán jött a hatalmas forduló pont az életemben amikor azt hittem,hogy ez egy álom! A pszichológusommal tavaly január elején találkoztam egy parkban ahol a kutyàit sétàltatta. Én meg oda jártam futni és szoktam fotókat készíteni is. Tök véletlen találkoztunk, én előbb észre vettem őt és oda mentem hozzá. Köszöntem neki és beszélgetni kezdtünk. Láttam rajta,hogy hatalmas meglepetésként érte,hogy egymàsba botlottunk. Távolságtartó volt és tudtam,hogy leakar rázni engem, mert mondta,hogy neki most menni kell még van dolga és haza kell vinnie a kutyàit. Elköszöntünk egymástól. Aztán a következő találkozás már akkor történt amikor mennem kellett hozzá, ezt a témát kikerültük. Megemlítettem,hogy örültem,hogy láttam, ő is örült a találkozàsnak és pont. Minden ment tovább. Viszont ez talán beteges, de reménykedni kezdtem,hogy ugyan oda jár sétàltatni. Én korábban nem láttam arra, mondjuk hatalmas az a park, szóval tényleg a véletlennek köszönhettem,hogy találkoztunk. Többszöri keresgélés után sikerült belefutnom még egyszer akkor is a kutyàival volt. Kiderült,hogy egy 15 percnyire van onnan a lakása. Azt is megtudtam akkor,hogy egyedül él,nincsen felesége,gyereke. Kb másfél órát beszélgettünk, közben a kutyàival játszottam én is.

Aztán többet nem találkoztam vele ott. Pedig kerestem őt és felhoztam ezt amikor mentem hozzá beszélgetésre. Számtalanszor leintett és nem kérdeztem tőle,hogy miért nem megy többet a parkba. Persze sejtettem,hogy engem próbál kerülni.

Azóta megváltozott minden, sokáig rideg volt velem és nem volt kedves. Talán nem akart bántani,tudom,hogy csak arról volt szó,hogy miattam nem akarta elveszíteni az állását.

Mindent úgyan úgy elmeséltem neki, és közben kirúgtak a munkahelyemről, albérletbe mentem ahol utáltam lenni (most már egyedül vagyok) és nem rég sírtam először előtte. De akkor olyan is kicsúszott a számon,hogy elegem van abból,hogy nem találtam senkit, nincsen párkapcsolatom, még mindig egyedül vagyok, nincsenek barátaim, őt pedig még mindig szeretem, de nem viszonozza az érzéseimet. Na itt tudom,hogy ezzel elrontottam mindent, egy igazi lelki roncsnak éreztem magam és most is...csúnyán beszéltem vele, és megbántottam, mert személyeskedni kezdtem. Felhoztam a régebbi találkozàsokat és,hogy ő is osztja nekem az észt, tanácsokat, közben sikeresen ellökött magától. Tudom, ez szánalmas, gáz, siralmas. Végig hallgatott és nem mondott semmit.

Pár hétig nem mentem hozzà, pedig emailt is írt nekem,hogy jelezzem,hogy mi a helyzet, mert mást is berakhatna a helyemre,ha nem kívánok többet hozzà menni.

Elmentem hozzá, bocsánatot kértem amiért nem mentem és folytatódott minden ahogy még az elején pár évvel ezelőtt. Aztán kaptam pár emailt ami nagyon megdöbbentett. Azt írta,hogy

észrevette, hogy van valami fontos, amit direkt kerülök és szándékosan nem teszek róla említést. Leírta,hogy nem fogja kockáztatni a karrierjét miattam. Csak a páciens lehetek neki! Inkább kér nekem másik orvost, vagy keressek fel mást, sokkal jobban járok vele! Mert így a kezelésem sem lesz hatásos, ha közben szeretem őt. Erre nem vàlaszoltam neki és ismét nem mentem hozzá. Akkor telefonon keresett már és közölte,hogy leveszi rólam a kezét és felkereshetünk más orvost. Amint kimondtam,hogy rendben akkor többet nem megyek hozzá, veszekedni kezdtünk. Nagyon durván kikelt magából, haragudott rám és azt mondta komolyan kiakasztottam a viselkedésemmel és sikerült összezavarnom őt.

 Emailben írtam neki levelet amiben bocsánatot kértem tőle. Erre azonnal reflektált és sürgőssen találkozni akart velem. A parkban futottunk össze. Beszélgettünk, és végre tegezett engem, teljesen más arcàt mutatta meg. Mégsem...mert olyan volt mint régen, de kimutatta az érzéseit, beszélt magáról ő is. Azzal kezdte,hogy nagyon sajnálja,ha megbántott és szeretné ha segíthetne nekem..mint egy barát, mert látja,hogy nem tágítok és velem nem lehet együtt dolgozni. Ezen mosolyogott és vidámnak láttam. Ez...elképesztően meglepett engem és meghívott egy étterembe is. Beszélgettünk, kérdezősködtem, mesélt nekem és persze sokszor rólam beszélt a magatartásomról. Aztán az este megölelt engem, de nagyon szorosan és sokàig. Kérte,hogy vigyàzzak magamra és ne csináljak butaságot és ne kövessem a lakàsáig, kaptam tőle puszit is. Megbeszéltük,hogy pénteken találkozunk.

Nos...a kérdésem csak annyi,hogy szerintetek lehet köztünk valami valaha??? Ez nekem annyira hihetetlen? Soha nem voltam még ilyen boldog, úgy érzem nem lennék végre egyedül. Ő megért engem,neki bármit elmernék mondani és soha nem éreztem senkit ilyen közel magamhoz. Amióta megismertem körülötte forog minden. Szerintetek van esélyem nàla?? Ő jóval idősebb nàlam..37 éves én pedig 21. De nem érdekel a kor különbség, nekem tökéletes ez a férfi. Jólnézki ràadàsul, nagyon jóképű!!! Nincsen neki felesége, barátnője pedig majdnem 7 hónapja nincsen neki.

L