Hány óra az alvásigényetek? Kort is írjatok.
Én napi 4-5 órát néha 6 órát alszok. Nemtudom, hogy egészséges e, még életben vagyok:D
16/f
Középiskolás koromban volt hogy 2-3 óránál nem aludtam többet éjszakánként hétköznapokon egész héten át, aztán hétvégén meg 12+. Semmi oka nem volt, azon kívül hogy nem bírok elaludni, ami továbbra is így van.
Most általában egyetem mellett 6 órát alszok (~1-től 7-ig). Hétvégén továbbra is marad az, hogy ugyan még később alszok el, akár 4-ig ébren vagyok, de sokszor délután kelek fel. Jelenleg vizsgaidőszakban minden nap így van. Ha nem keltene fel semmi akkor a világ végéig is aludnék szerintem.
Min. 5-5:30; tartósan 6 óra. Kivételes esetek akadnak, pl. 47 óra ébren, hol utazva, hol vezetve. Tehát a minimum az hosszú távon értendő.
Évtizedek óta, mondjuk 30-45 között.
Hétköznap 3-6 óra között, hétvégén viszont bepótolom, amit a kegyetlen élet elvett, és alszom 8-11 órát :)
Egyébként nem az a legnehezebb része, hogy napközben ne legyek zombi, idegbeteg, stb., mert teljesen jól elvagyok, hanem az, hogy három óra után ne verjem szét a vekkert aztán másszak vissza elégedetten az ágyba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!