Mikor jöttél rá, hogy a szeretet még rokonok közt sem "jár"?

Születésemtől szeretetlenségben éltem. 2-3 éves koromban, mikortól az első emlékeim vannak, tudtam, hogy teher vagyok, nem vagyok fontos, nem tudok semmivel örömet okozni, egy jó szót sosem kaptam, csak kritikát, bántást, utasítást. Mikor 6 évesen megszületett a féltestvérem, akkor láttam, hogy vele mások, vele kedvesebbek, engedékenyebbek, velem meg még ellenségesebbek. Tehát sosem gondoltam, hogy a család alapból szeret.

Szerencsére nekem a gyerekeimet sikerül úgy szeretnem, ahogy kell. Ők azt tapasztalják tőlem és a férjemtől, hogy jár nekik a feltétel nélküli szeretet tőlünk.

Amikor megszületett a hugom. (9 voltam) eddig is éreztem már, h vmi nem jól van, de ekkor teljesen világossá vált. Félbátyám is sokkal többe volt nézve (anyám is többre tartotta , pedig nem is az övé) ... Mai napig éreztetik velem, hogy én vagyok a család fekete báránya pl azzal ha össze vannak ülve a konyhába beszélgetni , ha én is oda megyek hirtelen csend lesz és elvonulnak másik helységbe. Tesom menyasszonya az egyetlen aki nem teszi ezt ilyen mértékben, ő el tud viselni. Okát nem tudom mitől van, több ilyen eset során megkérdeztem ,hogy mi bajuk van mondják a pofámba , és még én vagyok megtámadva ,hogy ha csak kötekedni jöttem akkor menjek is innen.

Egyszerüen nem tudnak családtagként tekinteni rám, csak egy teherre. Pedig nem is terhelem már a családot jó ideje, csak segítem,de a puszta jelenlétem által generált nyűgöt semmivel sem tudom kompenzálni. Na de nem baj, nem olyan sokára teljesen külön válnak útjaink.