Elveszettnek érzem magam, mit csinálok rosszul?

Sziasztok

Nem hittem volna, hogy írok egy ilyen kérdést, de már úgy vagyok át egésszel, hogy bárki véleményét meghallgatom és érdekel.

Nem érzem magam igazán jól mostanában, kB 3-4 hónapja. Eddig is voltak "gondjaim", mint mindenkinek, de mostanában mintha már kezelhetetlenne váltak volna, vagy csak én lettem gyenge az elveimhez.

16 vagyok, szóval gondolom lehet ezt arra fogni, hogy keresem az utamat, a szemelyisegemet, hát igazából így is van. Csak én ezt nem így képzeltem el.

Első fél évben (gimi) minden ok volt, néha kiborultam, de alapvetően viszonylag megvoltam. Marcius körül kezdődött igazából a melyrepules, amikor egy fiú "visszautasított", vagyis egyik legjobb barátom. Akkor eléggé lement az onbecsulesem, próbáltam utána is küzdeni és megfelelni neki, de be kellett látnom, hogy ne, vagyok elég jó (neki). Azóta sajnos nem csak vele, hanem mindenkivel csökkent az önbizalmam és az onbecsulesem. Mindig magamban keresem a hibát, és a kis dolgokból is nagyokat generalok magamban. Ez igaz főleg az erzeseimre. Érzelmileg iszonyat gyenge lettem és érzékeny. Volt, hogy egy héten át mindennap többször sírtam, mert kevésnek, elhanyagoltnak éreztem magam, akit ne, tudnak a barátai se értékelni. Magamra veszek mindent, holott tudom, hogy nem kéne mindent ilyen komolyan venni, mivel egy csomószor van, hogy nem gondolkozunk mielőtt mondunk valakinek valamit. Nem is tudom már ki az akiben bizhatok, mert akiben elkezdek bízni, az bebizonyitja, hogy hiba volt. A szeretetnyelvem a minőségi idő, és nagyon megbantva érzem magam ha valaki ott hagy csak úgy magamra, amikor megbeszeltuk, hogy együtt töltjük az időt. Ez mostanában nem egyszer megtortent velem. Amúgy egy elég életvidám, mosolygós és bohókás lány vagyok, sokszor már identlen is, igazából mindenkivel jóba vagyok, nem vagyok egy megoszto személyiség. De azt is például mostanában fedeztem fel magamon, hogy szokatlanul kedves és segitokesz vagyok. Ez persze nem lenne baj, de sajnos ez osszefugg az önbizalmam csokkenesevel és a másoknak való megfelelési kenyszeremmel. Attól félek, ha megvaltozok, akkor nem fognak elfogadni. Amúgy naivnak és kihasznlahatonak is tartanak néhányan szerintem, de ebben ne, vagyok biztos. Miért érdekel ennyire mások velememye és hogyan tudnám ezeket a rossz érzéseket eluzni? Már szeretnék ennek a korszaknak pontot tenni a végére, ami hol jobb hol rosszabb volt. Van egy lány, akire például féltékeny vagyok, de nem is azért, mert annyival jobb lenne nálam, de valahogy a barátaim mindig vele lógnak inkább és nem velem. Talán mert ő őszinte és nem érdekli mások véleménye? Nem tudom. Nekem sajnos az őszinteség is nehezen megy és sokszor az érzéseim kifejezése is. Nagyon érzelmes vagyok, tényleg tele vagyok érzésekkel, de valahogy ezeket nem tudom a megfelelő embereknek megmutatni.eleg kétségbeesett vagyok, néha már azon agyalok kik is a barátaim, vagy hogy egyáltalán keresnenek-e ha én nem mennek mindig oda hozzájuk. Legtöbb baratomert én küzdök, viszont már kezd elegem lenni, és nem tudom, hogy én vagyok rossz emberekkel korulveve, vagy velem van a baj. Talán pont ezért csináljak ezt, mert tudják, hogy úgyis visszamegyek hozzájuk? Mit kéne tennem szerintetek? Tudom, hogy ez így elég összetett, és nem egyik napról a másikra lesz jobb, de szeretnék változtatni és megerosodni.