Más is van aki elveszettnek érzi magát (többi lent)?
21 éves leszek januárban és úgy érzem nem tudom mihez kezdjek majd magammal a későbbiekben
nem tudom mit fogok csinálni egyetem után, mit fogok továbbtanulni, mit fogok dolgozni
nincsen értékesíthető tudásom még, egyetemen a tananyag nem olyan érdekes mint anno gondoltam róla, emiatt felemásan teljesítek néha úgy érzem időpocsékolás csak
közben pedig van bennem egy kis bűntudat is
édesanyámmal nagyon jó a kapcsolatom, ő a legfontosabb ember számomra, születésem óta mindig mindent meg tudtam beszélni vele, mindig támogatott és segített, ha valami lelki bajom volt vagy hogyha az iskolát kellett fizetni, de edzést is, különtanárt, gitárórákat
sosem volt velem szigorú, de ugyanakkor nem is kényeztetett el, gyerekkoromban nem kaptam meg mindent amit akartam, ha rossz jegyet kaptam az iskolában nem szidott le, de nem rámutatott hogy a tanulásnál valamit rosszul csináltam
szóval röviden szerintem a tőle telhető legjobb módon nevelt és néha úgy érzem nem fogom tudni neki majd ezt egy nap visszaadni
persze ha öreg lesz látogatni és gondozni fogom, de valamiért ezeket kevésnek érzem azok után hogy ő 20+ évig nevelt és támogatott engem
Igen, más is van. Pl ő:
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..
Én 23 vagyok, diplomás és dolgozom.
Mégis ugyanezt érzem, kivéve az anyukás részt.
Engem borzalmasan neveltek, én azon dolgozom, hogy ne utáljam őket.
sajnálom :(
nekem a szüleimmel nagyon jó a viszonyom, bár megjegyzem édesapámnak az ő szüleivel rossz volt, mondta is ezért törekedett arra hogy a gyerekeivel a lehető legjobb viszonyt alakítsa ki
Azt csinálod mint más, szerelem,feleség,gyerek és persze sírig gürcölés a megélhetésért, amelyben a szerelmemre már idő sem jut, elhidegülés,vállás,magány,jobb esetben öregek otthona, rosszabb esetben az utca, betegségek és majd a megváltó halál.
Ennyi.
Én is most lettem 21 december végén és teljesen ugyanez a helyzet velem is szóról szóra. Hát ekkora egybeesést :D Ezzel sajnos/nem sajnos nem vagy egyedül barátom.
Nekem is egy nagyon odaadó és törődő anyukám van, amit szerintem soha nem tudok neki meghálálni. Én is azt gondolom, hogy azokat a befektetett energiákat sehogy nem tudom/tudnám majd neki visszatéríteni. Szerintem csak egyszerűen éreztetni tudom majd vele, hogy mennyit jelentett nekem ő az életem folyamán és jelent a mai napig is, mert ha ő nem lenne akkor én se lennék most pl. egyetemen.
Én 2 és fél évvel ezelőtt érettségi után nappalosan egyetem és estin okj-t kezdtem, amik kb témában egybevágtak. Azóta a 2 éves okj-t befejeztem, de azt kell hogy mondjam, kb semmit nem ér, amit nagyon sajnálok. Be kellett látnom az egyetemen se azt tanulom, ami értékelhető lenne a munkavilágában. Aggaszt a sorsom és most azon vagyok, hogy valahova bekerülhessek, mert ez így egyszerűen tarthatatlan állapot. Muszáj gyakorlatot szereznem, hogy elindulhassak egy olyan pályán, ahol fejleszteni tudnám magam a szakmámban. Nyilván érdekel a téma, amiben tanulok, de itt látom h sok idő pocsékló dolog is van. Sok haszontalan dolog, amik csak szívják az energiám rendesen. Mindig az anyag, ami leadásra kerül akkora rizsa, hogy én is mindig beleunok és elvesztem a érdeklődésemet akaratom ellenére is. Mostanában a tanulhatnékom is eltűnt már, ami elég nagy baj főképp vizsgaidőszak kellős közepén. Egyszerűen már annyi csalódás ért ezen a területen, hogy már kezdek bele unni. Emiatt nekem is hatalmas bűntudatom van az anyám felé hiszen ő miatta vagyok most itt ahol, de egyszerűen annyira nagy bennem a csalódottság a tanulás (a tárgyak) terén/iránt, hogy teljesen át van vele a lelkem itatva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!